C-503/16 és C-506/16 sz. ügyek – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezete alól kizárható károk (2017. szeptember 14., illetve 2017. szeptember 7.)

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás által fedezett károk köréből az uniós jog alapján nem zárhatók ki a szerződő-tulajdonos gyalogosként elszenvedett és a gépjárművét jogtalanul eltulajdonító személy által a biztosított gépjárművel szándékosan okozott vagyoni és nem vagyoni kárai, ezzel szemben kizárhatók a balesetért felelős gépjárművezetőnek a balesetben elhunyt házastársa halála miatt bekövetkezett anyagi kárai

 

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítése érdekében az Európai Unió jogalkotó szervei a mai napig négy irányelvet alkottak: az 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelvet (első irányelv), az 1983. december 30-i 84/5/EGK tanácsi irányelvet (második irányelv), az 1990. május 14-i 90/232/EGK irányelvet (harmadik irányelv), s végül a 2009. szeptember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet. Ez utóbbi irányelv egységes szerkezetbe foglalta a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó korábbi irányelveket, és 2009. október 27-i hatállyal hatályon kívül helyezte ezeket.

 

Az irányelvek egyrészt a tagállamok kötelezettségéve tette annak biztosítását, hogy a rendszerint a saját területükön üzemben tartott gépjárművek rendelkezzenek gépjármű-felelősségbiztosítással, másrészt pedig előírásokat tartalmaztak a tagállamok számára a gépjármű-felelősségbiztosítás terjedelmének meghatározására vonatkozóan. Így például már az első irányelv előírta, hogy a biztosításnak mind az anyagi kárra, mind pedig a személyi sérülésre ki kell terjednie. A második irányelv a tagállamok kötelezettségévé tette annak garantálását is, hogy ne lehessen kivonni a biztosítás köréből harmadik fél kárigényét arra való hivatkozással, hogy a gépjárművet illetéktelen személy vezette, vagyis aki arra sem kifejezetten, sem pedig hallgatólagosan nem lett felhatalmazva, kivéve, ha a károsult saját akaratából szállt be a gépjárműbe és a biztosító bizonyítani tudja, hogy tudomása volt arról, hogy a gépjármű lopott volt. Kimondta továbbá, hogy baleset esetén a biztosított személy családtagjait, kiknek felelősségét a biztosítás fedezi, a családi kapcsolatra való hivatkozással a személyi sérülés vonatkozásában nem lehet automatikusan kizárni a biztosítás köréből. A harmadik irányelv azt is rögzítette, hogy a biztosítás a gépjármű vezetője kivételével kiterjed a gépjármű valamennyi utasának sérülésével kapcsolatos felelősségre, valamint az olyan gyalogosokat, kerékpárosokat és a közút többi, nem motorizált használóját ért személyi sérülésekre és anyagi kárra, akik a baleset következményeként a nemzeti polgári jog értelmében kártérítésre jogosultak.

 

Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az irányelvek nem harmonizálták a tagállamok felelősségbiztosítási rendszerét és nem tartalmaznak előírásokat a kártérítés mértéke tekintetében sem. Az uniós szabályozás alapján a tagállamok annak biztosítására kötelesek, hogy a saját nemzeti joguk alapján alkalmazandó gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség a fent említett három irányelv rendelkezéseinek megfelelő biztosítással legyen fedezve. Bár ily módon a polgári jogi felelősségi és felelősségbiztosítási rendszerre vonatkozó szabályozás megalkotása a tagállamok hatáskörében maradt, utóbbiak az ezen a területen fennálló hatásköreiket (is) az uniós jog tiszteletben tartása mellett kötelesek gyakorolni, és a gépjárműbalesetekből eredő károk megtérítésére vonatkozó nemzeti rendelkezések nem akadályozhatják az irányelvek hatékony érvényesülését.

 

Az Európai Unió Bíróságának két Portugáliából érkezett előzetes döntéshozatali indítvány nyomán a közelmúltban ismét alkalma nyílt vizsgálat tárgyává tenni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak az uniós jog által meghatározott terjedelmével kapcsolatos kérdéseket.

 

(Kép forrása: police.hu)

 

 

A portugál jog értelmében mind a szerződő által elszenvedett anyagi károk mind pedig a biztosított gépjármű vezetőjét ért személyi sérülésekből eredő károk kizárandók a biztosítás köréből, s a gépjármű elrablása, ellopása, vagy önkényes elvétele és szándékosan okozott közlekedési balesetek esetén a biztosítás nem fedezi az adott elkövetőket és tettestársakat terhelő kártérítés kielégítését a tulajdonossal szemben. Ez tehát azt jelenti, hogy ha a gépjármű tulajdonosának – aki egyben a szerződő fél is - a gépjárművet jogtalanul eltulajdonító személyek okoznak kárt, a biztosítónak ezen személy vonatkozásában sem az anyagi kárért, sem pedig a személyi sérülésből eredő kárért nem kell helytállnia. Ezen túl, a portugál jog értelmében a biztosított gépjárművezető házastársának baleset miatt bekövetkező halála esetén ki kell zárni bármely nem anyagi kártérítésből a gondatlanságból bekövetkezett balesetért felelős személyt.

 

Az egyik ügy tényállása szerint a felperestől (aki a biztosítás szerződője volt) ellopták a tulajdonát képező gépjárművet, majd – miután felesége gépkocsijával üldözőbe vette a tolvajokat – utóbbiak a saját gépjárműjével szándékosan súlyos személyi sérüléseket okoztak neki. Felperesnek a személyi sérüléseiből eredő kárai megtérítése iránt a saját felelősségbiztosítója ellen benyújtott keresetét az elsőfokú bíróság az előzőekben említett portugál jogszabályi előírásra hivatkozva elutasította. A felperes fellebbezése nyomán eljáró másodfokú bíróságnak ugyanakkor kétségei támadtak az alkalmazandó portugál előírások uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, ezért – az előtte folyó eljárás egyidejű elfüggesztésével – az Európai Unió Bíróságának döntését kérte a következő kérdés tekintetében: „Személyi sérülést és anyagi kárt okozó, olyan gyalogost érintő közlekedési balesetek esetén, akit szándékosan gázolnak el a tulajdonát képező gépjárművel, amelyet az e gépjárművet eltulajdonító személy vezetett, ellentétes az uniós joggal, hogy a nemzeti jog azon okból zárja ki a gyalogos bármilyen kártérítési lehetőségét, mivel ő a gépjármű tulajdonosa és a szerződő?

 

A másik ügyben a biztosított gépjármű vezetője által okozott közlekedési balesetben életét vesztette a vezető felesége. A biztosított gépjármű vezetője keresetet indított a biztosító ellen a felesége halála folytán elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítése iránt, mely keresetet mind az első, mind pedig a másodfokú bíróság elutasított. A kizárólag az anyagi kártérítés tekintetében benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság álláspontja szerint felperes nem jogosult kártérítésre, mivel ő vezette a gépjárművet, amelyben a felesége utazott, és felelős volt a bekövetkezett balesetért, amelyben a felesége életét vesztette. A portugál legfelsőbb bíróság ugyancsak elutasította felperes jogorvoslati kérelmét, kiemelve, hogy mivel felperest terheli a kizárólagos felelősség azon káresemény (a házastárs halála) vonatkozásában, melyre a kártérítés iránti igényét alapítja, kártérítésre nem jogosult. Ezt követően felperes a portugál állammal szemben támasztott kártérítési igényt, mégpedig arra való hivatkozással, hogy jogorvoslati kérelmének elutasításával a portugál legfelsőbb bíróság tévesen alkalmazta a jogot. Az ebben a perben első fokon eljárt bíróság felperes ezen keresetét is elutasította. Az ezen ítélet ellen benyújtott fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság azonban teljesítette felperes előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmét, és – az előtte folyó eljárás egyidejű felfüggesztésével – arra irányuló kérdést tette fel az Európai Unió Bíróságának, hogy a kötelező felelősségbiztosítás tárgyában létező uniós szabályozást úgy kell-e értelmezni, mint amellyel ellentétes azon nemzeti jogszabály, amely kizárja a gépjárművezető jogát arra, hogy a házastársa halála miatt bekövetkezett anyagi kára megtérítését követelje abban az esetben, ha a vezető vétkessége megállapítható azon közúti balesettel kapcsolatban, amelynek következtében a gépjárműben utazó házastársa életét vesztette.

 

Míg tehát az első ügy lényegében véve azt a jogkérdést érintette, hogy kizárhatók-e a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás által fedezett károk köréből a szerződő-tulajdonos gyalogosként elszenvedett és a gépjárművét eltulajdonító személy által a saját gépjárműjével szándékosan okozott kárai, addig a második ügy a kizárás jogszerűségét a balesetért felelős gépjárművezetőnek a balesetben elhunyt házastársa halála miatt bekövetkezett anyagi kárai tekintetében vetette fel.

 

 

A Bíróság a számára feltett kérdések megválaszolása során a gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó uniós szabályozás céljából indult ki, ami nem más, mint hogy egyrészt szabad mozgást biztosítson az Unió területén telephellyel rendelkező gépjárműveknek és utasaiknak, másrészt pedig hasonló elbánást biztosítson az ilyen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak, függetlenül attól, hogy az Unión belül hol történt a baleset. Ennek érdekében a második és a harmadik irányelv által kiegészített első irányelv kötelezővé teszi a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a rendszerint a saját területükön üzemben tartott gépjárművek rendelkezzenek gépjármű-felelősségbiztosítással, és meghatározza többek között azon kártípusokat és harmadik fél károsultakat, amelyekre és akikre a biztosításnak ki kell terjednie. Az uniós szabályozás fejlődése során megfigyelhető továbbá az a tendencia, mely a gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak védelmének fokozatos kiterjesztésére és erősítésére irányult. Így például a harmadik irányelv kiterjesztette a biztosítás fedezetét a gyalogosok, kerékpárosok és a közút egyéb, nem gépjárművel közlekedő használói által elszenvedett személyi sérülésekre és anyagi károkra is.

 

Az első ügyben feltett kérdésre adandó választ a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatából vezette le. Kiemelte, hogy ezen ítélkezési gyakorlat értelmében a balesetben nem vezetőként, hanem utasként részt vevő gépjármű-tulajdonos – a biztosítás fedezete tekintetében - ugyanazon jogi megítélés alá esik, mint az ugyanezen balesetet elszenvedő gépjármű többi utasa. Ebből pedig – analógia útján – az következik, hogy az a tény, hogy egy közlekedési baleset során elütött gyalogos volt a szerződő és a balesetet okozó gépjármű tulajdonosa, nem teszi lehetővé e személy kizárását a biztosítás fedezete alól. Másrészt ugyanerre az eredményre vezet azon korábbi ítélkezési gyakorlat figyelembe vétele is, mely az uniós szabályozással ellentétesnek minősítette az utas kártérítéshez való jogának kizárását vagy aránytalan korlátozását kizárólag azzal az indokkal, hogy közrehatott az általa elszenvedett kár keletkezésében. Az ezen joggyakorlat alapját képező indokok érvényesek ugyanis a gyalogos kártérítéshez való jogának kizárólag azon indokkal való kizárhatóságára is, hogy a neki testi sérüléseket és anyagi károkat okozó gépjárműre vonatkozó biztosítást megkötő szerződőnek és e gépjármű tulajdonosának minősül.

 

Ezen megfontolások alapján a Bíróság az alkalmazandó uniós jogi rendelkezésekkel ellentétesnek minősítette azt, hogy a gépjármű-felelősségbiztosítás biztosítója megtagadhatja a biztosított gépjárművel okozott baleset során keletkezett személyi sérülések és anyagi károk megtérítését a harmadik fél károsultaktól olyan nemzeti szabályozásra hivatkozással, mint a vitatott portugál szabályozás, melynek értelmében egyrészt a szerződő által elszenvedett anyagi károk általános jelleggel kizárandók a biztosítás köréből, másrészt pedig a gépjármű elrablása, ellopása, vagy önkényes elvétele és szándékosan okozott közlekedési balesetek esetén a biztosítás nem fedezi az adott elkövetőket és tettestársakat terhelő kártérítés kielégítését a tulajdonossal szemben. Az előterjesztő bíróságnak adott válaszában egyértelművé tette: a nemzeti jog nem zárhatja ki a közlekedési balesetet szenvedett gyalogost ért személyi sérülések és vagyoni károk fedezését, és ennélfogva a kötelező gépjármű-biztosítás alapján történő kártérítést, kizárólag azon indokkal, hogy e gyalogos a szerződő és az e károkat okozó gépjármű tulajdonosa is.

 

Ezzel szemben a másik ügyben a Bíróság arra az eredményre jutott, hogy az uniós szabályozással nem ellentétes a balesetért felelős gépjárművezető kárainak kizárása a biztosítás fedezete alól, tekintettel arra, hogy az irányelvek a harmadik személyeknek okozott károk megtérítésének korlátozásának lehetőségét zárják csupán ki. Márpedig, a balesetért felelős gépjárművezető nem tekinthető harmadik személynek az általa okozott balesetből eredő károk tekintetében.

 

A Bíróság ítéleteit itt és itt találja.

 

Csupán érdekességképpen jegyzem meg, hogy az egyik (a saját gépjárművével elütött gyalogos ügyében meghozott) ismertetett ítélet magánszemélyek közötti jogviták keretében született meg. Az Európai Bíróság joggyakorlata értelmében az irányelvek a magánszemélyek közötti jogvitákban közvetlenül nem alkalmazhatók – szakszóval élve: nincs horizontális közvetlen hatályuk -, azonban az ilyen jogvitában eljáró tagállami bíróság is köteles a nemzeti jogrend valamennyi szabályát figyelembe venni és azt minden lehetséges módon köteles úgy értelmezni, hogy az adott jogterület tekintetében megalkotott irányelv céljával összhangban levő eredményre jusson, kivéve, ha az contra legem jogértelmezéshez vezetne. Márpedig, az ítéletben ismertetett portugál jogszabályi rendelkezések tükrében erősen kétségesnek tűnik, hogy a szóban forgó ügyben az irányelvek Bíróság által feltárt célja elérhető lenne az alkalmazandó nemzeti jogi rendelkezések contra legem értelmezése nélkül. A nemzeti jog contra legem értelmezésének és/vagy az irányeli rendelkezésekkel ellentétes nemzeti jogi rendelkezések „félretételének” elfogadása ugyanakkor az irányelvek horizontális közvetlen hatályának elfogadását is jelentené egyben...

 

Dr. Fülöp Botond

2017. október 16.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

 

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com