C-477/21. számú ügy – a munkavállalót megillető napi és heti pihenőidő viszonya (2023. március 2.)

A munkavállalót megillető napi pihenőidő nem képezi a heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik, mégpedig függetlenül az utóbbi hosszától. - A napi pihenőidőt akkor is ki kell adni a munkavállaló részére, ha azt nem munkaidő, hanem heti pihenőidő, vagy szabadság követi.

A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: „irányelv”) 3. cikke szerint a tagállamoknak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót 24 órás időtartamonként 11 összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő illessen meg. Az 5. cikk pedig az annak biztosításához szükséges intézkedések meghozatalára kötelezi a tagállamokat, hogy minden munkavállalót hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő, továbbá a 3. cikkben említett 11 órás napi pihenőidő illessen meg. A 15 cikk értelmében a tagállamok jogosultak a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme szempontjából kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazni vagy bevezetni, továbbá megkönnyíthetik, vagy engedélyezhetik olyan kollektív szerződések vagy a szociális partnerek által kötött olyan megállapodások alkalmazását, amelyek a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme szempontjából kedvezőbbek.

A munka törvénykönyvéről szóló magyar törvény, a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 104.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (a továbbiakban: napi pihenőidő) kell biztosítani. A 105.§ (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy hetenként két pihenőnapot (heti pihenőnap) kell beosztani. A heti pihenőnapok egyenlőtlenül is beoszthatók. A 106.§ értelmében a munkavállalót – a heti pihenőnapok helyett – hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli heti pihenőidő illeti meg. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén azonban – az ekként meghatározott heti pihenőidő helyett – a munkavállalónak hetenként legalább negyven órát kitevő és egy naptári napot magába foglaló megszakítás nélküli heti pihenőidő is biztosítható. A munkavállalónak a munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak átlagában legalább heti negyvennyolc óra heti pihenőidőt kell biztosítani. A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 68/B.§-ának (1) bekezdése szerint az országhatárokon átnyúló kölcsönös átjárhatósághoz kapcsolódó szolgáltatást végző utazó vasúti munkavállaló esetében a lakóhelyi napi pihenőidő hossza huszonnégy órás időszakonként megszakítás nélkül legalább tizenkét óra. A MÁV-START és a szakszervezetek között létrejött kollektív szerződés (a továbbiakban: „kollektív szerződés”) 46.§-ának 1. pontja értelmében a mozdonyvezetőket napi pihenőidő illeti meg tizenkét óra mértékben (lakóhelyi napi pihenőidő), amelyet a lakásra való érkezéstől, az onnan való munkába indulásig (utazási normaidő) kell figyelembe venni. A 47.§ 1.pontja alapján a mozdonyvezetőket heti két pihenőnap illeti meg, melyet oly módon kell kivenni, hogy két szolgálat között legalább negyvennyolc óra megszakítás nélküli pihenőidő legyen. Végül, az említett kollektív szerződés 47.§-ának 4.pontja előírja, hogy a mozdonyvezetők részére az e § 1.pontjában említett pihenőnapok helyett hetenként legalább negyvenkét órát kitevő megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható az Mt. 106.§-ában foglaltak alapulvételével. Ez esetben a munkavállalónak a munkaidőkeret átlagában legalább negyvennyolc óra heti pihenőidőben kell részesülnie.

A Miskolci Törvényszék előtt folyamatban lévő alapeljárás felperese egy miskolci illetőségű mozdonyvezető, aki a fent említett kollektív szerződés hatálya alá tartozik és akit a munkáltatója, a MÁV-START Zrt., havi munkaidőkeretben foglalkoztat. Munkaidő-beosztására az a jellemző, hogy egyrészt két munkavégzési időszak között tizenkét órás lakóhelyi napi pihenőidővel rendelkezik, amely kétszer harminc perc utazási normaidővel egészül ki, másrészt pedig nem heti pihenőnapokkal, hanem a heti referencia-időszak alapján biztosított heti pihenőidővel rendelkezik. A heti pihenőidő hetente legalább egyszer összefüggően 48 óra. A munkáltató ugyanakkor az összefüggő heti pihenőidő tartamába – miként a szabadság tartamába is – beszámította a napi pihenőidő tartamát, vagyis a heti pihenőidőt és a szabadságot közvetlenül megelőzően, illetve azt közvetlenül követően nem biztosította felperes részére a napi pihenőidőt. Felperes emiatt fordult bírósághoz, kérve a heti pihenőidejébe és a szabadságába beszámított – vagyis ki nem adott – napi pihenőidőnek minősülő időszakokra vonatkozó munkabérének megfizetését. Mivel az előterjesztő Miskolci Törvényszéknek kétségei támadtak az irányelv 3. és 5. cikkének értelmezése tekintetében, az előtte folyamatban lévő eljárás egyidejű felfüggesztésével előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához, melyen a napi és a heti pihenőidő viszonyára vonatkozó öt kérdés megválaszolását kérte a luxemburgi taláros testülettől.

A Miskolci Törvényszék első és második kérdésére válaszolva a Bíróság megállapította, hogy – tekintettel az Európai Unió Alapjogi Charta (a továbbiakban: „Charta”) irányelv által konkretizált rendelkezéseire, ez utóbbi jogszabály céljára, valamint figyelembe véve, hogy a munkaviszonyban a munkavállaló a gyengébb fél – az irányelv rendelkezései nem értelmezhetők megszorítóan a munkavállalót ez alapján megillető jogok kárára, s a tagállamok által az irányelv előírásai érvényesülésének biztosítására meghatározott részletes szabályok nem foszthatják meg lényegüktől a Charta 31. cikkének (2) bekezdésében és az irányelv 3. és 5. cikkében biztosított jogokat. Az az értelmezés azonban, amely szerint a napi pihenőidő a heti pihenőidő részét képezi, megfosztaná lényegétől az irányelv 3. cikkében szereplő napi pihenőidőhöz való jogot azáltal, hogy a munkavállaló számára, amennyiben él a heti pihenőidőhöz való jogával, lehetetlenné teszi az e rendelkezésben előírt napi pihenőidő tényleges igénybevételét. Márpedig, a munkavállalók számára mindkét jog – vagyis a napi és a heti pihenőidőhöz való jog – gyakorlását biztosítani kell. Következik az abból is, hogy az irányelv két különböző rendelkezésben, nevezetesen a 3. és az 5. cikkében írja elő a napi pihenőidőhöz és a heti pihenőidőhöz való jogot, ami arra utal, hogy két önálló jogról van szó, amelyek eltérő célokat követnek: a napi pihenőidő esetében azt a célt, hogy a munkavállaló meghatározott, nemcsak hogy összefüggő, de a munkával töltött időt közvetlenül követő időszakra eltávolodhasson munkakörnyezetétől, a heti pihenőidő tekintetében pedig azt, hogy a munkavállaló minden hétnapos időszakon belül kipihenhesse magát. Mindezen megfontolások alapján a Bíróság akként válaszolt az előterjesztő magyar bíróság első és második kérdésére, hogy az irányelv 5. cikkének - a Charta 31. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben történő – helyes értelmezése szerint az irányelv 3. cikkében előírt napi pihenőidő nem képezi az ezen 5. cikkben említett heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik.

A Miskolci Törvényszék harmadik kérdésére válaszolva azt is egyértelművé tették az uniós taláros testület tagjai, hogy az irányelv 3. cikke szerinti napi pihenőidőt akkor is ki kell adni, a munkavállaló számára, ha a heti pihenőidőnek a nemzeti szabályozás által előírt minimális hossza meghaladja az irányelv 5. cikkében előírt 24 órás minimális heti pihenőidő és az irányelv 3. cikkében előírt 11 órás minimális napi pihenőidő összegét, vagyis a 35 órát. A tagállamok által a saját nemzeti jogukban előírt, az irányelv által minimumküszöbként előírt rendelkezéseknél kedvezőbb rendelkezések előírása ugyanis nem eredményezheti az irányelv által a munkavállalók számára biztosított minimális védelem sérelmét és nem foszthatja meg a munkavállalót az irányelvben számára biztosított más jogoktól, különösen a napi pihenőidőhöz való jogtól. Ezért annak biztosítása érdekében, hogy a munkavállalók ténylegesen élhessenek a Charta 31. cikkének (2) bekezdésében és az irányelv 3. cikkében előírt napi pihenőidőhöz való joggal, ez utóbbit az alkalmazandó nemzeti szabályozás által előírt heti pihenőidő időtartamától függetlenül biztosítani kell.

Végül, az előterjesztő bíróság negyedik és ötödik kérdésére válaszolva a Bíróság akként foglalt állást, hogy amikor a munkavállaló számára heti pihenőidőt adnak ki, e munkavállaló jogosult arra is, hogy az említett heti pihenőidőt megelőzően napi pihenőidőben részesüljön. A munkavállalónak ugyanis közvetlenül a munkaidőt követően kell napi pihenőidőben részesülnie, függetlenül attól, hogy ezt a pihenőidőt követi-e munkaidő, vagy sem. Ebből következően ha a napi pihenőidőt és a heti pihenőidőt egybefüggő módon nyújtják, a heti pihenőidő csak akkor kezdődhet el, amikor a munkavállaló már részesült napi pihenőidőben.

A Bíróság ítéletét itt elolvashatja.

2023. április 26.