Továbbtanuló nagykorú gyermek tartása 4.

"Azt szeretném kérdezni öntől kérhetem e a rokontartást a 18 évet betöltött fiam után az apukától.A gyermekem szeptembertől felnőttoktatás esti tagozatos tanulója lett. Éretségi és egy megszerzett szakma után!"
 
Tisztelt Kérdező!
 
A 20 évesnél idősebb, vagy 18 évesnél idősebb, de már középfokú tanulmáyokat nem folytató, továbbtanuló nagykorú gyermek akkor jogosult szülőjétől tartásra, ha teljesülnek az alábbi feltételek:
 
1. A gyermeknek nincs tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa.
 
2. Indokolt időn belül szükséges tanulmányokat folytat. Szükséges tanulmánynak minősül az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése. Nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az a megszakítás, amely a jogosultnak nem róható fel. Az a körülmény tehát, hogy a gyermek már rendelkezik szakképzettséggel, önmagában véve nem zárja ki a tartásra való jogosultságot, ha - a képzés formájától függetlenül - a korábban megszerzett szakképzettségnél magasabb színtű, felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben vesz részt, vagy felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányokat folytat.  A Ptk. nem szűkíti le a tartásra jogosító, szükséges tanulmányok körét a nappali tagozaton végzett tanulmányokra. A korábban megszerzett szakképzettséggel azonos vagy annál alacsonyabb szintű végzettséget biztosító tanulmányok azonban nem tekinthetők szükségesnek. 
 
3. A tanumányai folytatása érdekében rászorul a tartásra. A rászorultság abban az esetben áll fenn, ha a gyermek tanulmányai folytatása érdekében önhibáján kívül nem képes előteremteni tanulmányainak, illetve megélhetésének költségeit. A rászorultságot tehát kizárhatja az a körülmény, ha a gyermek kereső tevékenységet folytat és ebből jövedelme származik, melyből - figyelembe véve egyéb jövedelmeit is - tanulmányainak és megélhetésének költségeit teljes egészében finanszírozni tudja. Ha azonban jövedelme erre csak részben elegendő, akkor azt a tartásdíj összegének meghatározása során kell - más egyéb releváns körülmények mellett - figyelembe venni. Az önhiba hiányát, s így a rászorultságot az is kizárhatja, ha a szakképzettséggel rendelkező, munkaképes gyermek, bár módja és lehetősége lenne munkát vállalni, nem létesít munkaviszonyt. Különösen igaz ez a megállapítás a felnőttoktatás esti tagozatán tanuló gyermekre, hiszen az esti tagozaton történő tanulás mellett általában van lehetőség munkát vállalni.
 
4.  A gyermek nem érdemtelen a tartásra. Érdemtelen a tartásra az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől - figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is - nem várható el. Ezen túl, a nagykorú gyermek érdemtelen a tartásra akkor is, ha a tartásra kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot. Az érdemtelenség megalapozásául szolgáló magatartást mindig mindkét fél szempontjából szükséges vizsgálni és az érdemtelenség mindig az adott konkrét, egyedi ügy alapján bírálandó el. Önmagában a kapcsolat hiánya tehát még nem alapozza meg az érdemtelenséget, mivel az a szülőnek felróható is lehet.
 
5. Tanulmányi és vizsgakötelezettségeinek rendszeresen eleget tesz, vagy önhibáján kívül eső okból nem tesz leget. A gyermeknek a tartásra köteles szülőt a továbbtanulási szándékáról is késedelem nélkül tájékoztatnia kell. Ezen tájékoztatás elmulasztása önmagában véve nem szünteti meg a tartásra való jogosultságot, de az érdemtelenség körében - adott esetben - értékelendő.
 
6. A tartásra kötelezett szülő a tartással nem veszélyezteti saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását.
 
Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 
 
Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 

Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

 

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 

Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

 

 

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com