Súlyadó megfizetése ellopott gépjármű után

"Gépkocsimat ...én ellopták. A kocsi 3 hónapot volt a tulajdonomban. Azonnal feljelentést tettem a rendőrségen, a nyomozást elindították, majd október 30-án felfüggesztették határozatban, sikertelenségre hivatkozva. 1. kérdésem – nem tudtam, hogy az önkormányzaton is jelentenem kell a lopást, így követelik rajtam a súlyadót 2013 évre és a 2012 év 2. félévre. Ezt jogtalannak tartom, hiszen nem volt tulajdonomban az autó. Ezen túlmenően forgalomból kivonás címmel illeték megfizetését is előírták, ami szintén nevetséges és felháborító számomra. Mit tehetek ez ellen. Miért nem értesíti hivatalból a rendőrség a meg nem talált gépkocsikról az önkormányzatokat és végzik el hivatalból a lopott, meg nem talált gépkocsik forgalomból történő kivonását. Mit tehetek, hogy ne kelljen kifizetnem még ezeket az összegeket is, hiszen így is hatalmas kár ért Válaszát előre is köszönöm!!!"
 
Kedves Kérdező! 
 
Ami a súlyadót illeti, a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXI. tv. 4.§ (4) bekezdése szerint kérelemre szünetel az adófizetési kötelezettség, ha a gépjármű a rendőrhatóság igazolása szerint jogellenesen került ki az adóalany birtokából. A szünetelés a jogellenes cselekmény bekövetkezését követő hónap első napjától annak a hónapnak az utolsó napjáig tart, amelyben a gépjármű az adóalany birtokába visszakerült. A szünetelés időszakára időarányosan eső adót nem kell megfizetni. Ha a gépjármű nem kerül vissza az adóalany birtokába, akkor a jogellenes állapot bekövetkezésének időpontját követő év utolsó napján az adóalany ezen gépjárműve utáni adókötelezettsége megszűnik. Javaslom tehát, hogy haladéktalanul érdeklődjön az önkormányzat adóhivatalában, mert - véleményem szerint - a gépjármű ellopása esetén akkor is visszamenőleg áll be az adófizetési kötelezettség szünetelése, ha a tulajdonos a lopást nem jelentette be a helyi adóhatőságnak. Feltétlenül vigye magával a rendelkezésre álló rendőrségi dokumentumokat is a lopás tényének igazolása érdekében!
 
A gépjármű ellopása esetén a közlekedési igazgatási hatóság - a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 109.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján - az ügyfél igazolt kérelmére intézkedik csak a jármű átmeneti időszakra történő forgalomból való kivonása iránt, tehát ezt a rendőrhatóság hivatalból nem teszi meg. Ennek igazgatási szolgáltatási díja 2.300,- Ft a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet szerint. Meg lehet próbálni esetleg méltányossági kérelmet írni és ebben kérni a kiszabott igazgatási szolgáltatási díjnak a jármű ellopására való tekintettel történő elengedését.  Őszintén szólva  - a rendelet szövege alapján - sajnos nem vagyok biztos benne, hogy annak alkalmazása körében lehetőség van méltányosság alkalmazására, de, mivel kára biztos nem származik belőle, érdemes megpróbálni.
 
Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására.
 

Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

 

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com