Személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt megítélt sérelemdíj

Ügyfelem személy elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény áldozata lett. Életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Az elkövető büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerősen megállapította és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki.

 

A büntetés kitöltését követően ügyfelem nevében és megbízásából eredménytelenül szólítottam fel az elkövetőt sérelemdíj megfizetésére, ezért fizetési meghagyás kibocsátást kezdeményeztem vele szemben 1.500.000,- Ft összegű sérelemdíj és ennek kamata megfizetése tárgyában. Mivel a kötelezett a fizetési meghagyással szemben ellentmondással élt, az eljárás a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt perré alakult.

 

A perben ügyfelem testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogainak megsértése okán 1.500.000,- Ft összegű sérelemdíj, ennek kamata, valamint a perköltség megfizetésére kértük alperest kötelezni. Kiemeltük, hogy alperes a bűncselekményt megvalósító jogellenes cselekményével nyilvánvalóan és súlyosan megsértette ügyelem testi épséghez és az egészséghez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértés – a Ptk. 2:42.§ (2) bekezdése, a 2:43.§ a) pontja, illetve a 2:52.§ (1) és (2) bekezdése alapján – mindenképpen megalapozza a sérelemdíj iránti igényét. Részletesen számba vettük a sérelemdíj összegszerűsége körében figyelembe veendő - mindenek előtt a jogsértés súlya, a felróhatóság mértéke, valamint a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatása szempontjából releváns és lényeges - körülményeket, s ezek alapján arra az eredményre jutottunk, hogy a sérelemdíj igényelt összege semmiképpen nem tekinthető eltúlzottnak, a teljes reparáció elvével összhangban áll, s így ügyfelem személyhez fűződő jogai megsértésének szükséges kompenzációját jelenti.

 

Az elsőfokú bíróság – igazságügyi orvosi és pszichológusi szakértői vélemények beszerzését is magában foglaló bizonyítási eljárást követően – keresetünknek teljes egészében helyt adott. Az alperes fellebbezése nyomán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

Hasonló jogi problémája van? Lépjen velem kapcsolatba itt!

Regisztráljon honlapomra! 3.000,- Ft/év használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, melyek jelenleg az alábbiak:

a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book,

a "Követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések-válaszok) 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book,

a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatok,

az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyek rendszeresen aktualizált listája.

 

Ezen túl, a regisztrált felhasználókat e-mailben tájékoztatom, valahányszor új tartalom kerül a honlapra.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

 

 


Új regisztráció






Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.



Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.


Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517