EMVA-ból finanszírozott, falumegújítási támogatás ügyében hozott közigazgatási határozat hatályon kívül helyezése

Törvénysértő hatósági mulasztásra nem lehet szankciót alapozni. Ebből következően jogszabálysértő az ügyfélre a hatóság törvénysértő késlekedése miatt alkalmazandóvá vált jogszabályi rendelkezésre alapított, szankciót megállapító határozat.
 
Ügyfelem az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (a továbbiakban: „EMVA”) a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: Rend.) alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK (2005. szeptember 20.) tanácsi rendeletben meghatározott III. tengelybe tartozó, és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 2. § (3) bekezdés e) pontjában foglalt célból (falumegújítás és -fejlesztés), 2009. decemberében támogatás iránti kérelmet nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH). A támogatás iránti kérelem tárgyául szolgáló falulmegújítási projekt részét képezte hat darab faszerkezetű buszváró elkészítése is.
 

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: „MVH elj. tv.") - a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában hatályos – 55. § (3) bekezdése értelmében ügyfél támogatás iránti kérelmét az MVH-nak három hónapon belül, azaz legkésőbb 2010. márciusában el kellett volna bírálnia.

 

Ehhez képest az MVH csupán a kérelem benyújtását követően közel 5 hónappal tartott helyszíni szemlét, s ezt követően bocsátotta ki az első hiánypótlásra felszólító végzését, majd pedig – ennek határidőben, tehát 8 napon belül történő teljesítését követően – fél évvel a kérelem benyújtását követően megállapította, hogy ügyfél kérelme az értékelési eljárás lefolytatásához szükséges, jogszabályban előírt valamennyi tartalmi és formai kellékkel rendelkezik, ezért támogatás iránti kérelmét 2010. júniusában befogadta. Még ha ezen időpontot tekintjük is az MVH elj. tv. 55. § (3) bekezdésében foglalt három hónapos ügyintézési határidő kezdetének, az MVH-nak akkor is legkésőbb 2010. szeptemberében döntést kellett volna hoznia a támogatás iránti kérelemről.

 

A támogatás iránti kérelemnek helyt adó határozatát az MVH azonban csupán 2011. májusában - tehát a törvényben foglalt ügyintézési határidőt jelentősen, legalább kilenc hónappal (!) túllépve - hozta meg. 

 

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról szóló 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet 1. §-a ügyfél támogatás iránti kérelmének benyújtását követően, 2010. december 23-i hatállyal iktatta be a Vhr. 24. § (2)-ébe a következő, az ügy szempontjából lényeges rendelkezést: „Az ügyfél köteles a támogatási határozat közlésétől számított 24 hónapon belül legalább a támogatási döntéssel jóváhagyott támogatási összeg 50%-ával elszámolni.” Ezen rendelkezést, a Vhr. 36/A. § a) pontja értelmében, a módosító rendelet hatálybalépésekor a jogerős támogatási határozattal le nem zárt eljárásokban - így az ügyfél támogatás iránti kérelmével kapcsolatos is eljárásban - is alkalmazni kellett. Ugyanakkor, amennyiben az MVH a támogatás iránti kérelmet a törvény által előírt határidőben – tehát legkésőbb 2010. szeptemberében - elbírálta volna, a Vhr. 24.§ (2) bekezdésében foglalt, s a rendelet szövegébe csak 2010. december 23-i hatállyal felvett rendelkezés ügyfél esetében nem került volna alkalmazásra. 

 

Ügyfél 2012. februárjában nyújtotta be első kifizetés iránti kérelmét az MVH-hoz. A hatóság ügyfél kifizetési kérelmét elutasította, egyben a támogatási kérelemnek helyt adó határozatot visszavonta, és a támogatási kérelmet elutasította. Megállapította továbbá ügyfél támogatási jogosultságának megszűnését. A döntéshozó a kifizetési kérelmet elutasító döntését Vhr. 24. § (1) bekezdésének – a támogatási kérelmemnek helyt adó határozat meghozatalát követően (!), (2011. július 01-én) hatályba lépett - szövegére alapította, mely kimondta, hogy a „33. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel az ügyfél a helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozat közlésétől számított 9 hónapon belül köteles kifizetési kérelmet benyújtani, amellyel olyan kiadás is elszámolásra kerül, amely nem minősül egyéb elszámolható kiadásnak.” Az idézett rendelkezésben foglalt 9 hónapos határidő pedig a kifizetési kérelem benyújtásának időpontjában már letelt.

 

Ügyfél az elutasító döntés ellen fellebbezéssel élt. Fellebbezésében mindenek előtt az MVH elj. tv.) 5. § f) pontjára hivatkozott, mely kimondja, hogy a pályázati és kérelmezési feltételek és határidők a jogszabály vagy pályázati felhívás alapján egy benyújtási időszakban benyújtott kérelmek vagy pályázatok esetén - közösségi jogi aktus eltérő rendelkezése hiányában - az ügyfél hátrányára nem módosíthatók. Márpedig, a Vhr. azon rendelkezése, melyre a hatóság a kifizetési kérelmemet elutasító döntését alapította, 2011. július 01-én, tehát a támogatási kérelem elfogadásáról rendelkező határozat meghozatalát követően lépett hatályba. A szóban forgó rendelkezés visszamenőleges alkalmazása pedig ellentétes a fent idézett törvényi rendelkezéssel, valamint a jogalkotás törvényességének alkotmányos alapelvével. Hivatkozott továbbá az MVH elj. tv. 77. § (1) bekezdésében foglalt vis maior-szabályra is, arra való tekintettel, hogy a kifizetési kérelem benyújtását hátráltató okok, nevezetesen a támogatási összeg megelőlegezését lehetetlenné tévő körülmények, ügyféltől függetlenül következtek be. A hitelfelvételi lehetőségeknek a gazdasági-pénzügyi válság következtében bekövetkezett beszűkülése folytán ugyanis a pénzintézetek sorra visszamondták korábbi ígérvényeiket, és emiatt csak nagy nehézségek árán volt képes előteremteni a projekt előfinanszírozásához szükséges pénzeszközöket.

 

Az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága a fellebbezés benyújtását követően több, mint öt hónappal később kelt határozatával ügyfél fellebbezésének helyt adott, a kifizetési kérelmet elutasító, valamint a támogatási kérelmet elutasító korábbi döntéseit visszavonta, egyben döntött arról, hogy a kifizetési kérelem alapján indult eljárást lefolytatja és a támogatási határozatot hatályában fenntartja. A fellebbezésnek helyt adó döntését a hatóság azzal indokolta, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet 9. §-a 2012. július 28-i hatállyal úgy módosította a Rend. 8/A. §-át, hogy az első kifizetési kérelem benyújtását 2012. december 31-ig lehetővé tette. A fellebbezésben kifejtett jogi indokokkal – így mindenek előtt a kérelmezési feltételek és határidők ügyfélre nézve hátrányos módosítását előíró rendelkezések visszamenőleges alkalmazásának törvényességével kapcsolatos érvekkel - a határozat indokolása egyáltalán nem foglalkozott.

 

Tekintettel arra, hogy az MVH elj. tv. vonatkozó rendelkezései (57/A. § (3) és (4)) értelmében – az elbírálási határidő meghosszabbításáról rendelkező végzés hiányában - legkésőbb a fellebbezés beérkezését követő 3 hónapon belül meg kellett volna születnie a másodfokú határozatnak, a hatóság a fellebbezés elbírálása során tehát másodszor is jelentősen (hónapokkal) túllépte a törvényben foglalt ügyintézési határidőt.

 

Ilyen előzmények után, az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága ügyfél első kifizetés iránti kérelmének - kilenc hónappal annak benyújtását követően (!) - végül helyt adott.

 

A támogatás kifizetésének elhúzódása miatt, tekintettel az időjárási viszonyok megváltozására, a tél beálltára, a projekthez kapcsolódó építési-kivitelezési munkálatokat ügyfélnek tavaszig fel kellett függesztenie, így újabb kifizetés iránti kérelmet 2012-ben már nem tudott benyújtani. A soron következő kivitelezési munkálatok költségeit ugyanis részben a kifizetett támogatásból tudta megelőlegezni, így a munkálatok folytatásával kénytelen volt megvárni az első kifizetés iránti kérelem végleges, jogerős elbírálását, illetve az igényelt támogatási összeg kifizetését. A kifizetés iránti újabb kérelmét ezen okokból kifolyólag csak 2013. áprilisában nyújtotta be. Kifizetési kérelmemhez csatolta a hat darab faszerkezetű buszváró kivitelezéséről kiállított számlát is.

 

Az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága ügyfelet hiánypótlásra szólította fel. A hiánypótlásra vonatkozó felhívás a kifizetési kérelemhez csatolt számlával kapcsolatos hiányosságot nem tartalmazott. Ügyfél a hiánypótlásnak határidőben eleget tett. A hatóság azonban – a hiánypótlás hiányosságaira, s ennek folytán az adatszolgáltatási kötelezettség megszegésére való hivatkozással – a kifizetési kérelmet végül elutasította. Mindazonáltal, a kifizetés iránti kérelem elutasításának indokai között nem volt egyetlen egy sem, mely a kifizetés iránti kérelemmel becsatolt, és – a Vhr. 19.§ (4) bekezdése értelmében – az „elszámolás” eszközéül szolgáló számlára vonatkozott volna.

 

Ügyfél az ezen elutasító döntés elleni fellebbezési jogáról lemondott. A fellebbezési jogól való lemondás indoka ügyfélnek az a szándéka volt, hogy – a lehető leggyorsabb ütemű kivitelezés érdekében - az adott kifizetési kérelem-benyújtási időszakban benyújthassa az újabb kifizetés iránti kérelmet, s ne kelljen azzal megvárni a következő kifizetési kérelem-benyújtási időszakot (lsd. Vhr. 16/B. §). Egy kifizetési kérelem benyújtási időszakban egy ügyfél egy jogcímre ugyanis csak egy kifizetési kérelmet nyújthat be (Vhr. 8.§ (2)). A fellebbezési jogról való lemondás az MVH ügyintézőjének kifejezett tanácsára történt, aki telefonon úgy tájékoztatta ügyfelet, hogy annak érdekében, hogy a folyamatban lévő kifizetési kérelem benyújtási időszakban benyújthassa a kérelmet, szükséges és célszerű a fellebbezési jogról lemondani, s mivel nem a benyújtott számlával volt probléma (!), nem kell attól tartania, hogy a kérelmet elutasítják.

 

A kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló aktuális időszak utolsó napján ügyfél tehát újabb kifizetés iránti kérelmet nyújtott be, melyet az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága elutasított. Döntését a Vhr. - 2011. március 05. napjától hatályos - 24. § (2) bekezdésére alapította, melynek értelmében „Az ügyfél köteles a támogatási határozat közlésétől számított 24 hónapon belül legalább a támogatási döntéssel jóváhagyott támogatási összeg 50%-ával elszámolni, kivéve, ha a megvalósítási idő 24 hónap, vagy annál kevesebb, mert abban az esetben az irányadó megvalósítási határidőn belül kell az e rendelet 20. § (4) bekezdése szerint 80%-ban meghatározott elszámolási kötelezettséget teljesíteni.” Az eljáró hatóság álláspontja szerint ügyfél ezen jogszabályhely értelmében köteles lett volna a támogatási döntéssel jóváhagyott támogatási összeg 50 %-ával 2013. május 04-ig „elszámolni”, s mivel ezt nem tette meg, a kifizetés iránti kérelmem nem teljesíthető.

 

Az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága továbbá az első kifizetés iránti kérelmet jóváhagyó határozatát visszavonta, ügyfél kifizetés iránti kérelmét elutasította, s kötelezte a fenti összeg – intézkedésben való jogosulatlan részvétel okán, kamatokkal növelt összegben történő – visszafizetésére. Ezen határozatát a hatóság szintén a Vhr. 24. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésével indokolta, s egyben a 35. § (9) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazásáról rendelkezett. 

 

Ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezéssel élt. Fellebbezésében mindenek előtt arra hivatkozott, hogy a támogatási összeg 50 %-ával történő elszámolás azért vált számára lehetetlenné, mert a hatóság az első kifizetés iránti kérelemnek csupán közel 8 hónap elteltével adott helyt, s ennek folytán, mivel a kifizetést lehetővé tévő határozat csak ősz végén érkezett meg, a kivitelezés télen már nem volt folytatható. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a Vhr. 24. § (2) bekezdésében foglalt előírás, valamint ugyanezen rendelet 25. § (6) és (7) bekezdéseben foglalt szabályok egymással összhangban nem álló rendelkezéseket tartalmaznak. Az utóbbi jogszabályhelyek értelmében ugyanis azt az ügyfelet, aki a támogatási döntés közlésétől számított 24 hónap elteltével egyáltalán nem rendelkezik, vagy csak egyéb elszámolható kiadásokra vonatkozóan rendelkezik kifizetési határozattal, és nincs folyamatban általa benyújtott kifizetési kérelmével kapcsolatos eljárás sem, az MVH végzésben nyilatkozattételre hívja fel arra nézve, hogy a művelet megvalósításának hátralévő időszakában a beruházását meg tudja valósítani, vagy a támogatásról lemond. Ebben az esetben tehát a támogatási összeg 50 %-ával való elszámolási kötelezettség kitolódhat a 24. hónapot követő időszakra is. Ezzel szemben azon ügyfél vonatkozásában, aki már rendelkezik legalább egy kifizetési határozattal, ilyen nyilatkozattételi lehetőség – a 24.§ (2) bekezdése értelmében – nem áll fenn, s rá nézve csak a 35. § (9) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények automatikus alkalmazása jöhet szóba. Hivatkozott továbbá arra a tényre, hogy még a 24. hónapos határidőt megelőzően benyújtotta újabb kifizetés iránti kérelmét, ami azonban elutasításra került. Mivel pedig a Vhr. 24. § (2) bekezdése az „elszámolás” kötelezettségét írja elő a támogatási összeg legalább 50 %-a vonatkozásában, nem pedig a legalább a támogatási összeg 50 %-ára vonatkozó kifizetés iránti kérelmek teljesítését, a Vhr. 24. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségét teljesítette azzal, hogy a támogatási összeg több mint 61,8 %-ára vonatkozóan határidőben benyújtotta az elszámoláshoz szükséges számlákat és bizonylatokat.

 

Alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Keresettel megtámadott határozatában a fellebbezésben foglalt érvekkel egyáltalán nem foglalkozott, azokat nem értékelte, döntésében – a jogszabályhelyekre való utalással - csupán megismételte az elsőfokú határozat jogi érveit. Ezen túl úgy foglalt állást, hogy „a vonatkozó közösségi és nemzeti jogszabályok értelmében méltányosság gyakorlására lehetőség nincs, a fellebbezés pozitív elbírálása nem lehetséges”. Alperes ugyanakkor döntése indokolásában nem jelölte meg azokat a „vonatkozó közösségi és nemzeti” jogszabályokat, melyek a méltányosság gyakorlását jelen esetben kizárják.

 

Ügyfél képviseletében a hatóság jogerős határozatát keresettel támadtam meg a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt. Keresetünkben előadtuk, hogy alperes megtámadott határozata jogszabálysértő, mert a Vhr. 24. § (2) bekezdésének a rendelet részleges alaptörvény-ellenességét eredményező, téves értelmezésén alapul, továbbá ellentétes több, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi normával. A Vhr. alperes által alkalmazott 35.§ (9) bekezdése pedig alaptörvény-ellenes és EU-jogi rendelkezésekbe ütközik. Mindenek előtt kiemeltük, hogy amennyiben a támogatás iránti kérelmet a hatóság nem törvénysértő módon, a törvényben megállapított határidőt jelentős mértékben túllépve intézi el, úgy a Vhr. 24.§ (2) bekezdése, melyre alperes megtámadott határozatát alapította, ügyfél esetében nem került volna alkalmazásra. Az, hogy alperes megtámadott határozatával megvonta ügyfél támogatáshoz való jogosultságát és az eddig felvett támogatási összeg – kamatokkal növelt mértékben történő – visszafizetésére kötelezte, azért következhetett be, mert az MVH lényeges mértékben megsértette a számára kötelezően előírt ügyintézési határidőre vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

 

Ezen túl, a Vhr. 24.§ (2) bekezdésének szöveg szerinti, a rendelet egyéb rendelkezéseinek összefüggésében történő, valamint a felsőbb szintű (uniós és magyar) jogszabályokban meghatározott célkitűzések alapul vételével történő teleologikus értelmezése alapján igazoltuk, hogy a támogatási összeggel való elszámolás fogalma – alperes jogértelmezésével ellentétben - nem azonosítható a kifizetési kérelem (illetve kérelmek) engedélyezésével. Mivel a Vhr. 24.§ (2) bekezdésében foglalt határidőn belül – az első két kifizetés iránti kérelemhez csatolt igazoló okiratok (számlák) révén, melyekkel kapcsolatosan kifogás nem merült fel - ügyfél elszámolt a támogatási döntéssel jóváhagyott támogatási összeg több mint 50%-ával, alperes nem hagyhatta volna jóvá az elsőfokú hatóságnak a harmadik kifizetés iránti kérelmemet elutasító, és a Vhr. 35.§ (9) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazásáról rendelkező, a Vhr. 24.§ (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésén alapuló, s ennél fogva jogszabálysértő határozatát, hanem – azt megváltoztatva - a támogatási határozat, valamint az első kifizetési kérelemnek helyt adó határozat hatályában való fenntartásáról, valamint a benyújtott (harmadik) kifizetési kérelmem engedélyezésével kapcsolatos eljárás lefolytatásáról kellett volna rendelkeznie.

 

Keresetünkben részletesen elemeztük a Vhr,-nek az ügyféllel szemben alkalmazott szankció jogszabályi alapját képező rendelkezésének az ügyben közvetlenül alkalmazandó és a magyar joggal szemben elsődlegességet élvező uniós jogi rendelkezésekkel való kompatibilátását és arra az eredményre jutottunk, hogy a Vhr. 35.§ (9) bekezdése ellentétes az 2988/95/EK, Euratom rendelet, valamint a a 65/2011/EU rendelet több rendelkezésével, mivel – az arányosság követelményével ellentétes módon - „szabálytalanságnak” nem minősíthető mulasztást is a rendeletben foglalt jogkövetkezményekkel szankcionál, s a legsúlyosabb jogkövetkezmény, a támogatáshoz való jogosultság megvonását olyan esetre – nevezetesen a Vhr. 24.§ (2) bekezdésében foglalt előírás megszegésének esetére – is kiterjesztette, amikor nemhogy az uniós rendeletben foglalt egyik elutasítási, illetve kizárási ok nem áll fenn, de még olyan körülmény sem állapítható meg, melyből a kedvezményezett rosszhiszemű, csalárd, szándékosan megtévesztő célzatú magatartására lehetne következtetni. Ezen túl, a Vhr. 35.§ (9) bekezdésében foglalt rendelkezés a 1698/2005/EK-rendelet által meghatározott célkitűzések elérését is veszélyezteti, mivel a szükségesség, az ésszerűség és az arányosság követelményét sértő módon, automatikusan a támogatásból való kizárással, tehát a legsúlyosabb jogkövetkezménnyel szankcionál egy olyan „szabálytalanságot”, melyből semmiféle visszaélésre nem lehet következtetni, ráadásul teszi mindezt a mérlegelés és a méltányosság lehetőségének teljes kizárásával, illetve annak teljes figyelmen kívül hagyásával, hogy a szóban forgó „szabálytalanság”, vagyis az előírt határidő kedvezményezett általi elmulasztása mennyiben vezethető vissza a hatóság törvénysértő mulasztásaira.

 

Ezen okokból kifolyólag kértük a bíróságot, hogy a kötelező, a nemzeti joggal szemben elsődlegességet élvező és – jelen eljárásban is - közvetlenül alkalmazandó uniós jogi rendelkezések megsértésére tekintettel állapítsa meg, hogy alperes megtámadott határozata jogszabálysértő, illetve, ha álláspontja szerint a hivatkozott uniós jogi aktusok értelmezésre szorulnak, az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 267. Cikke, valamint a Pp. 155/A. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezze előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását, melynek során a keresetben foglalt kérdéseket terjessze a luxemburgi testület elé.

 

Keresetünkben hivatkoztunk továbbá arra, hogy a  Vhr. 35.§ (9) bekezdése – a Vhr. 24.§ (2) bekezdésének alperes által követett értelmezése esetén - az MVH. elj. tv. több rendelkezésével is ellentétes. Ellentétes először is azért, mert érthetetlen módon hátrányosabb elbánásban részesíti azon kedvezményezetteket, akik a 24 hónapos határidő leteltét megelőzően már rendelkeznek kifizetési határozattal, azon kedvezményezettekhez képest, akik ezen időpontig kifizetési kérelmet még egyáltalán nem nyújtottak be. A rendelkezés ezáltal a törvény 5.§ c) pontjával foglalt alapelv sérelmét okozza. Ellentétes továbbá azért is, mert egy, a törvény rendelkezései értelmében „szándékos szabálytalanságnak” nem tekinthető határidő-mulasztást is olyan – aránytalanul súlyos - szankcióval sújt, mely a támogatási cél megvalósításának teljes és végleges lehetetlenné válását eredményezi, s ezáltal a törvény 3. és 6. §-ának sérelmét okozza. A törvény, illetve a törvény által alkalmazni rendelt uniós jogi rendelkezés értelmében ugyanis a „szándékos szabálytalanság” megállapíthatóságának szükséges feltétele, hogy az adott magatartás alkalmas legyen az Unió pénzügyi érdekeinek megsértésére. Márpedig, a Vhr. 24.§ (2) bekezdésében foglalt, kötelezően előírt részleges „elszámolási” határidő – kimentési lehetőség nélküli (!) - elmulasztása nem tekinthető olyan „szándékos szabálytalanságnak”, aminek „eredményeként a Közösségek általános költségvetése vagy a Közösségek által kezelt költségvetések kárt szenvednek vagy szenvednének”. Végül ellentétes a Vhr. 35.§ (9) bekezdése – a Vhr. 24.§ (2) bekezdésének alperes által követett értelmezése esetén – a törvénnyel azért is, mert a támogatáshoz való jogosultság megszűnését intézkedésben való jogosulatlan részvétel okán irányozza elő, mégpedig olyan okból kifolyólag, mely ok a törvény zárt, taxatív felsorolást tartalmazó 69.§ (1) és (2) bekezdésében nem szerepel. Jóllehet a törvény 69.§ (1) bekezdésének e) pontja az intézkedésben való jogosulatlan részvételnek minősíti azt az esetet is, ha az ügyfél a jogszabályban vagy a pályázati felhívásban meghatározott intézkedésben való részvételre vonatkozó feltételeket - ideértve a támogatás kifizetését megelőző vagy azt követő időszakra vállalt kötelezettségeket is – megszegi, ám a törvény ezen rendelkezésének a többi, fentiekben idézett rendelkezésével való összevetése alapján aggálytalanul megállapítható, hogy csak azon „részvételre vonatkozó feltételek” megszegése eredményezheti az intézkedésben való jogosulatlan részvétel megállapítását, mely feltétel az intézkedésben való részvétel szempontjából lényegesnek tekinthető, s melynek megszegése ezáltal – következményei folytán - a törvény értelmében vett szabálytalanságnak minősítendő. Nyilvánvaló, hogy - mint minden szankciórendszer esetén - a szükségesség és az arányosság elvének a szóban forgó esetben is érvényesülnie kell, s így bármilyen formális, adminisztratív, vagy éppen határidős kötelezettséget megállapító jogszabályi rendelkezést nem lehet olyan súlyú szabályszegésnek minősíteni, mely az intézkedésben való jogosulatlan részvétel megállapítását indokolttá teszi. A Vhr. 35.§ (9) bekezdése, mivel olyan mulasztás esetére irányozza elő – mindenfajta kimentési lehetőség nélkül - az intézkedésben való jogosulatlan részvétel megállapítását, mely mulasztás – a törvény értelmében - nem minősíthető szabálytalanságnak, s ezáltal a jogosulatlan részvétel megállapíthatóságának törvénysértő módon történő kiterjesztését eredményezi, ellentétes a törvény 69.§ (1) és (2) bekezdésével. A Vhr. 35.§ (9) bekezdésében foglalt szankció – a Vhr. 24.§ (2) bekezdésének alperes által követett értelmezése esetén – alkalmas arra, hogy indokolatlanul ellehetetlenítse a támogatási célok megvalósítását, s ennek folytán mindenképpen aránytalan.

 

Tekintettel arra, hogy az Alaptörvény 18. Cikkének (3) bekezdése értelmében a miniszteri rendelet törvénnyel nem lehet ellentétes, arra az esetre, ha a bíróság a keresetben foglalt indokok alapján, az alkalmazandó uniós és magyar jogszabályi rendelkezések alkalmazásával nem látja teljesíthetőnek a kereset teljesítését, a Pp. 155/B. § (2) bekezdése alapján indítványoztuk, hogy a bíróság a keresetben részletesen kifejtett indokok alapján – az eljárás egyidejű felfüggesztésével – az Alaptörvény 24. Cikk (2) bekezdésének b) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. tv. 25. §-a alapján az Alkotmánybíróságnál kezdeményezze a Vhr. 35.§ (9) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve ezen rendelkezés alkalmazásának kizárását.

 

Végül hivatkoztunk a keresetben az MVH. elj. tv. 77.§ (3) bekezdésére, melynek értelmében nem tekinthető intézkedésben való jogosulatlan részvételnek, ha az ügyfél kötelezettségének elháríthatatlan külső ok miatt igazoltan nem tud eleget tenni. Márpedig, a hatóság törvénysértő mulasztása és az ügyintézés során adott téves tájékoztatása olyan elháríthatatlan külső okoknak tekintendők, melyek – legalábbis az ezen jogszabálysértésekkel okozati összefüggésbe hozható mulasztások tekintetében - az intézkedésben való jogosulatlan részvétel megállapíthatóságát kizárják. Miként a fentiekben írtam, a támogatott beruházás megvalósítását lényegesen hátráltatta az első kifizetés jelentős elhúzódása. A kifizetés iránti kérelemnek a hatóság csupán nyolc hónap elteltével adott helyt, miután törvénysértő módon elmulasztotta a fellebbezés elbírálására vonatkozó határidő betartását, s visszavonta korábbi – tehát vélelmezhetően jogszabálysértő - határozatát.  Annak, hogy a kifizetési kérelem elbírálása és teljesítése az MVH-nak 8 hónapot (!) vett igénybe, s ennek folytán a támogatási összeghez az ügyfél csupán ősz végén jutott hozzá, az lett a következménye, hogy a 2012-re betervezett, és a támogatási összegből (elő)finanszírozni kívánt szabadtéri beruházásokat át kellett ütemeznie 2013 tavaszára. Ez volt az oka annak, hogy a második kifizetési kérelmét csak 2013 április végén tudta benyújtani, s ezen kifizetési kérelem intézése során kapta azt a tanácsot az MVH ügyintézőjétől, hogy mondjon le fellebbezési jogáról, és az éppen esedékes kifizetési kérelem-benyújtási időszak utolsó napjaiban adja be újra a kérelmét. 

 

Az Alaptörvény XXIV. Cikke úgy rendelkezik, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A Vhr. 35.§ (9) bekezdése a közigazgatási jogkövetkezményekkel szemben támasztott, az Alaptörvény fenti rendelkezéséből, valamint a jogállamiság alapelvéből származtatott és a közigazgatás törvényességéből eredő alkotmányos követelményeknek azért sem felel meg, mert egy ügyfél által teljesítendő határidő elmulasztásához teljes mértékben mechanikusan alkalmazandó és aránytalanul súlyos szankciót kapcsol anélkül, hogy bármilyen módon lehetőséget biztosítana méltányosság gyakorlására, illetve annak mérlegelésére, hogy a hatóság esetleges mulasztásai játszottak-e, s ha igen, mennyiben játszottak szerepet az ügyfél határidő-mulasztásában. A Vhr. 35.§ (9) bekezdésének ezen alaptörvény-ellenességét csak az MVH. elj. tv. olyan értelmezésével lehet kiküszöbölni, mely szerint a hatóság mulasztásai és a hatóság ügyintézői által adott tájékoztatások a Vhr. 35.§ (9) bekezdésének alkalmazását kizáró, a törvény 77.§-a értelmében vett elháríthatatlan külső okoknak tekintendők, amennyiben a Vhr. 24.§ (2) bekezdésében foglaltak ügyfél általi megsértése a hatóság mulasztásával vagy az ügyintézés során elkövetett hibájával okozati összefüggésbe hozható.

 

Az eljárás során hivatkoztunk a Kúria 30/2014. számú közigazgatási elvi határozatára, mely határozatára, melynek alapjául szintén egy EMVA-támogatás keretében benyújtott kifizetés iránti kérelem elutasítása szolgált. A Kúria az elvi határozat alapjául szolgáló ügyben a keresetünkben is hivatkozott uniós jogi aktusok alapján vizsgálta a határozat jogszerűségét. Megállapította, hogy az Európai Bíróság joggyakorlata értelmében a szankciót megfogalmazó rendelkezéseknek arányosnak és a legitim célhoz kötötten szükségesnek kell lenniük, a jogalkotó kötelezettsége a korlátozás legenyhébb eszközét választani és az okozott hátrány nem lehet aránytalan az elérni kívánt célhoz képest. Ebből következően a támogatásból való kizárást előíró represszív jellegű szankció akkor felel meg az arányosság elvének, ha visszaélésszerű magatartást szankcionál, márpedig az nem vitatható, hogy jelen ügyben még csak nem is valószínűsíthető semmiféle visszaélésszerű magatartás, ezzel kapcsolatos megállapítás alperes jogelődjének egyetlen határozatában sem szerepelt. A Kúria határozatában azt is egyértelművé tette, hogy a közvetlenül hatályos uniós jog és a belső jog közötti ellentmondást – az uniós jog primátusa elvének megfelelően – a belső jog mellőzésének jogtechnikai megoldásával kell feloldani. Ez a megállapítás jelen ügyben azért bírt jelentőséggel, mert kereseteünkben – többek között - hivatkoztunk a megtámadott határozat alapjául szolgáló rendelkezés – a Vhr. 35. § (9) bekezdésének – közvetlenül hatályos uniós jogi rendelkezésekbe ütközésére is. 

 

Az eljárásban - jogutódlás révén - alperesi pozícióban az MVH helyét a Miniszterelnökséget vezető miniszter vette át.

 

A bíróság a keresetünknek helyt adott. Megállapította, hogy megalapozottan hivatkozott a felperes az alperes jogszabálysértő eljárására, ugyanis, ha a benyújtott támogatás iránti kérelmet az alperesi jogelőd a törvényes határidőn belül bírálja el, akkor a felperes esetében a Vhr. 24.§ (2) bekezdése nem került volna alkalmazásra. Az ügyintézési határidő jelentős túllépése miatt tehát új jogszabályi környezet állt elő. Egyértelmű, hogy a hatóság mulasztása nem eredményezhet az ügyfél számára kedvezőtlenebb helyzetet, ez következik az Elj.tv. 5.§ f) pontjából is. Ügyfél támogatáshoz való jogosultságának megvonása és az addig felvett támogatási összeg - kamatokban növelt mértékben történő - visszafizetésére kötelezése azért következhetett be, mert a hatóság lényeges mértékben megsértette a számára kötelezően előírt ügyintézési határidőre vonatkozó rendelkezéseket. Alperes kirívóan késedelmes ügyintézése tehát az ügy érdemére alapvetően kihatott.

 

A bíróság a fentiekre tekintettel alperes jogszabálysértő határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Az új eljárásra a bíróság azt az utasítást adta az elsőfokú hatóságnak, hogy olyan helyzetet teremtve kell eljárnia, mintha határidőben bírálta volna el a támogatás iránti kérelmet, s mintha a felperesnek a Vhr. 24.§ (2) bekezdésének hatályba lépése idején már nem lett volna folyamatban elbírálatlan támogatás iránti kérelme. Az eljárás során a felperes által a harmadik kifizetési kérelem előterjesztését megelőzően csatolt számlákat is figyelembe kell vennie.

 

Az ítélet jogerős.

 

Dr. Fülöp Botond

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

 

Hasonló jogi problémája van? Lépjen velem kapcsolatba itt!

Regisztráljon honlapomra! Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, melyek jelenleg az alábbiak:

Ezen túl, a regisztrált felhasználókat e-mailben tájékoztatom, valahányszor új tartalom kerül a honlapra.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com