Az orvos tájékoztatási kötelezettségének megsértésére alapított kártérítési igények

A betegek megfelelő tájékoztatása az önrendelkezési joguk tényleges érvényesülésének alapvető és nélkülözhetetlen feltételét képezi. Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg – a törvény által meghatározott korlátok között1 - szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve mely esetekben él a kezelés visszautasításának jogával. A betegeket megillető önrendelkezési jogból adódóan - a törvényben foglalt kivételektől eltekintve - bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja. Azonban nyilvánvalóan csak az alapos, teljes körű és a beteg állapotát figyelembe vevő, egyéniesített tájékoztatást követően kerülhet abba a helyzetbe a beteg, hogy a szükséges ismeretek birtokában részt vegyen a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben és döntsön a javasolt beavatkozások elvégzésébe való beleegyezéséről, illetve azok visszautasításáról. A beavatkozásról, műtétről dönteni ugyanis a beteg, nem pedig az orvos joga!

 

Ily módon a nem megfelelő tájékoztatás az önrendelkezési jogot sérti azáltal, hogy azt mintegy kiüresíti, gyakorlását pusztán illuzórikussá, névlegessé teszi, ezért a beteg a szükséges tájékoztatás hiányában valójában nincs abban a helyzetben, hogy döntsön az elvégzendő beavatkozás vállalásáról. A megfelelő tájékoztatás tehát a beteg önrendelkezési joga tényleges érvényesülésének szükséges és elengedhetetlen feltételének tekinthető. Másként fogalmazva: a nem megfelelő, vagyis nem teljes körű, egyéniesített, illetve érthető tájékoztatás mindenképpen az önrendelkezési jog sérelmét eredményezi. A beteg önrendelkezési jogának sérelme akkor állapítható meg, ha a szükséges tájékoztatás hiányában nem dönthette el, hogy a ténylegesen elvégzett műtéti beavatkozást vállalja-e2.

 

Az egészségügyi szolgáltatók szempontjából vizsgálva a kérdést, a fentiekből egyenesen következik, hogy amennyiben a tájékoztatásból adódóan a beteg nem kerül minden ahhoz szükséges lényeges információ birtokába, hogy megalapozottan dönthessen a beavatkozáshoz való hozzájárulás megadásáról, az orvos tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása megállapítandó3. A betegek tájékoztatáshoz való joga a kezelőorvos oldalán kötelezettségként jelenik meg. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, illetve nem megfelelő teljesítése pedig a kezelőorvos, illetve az egészségügyi szolgáltató kártérítési vagy kártérítő felelősségét alapozhatja meg. A Legfelsőbb Bíróság a 428/2001. számú elvi bírósági határozatban elvi éllel szögezte le, hogy a kórház kártérítési felelősséggel tartozik, ha a tárgyilagos, részletes, körültekintő és a valóságnak megfelelő tájékoztatást a betegnek nem adják meg. A beavatkozás következményeként kárt szenvedett beteg kárigényét alapíthatja pusztán a tájékoztatási kötelezettség megsértésére is. „Az alperes kártérítési felelőssége tehát orvosainak mulasztásában áll, mert a tájékoztatás elmulasztása folytán a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy maga döntse el: a lehetséges kockázat és szövődmény ismeretében is vállalja-e a műtétet, vagy ahhoz a hozzájárulását megtagadja.4

 

A tájékoztatáshoz való jog megsértése tehát önmagában is alapja lehet az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének5. Az ítéletekben rendre visszatérő megfogalmazás szerint „A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt az alperes kártérítési felelőssége akkor állapítható meg, ha a felperes nem került minden lényeges információ birtokába, amely alapján megalapozottan dönthetett a műtéthez való hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról.6 Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége szempontjából tehát a ténylegesen megtörtént tájékoztatás tartalmának van jelentősége. Fontos kiemelni, hogy a tájékoztatás milyenségének jogi megítélése nem orvosszakértői feladat, lévén, hogy az nem orvos-szakmai kérdés, ezt a bíróság jogosult megítélni7. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának kárfelelősséget eredményező leglényegesebb hatása tehát abban áll, hogy a beavatkozás szövődményeiért, vagy a tájékoztatás elmulasztásának egyéb következményeiért az egészségügyi szolgáltató abban az esetben is felel, ha a beavatkozást indokolt volt és azt az orvos az elvárható gondossággal végezte el, így magáért, a beavatkozásért felelősség nem terheli. „Kétségtelen, hogy a megfelelő tájékoztatás elmaradása szakmai hiba nélkül is, önmagában megalapozhatja a kártérítési felelősséget.8 Az önrendelkezési jog megsértése tehát önmagában, bármiféle káros következmény nélkül is megalapozza a sérelemdíj iránti igényt.

 

Ha azonban a beavatkozás során olyan szövődmény alakul ki, mely kialakulásának lehetőségéről a beteget a beavatkozást megelőzően nem tájékoztatták, vagy ha a reálisan szóba jöhető alternatív eljárásokról való tájékoztatás maradt el, és a jogszabályi követelményeket ezen okból ki nem elégítő tájékoztatást követően elvégzett beavatkozással okozati összefüggésben a beteg egészségkárosodása következik be, a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltatót ezen káros következmény tekintetében kártérítő felelősség terheli9. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató kártérítő felelőssége ugyanis azon a vélelmen alapul, hogy a minden lényeges információra (így a beavatkozás lehetséges szövődményeire is) kiterjedő, teljes körű tájékoztatás esetén a beteg visszautasította volna a szóban forgó beavatkozást, vagy más, lehetséges alternatív kezelést választott volna, a nem megfelelő tájékoztatásból eredően azonban nem volt abban a helyzetben, hogy a kezeléséről megalapozott döntést hozhasson, ezáltal az önrendelkezési joga sérült10. Ahogy a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletében megfogalmazta: „A műtéti hozzájárulásnál a bíróságnak abból kell kiindulnia, hogy a betegnek ismernie kell mindazokat a körülményeket, amelyekből megállapíthatja, hogy milyen kockázatot vállal a műtéti hozzájárulás megadásával, vagy megtagadásával. A felperesnek a perben azt kellett bizonyítania, hogy az alperes beavatkozását követően kialakult egészségkárosodása a műtétet végző orvos magatartására azért vezethető vissza, mert a műtétet megelőzően nem tájékoztatta arról, hogy más műtéti beavatkozás is lehetséges, amelynek ismeretében nem járult volna hozzá a perbeli módon végzett műtéti beavatkozáshoz és így az egészségkárosodása sem következett volna be.11

 

Természetesen, mint minden kárfelelősség esetén, a beavatkozásból eredő szövődményre, egészségkárosodásra alapított kárigények is csak abban az esetben lehetnek alaposak, ha a kárfelelősség feltételei fennállnak, melyek között az egyik az okozati összefüggés a kifogásolt magatartás – jelen esetben a nem megfelelő, hiányos tájékoztatás -, valamint a kár, vagyis az elvégzett beavatkozás káros következménye között. A tájékoztatás elmulasztása „nem önmagában, hanem csak akkor alapozza meg az alperes kártérítő felelősségét, ha az elmaradt tájékoztatás miatt következett be a felperes károsodása.”12 Nyilvánvalóan a tájékoztatási kötelezettség megszegésére esetén is csak azon károk megtérítésére kötelezhető az orvos, illetve az egészségügyi szolgáltató, melyek a tájékoztatási kötelezettség esetleges megsértésével állnak okozati összefüggésben13. Ennél fogva a beavatkozás szövődménye miatti, a tájékoztatás hiányán, vagy elégtelenségén alapuló kártérítő felelősség alól az egészségügyi szolgáltató kimentheti magát, ha bizonyítja, hogy a beavatkozás visszautasítása, illetve a szóba jöhető alternatív kezelések is hasonló, vagy súlyosabb eredménnyel jártak volna, tehát a beteg a megfelelő tájékoztatás esetén sem lett volna abban a helyzetben, hogy kisebb kockázattal járó beavatkozás mellett döntsön. „A kezelési alternatívákról való tájékoztatás elmaradása akkor róható a kezelőorvos terhére, ha a felperes esetében a másik beavatkozás kisebb kockázattal járt volna, mert ekkor lett volna a felperes abban a helyzetben, hogy eldönthesse, melyik kezelési módszert célszerű választania a beavatkozás várható terjedelme és annak lehetséges következményei miatt”14.

 

Az okozati összefüggés vizsgálata tekintetében - valószínűleg az egészségügyi szolgáltatók számára kedvező - változást eredményez az új Ptk. 2014. március 15-én történt hatályba lépése. Az Eü.tv. 244.§ (2) bekezdésének 2014. március 15-től hatályos szövege értelmében az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre, illetve a személyiségi jogsértések esetén követelhető igényekre a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. (Ezt megelőzően a törvény ezen kárigényekre a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait rendelte alkalmazni.) A módosításra az új Ptk. hatályba lépése miatt volt szükség, mely – a korábban hatályos kódexszel ellentétben, melynek alkalmazásában nem volt lényegi különbség a kontraktuális és a deliktuális felelősség szabályai között - elválasztja egymástól a szerződésszegéssel és a szerződésen kívül okozott károkra vonatkozó felelősségi szabályokat, jelentősen megszigorítva az előzőt. Az új Ptk. az ún. előreláthatósági szabály behozatalával korlátozza a szerződésen kívül okozott károkért való felelősséget, egészen pontosan határt szab az okozatiság jogilag releváns körének, amikor kimondja, hogy nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Ez a szabály tehát alkalmazandó lesz az írásunk tárgyát képező kárigények esetén is, s ezáltal egy új kimentési lehetőséget biztosít az egészségügyi szolgáltatóknak, akik a perben megkísérelhetik bizonyítani, hogy a bekövetkezett szövődmény, káros következmény a tudomány jelenlegi állása mellett, figyelembe véve az adott beteg állapotát, egyéni hajlamait is, a legnagyobb gondosság tanúsítása mellett sem volt előre látható. Ezen szakkérdés eldöntése természetesen igazságügyi szakértői kompetenciába tartozik.

 

Miként a fentiekben már utaltam rá, a tájékoztatási kötelezettség megsértése – természetesen a törvényben foglalt kivételes esetektől eltekintve - óhatatlanul az önrendelkezési jog sérelmét valósítja meg, így az ezen személyhez fűződő jog megsértésére alapított igények abban az esetben is alaposak lehetnek, ha a mulasztással más egyéb káros következmény nem hozható okozati összefüggésbe, vagy azért, mert a beavatkozás a beteg számára hátrányos következmény nem származott, vagy pedig azért, mert a kórház eredményesen mentette ki magát annak bizonyításával, hogy beavatkozás visszautasítása, illetve a szóba jöhető alternatív kezelések is hasonló, vagy súlyosabb eredménnyel jártak volna. Ebben az esetben a „kár” az önrendelkezési jog megsértése, ezért a sérelemdíj összegének megállapításakor ezen jogsérelmet kell alapul venni, szemben azokkal az esetekkel, amikor a mulasztás súlyosabb következményekkel, a beteg állapotának romlásával, egészségkárosodással járt, vagy szélsőséges esetben maradandó fogyatékosságot vagy halált eredményezett.

 

A fentiekből viszont – indirekt módon – az is következik, hogy a beteg megfelelő tájékoztatására is kiterjedő, gondos orvosi ellátás mellett kialakult szövődményekért az egészségügyi szolgáltató kártérítő felelőssége nem áll fenn15. Megfelelő tájékoztatás és elvárható gondosság tanúsítása esetén a műtéti kockázat körébe tartozó egészségkárosodás, valamint szövődmény miatt az orvost nem terheli sem kártérítési, sem pedig kártérítő felelősség. A törvénynek és a joggyakorlatnak megfelelő, teljes körű tájékoztatás megtörténtének bizonyítása tehát a tájékoztatás elmulasztására alapított kárigény alaptalanságát eredményezi. Az Eü.tv.13.§-a szerinti teljes körű és egyéniesített tájékoztatás megtörténtével kapcsolatos, az egészségügyi szolgáltatót terhelő bizonyítási kötelezettség mindenképpen indokolttá és szükségessé teszi a tájékoztatás és a beteg azon alapuló nyilatkozatának hitelt érdemlő dokumentálását. Természetesen a szóbeli, vagy a tartalmilag hiányos beleegyező nyilatkozat esetén is van lehetőség annak bizonyítására, hogy a teljes körű tájékoztatás megtörtént, csak ez egy konkrét jogvita során meglehetősen nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen feladat.

 

 

 

1    A beteg beleegyezésére nincs szükség abban az esetben, ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása

a) mások - ideértve a 24. hetet betöltött magzatot is - egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá

b) ha - a 20-23. §-okra is figyelemmel - a beteg közvetlen életveszélyben van. Amennyiben egy invazív beavatkozás során annak olyan kiterjesztése válik szükségessé, amely előre nem volt látható, a beavatkozás kiterjesztése elvégezhető a beteg beleegyezésének hiányában is, ha

a) azt sürgős szükség fennállása indokolja, vagy

b) ennek elmaradása a beteg számára aránytalanul súlyos terhet jelentene.

Amennyiben azonban a beavatkozás kiterjesztése a beteg valamely szervének vagy testrészének elvesztéséhez vagy funkciójának teljes kieséséhez vezetne, a beavatkozás kiterjesztése csak közvetlen életveszély fennállása, valamint abban az esetben végezhető el a beteg beleegyezésének hiányában, ha annak elmaradása a beteg számára aránytalanul súlyos terhet jelentene (Eütv. 17.§ (2) és 18.§).

Bizonyos esetekben pedig vélelmezni kell a beteg beleegyezését. Erre akkor kerülhet sor, ha a beteg egészségi állapota következtében beleegyező nyilatkozat megtételére nem képes, és az általa megnevezett, a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogának gyakorlására jogosult személy nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna. Invazív beavatkozások esetén pedig akkor lehet vélelmezni a beteg beleegyezését, ha az általa megnevezett, vagy a cselekvőképtelen személy törvényben meghatározott hozzátartozója nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna és a beavatkozás késedelmes elvégzése a beteg egészségi állapotának súlyos vagy maradandó károsodásához vezetne.

(Eütv. 17.§ (1)).

2        Pfv.III.21.633/2010/5.szám

3        BH. 2014.308

4        EBH 428/2001

5        Pfv.III.21.633/2010/5.szám

6        Lsd. pl. Pfv.III.21.037/2010/5.szám

7        Pfv.III.21.037/2010/5.szám

8        Győri Ítélőtábla, Pf.I.20.360/2010/3.szám

9        EH. 2010. 2229

10      Pfv.III.21.633/2010/5.szám

11      Pfv.III.21.016/2010/3.szám

12     Pfv.III.21.633/2010/5.szám

13     Fővárosi Törvényszék, Pf.630153/2011/7

14    Pfv.III.21.016/2010/3.szám

15    BH. 2011. 298

Dr. Fülöp Botond

 

2014. október 03.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com