A betegtájékoztatással szembeni követelmények

1. Általános megállapítások

 

A betegek megfelelő tájékoztatáshoz való jogát, illetve az ezen jog érvényesülése érdekében az egészségügyi szolgáltatókat terhelő kötelezettségeket az Eütv. 13., illetve 134-135. §§-ai rögzítik. Ezen jogszabályhelyek értelmében a beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A betegtájékoztatás tartalma, terjedelme vonatkozásában mindenek előtt annak céljából kell kiindulni. Ez pedig nem más, mint annak lehetővé tétele, hogy a beteg minden szükséges információ birtokában, kellő megfontolást követően, megalapozott döntést hozhasson a beavatkozás elvégzéséhez való hozzájárulás kérdésében, s ezáltal -végső soron - az önrendelkezési jog gyakorlása feltételeinek biztosítása. A beteg tájékoztatása akkor tekinthető jogszerűnek, ha ezen cél elérésére alkalmas. A beteget tehát a tájékoztatással olyan helyzetbe kell hozni, hogy a beavatkozás kockázatát felmérhesse és a saját sorsáról megalapozott döntést hozhasson.

 

A tájékoztatást a beteg számára érthető módon kell megadni, figyelemmel életkorára, iskolázottságára, ismereteire, lelkiállapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára. Az érthetőség érdekében a tájékoztatáshoz szükség esetén és lehetőség szerint tolmácsot vagy jelnyelvi tolmácsot kell biztosítani1. A szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthető az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadásával2. Annak érdekében, hogy a beteg a kezelése alatt minden fontos információ birtokába jusson, a tájékoztatást folyamatosan, a kezelésekhez igazodóan, és az állapotváltozáshoz képest kell megadni. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a beteget kezelésének befejezése utáni időre is lássák el olyan ismeretekkel, szükség esetén utasításokkal, amelyek a jövőbeni teendőit meghatározzák, mert ez idő alatt már nincs orvosi kezelés - felügyelet – alatt3. A kezelőorvosnak az általa ismert tényekre alapított módon, a beteg állapota által indokolt rendszerességgel, ahhoz igazodva, a tőle elvárható ismereteknek megfelelően és legjobb tudása szerint kell tájékoztatnia a beteget annak egészségi állapotáról4. Cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy a cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott beteg esetén a hozzátartozókat is tájékoztatni kell5.

 

A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően kérdéseket feltenni, valamint ellátása során megismerni az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően azok eredményét, esetleges sikertelenségét, illetve a várttól eltérő eredményt és annak okait. A betegnek joga van továbbá megismerni az ellátásában közvetlenül közreműködő személyek nevét, szakképesítését és beosztását. A beteg tájékoztatáshoz fűződő joga független attól, hogy a gyógykezelés megkezdéséhez szükséges-e a beleegyezése6.

 

A betegtájékoztatással szemben támasztott követelmények közül kiemelendő, hogy a tájékoztatásnak egyéniesítettnek kell lennie, tehát az nem helyettesíthető az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadásával. Ezen egyéniesített tájékoztatásnak természetesen meg kell felelnie a beteg beavatkozás előtti állapotát rögzítő orvosi dokumentációnak, illetve a beteg tényleges állapotának, és ki kell terjednie minden lényeges körülményre. Annak bizonyítása, hogy az előírások szerinti tájékoztatás megfelelt-e a felperes tényleges állapotának, a műtét előtti állapot részletes leírását tartalmazó írásbeli orvosi dokumentáció alapján lehetséges. Ismert olyan bírósági határozat, melyben a bíróság ezen dokumentáció hiányosságai miatt nem tudta eldönteni, hogy az előírások szerinti tájékoztatás megfelelt-e a felperes tényleges állapotának, ezért kénytelen volt megállapítani a tájékoztatási kötelezettség megsértését. Ki kell emelni tehát, hogy az orvosi dokumentáció vezetésével kapcsolatos kötelezettség elmulasztása – a beteg tényleges állapota megállapításának lehetetlensége által - a jogszabályi előírásokat kielégítő tájékoztatás megtörténtének bizonyításának, s ezáltal az egészségügyi szolgáltató kárfelelősség alóli kimentésének sikertelenségét eredményezheti.

 

Mind a törvény, mind pedig a joggyakorlat egyértelművé teszi, hogy az előre elkészített anyagok, illetve a műtéti beleegyező nyilatkozatok önmagában nem bizonyítják a törvénynek megfelelő tájékoztatás megtörténtét7. Ez még abban az esetben is így van, ha a beleegyező nyilatkozatban szerepel az a kitétel, hogy a beteg elismeri, hogy orvosától „megfelelő tájékoztatást” megkapta. A bíróságok a perekben ugyanis elsősorban a tájékoztatás tényleges megtörténtét, valamint annak tartalmát vizsgálják és ezen vizsgálat függvényében foglalnak állást az orvos kártérítési, illetve kártérítő felelősségének kérdésében. „A tájékoztatási kötelezettség tartalmát mindig az adott eset körülményei határozzák meg, ezért az orvosnak egyedileg kell eldöntenie, hogy az Eütv. 135. §-ában előírtaknak megfelelően a beteg tájékoztatása milyen körben szükséges.”8 Ennél fogva mind a betegek, mind pedig az orvosok szempontjából célszerű, és egyben szükséges is, hogy az előre elkészített betegtájékoztató anyagok, illetve a beleegyező nyilatkozatok tartalmazzanak egy olyan, a kezelőorvos által kitöltendő részt, mely lehetővé teszi a konkrét beteg állapota, illetve szellemi, lelki és egyéb tulajdonságai alapul vételével történő egyéniesített tájékoztatás megadását. A bizonyítás sikeressége érdekében az egészségügyi szolgáltatók szempontjából célszerű az egyéniesített tájékoztatás során elhangzottakat – beleértve a beteg által feltett kérdéseket és az azokra adott válaszokat is – írásba foglalni és az orvos, illetve a beteg által aláírni.

 

Ezen „egyéniesített” tájékoztatásnak – a törvény, illetve a joggyakorlat alapján - mindenek előtt a következőkre kell kiterjednie:

 

  • a beteg egészségi állapota, betegsége, ennek orvosi megítélése,
  • a javasolt beavatkozástól a konkrét beteg esetén várható eredmény,
  • a beteg kezelése során a korábbiakban elvégzett vizsgálatok, beavatkozások orvosi értékelése, azok eredménye, esetleges sikertelensége, illetve a várttól eltérő eredmény és annak okai,
  • a konkrét beteg tulajdonságai alapján várható, illetve ki nem zárható, szövődménynek nem minősülő lehetséges műtéti következmények,
  • bizonyos szövődmények kialakulásának fokozott veszélye, illetve valószínűsége a konkrét beteg egyéni adottságai, állapota alapján,
  • annak indokolása, hogy az orvos az adott beteg esetén miért döntött a javasolt kezelés mellett, milyen előnyei vannak az alternatív eljárásokhoz viszonyítva,
  • az orvos által fontosnak tartott egyéb körülmények, információk.

 

Az egyéniesített tájékoztatásnak továbbá teljes körűnek, tárgyilagosnak, részletesnek, körültekintőnek és a valósággal megegyezőnek kell lennie9. A betegnek ismernie kell mindazokat a körülményeket, amelyekből megállapíthatja, hogy milyen beavatkozások lehetségesek az adott esetben és milyen kockázatot vállal a döntésével10.

 

A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a cselekvőképes és a 16. életévét betöltött kiskorú a tájékoztatásáról lemondhat, kivéve, ha betegsége természetét ismernie kell ahhoz, hogy mások egészségét ne veszélyeztesse. Ha a beavatkozásra a beteg kezdeményezésére és nem terápiás célból kerül sor, a tájékoztatásról való lemondás csak írásban érvényes11. Ha a betegnek az egészségügyi ellátással összefüggő döntései meghozatalában a támogatott döntéshozatalról szóló törvény szerinti támogatója van, a beteg kérelmére a tájékoztatás során biztosítani kell támogatója jelenlétét12.

 

2. Részletes tartalmi követelmények

 

A tájékoztatásnak – a törvény alapján - a következőkre kell kiterjedni:

 

a) a beteg egészségi állapota, beleértve ennek orvosi megítélését is,

b) a javasolt vizsgálatok, beavatkozások,

c) a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyei és kockázatai,

d) a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjai,

e) döntési joga a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,

f) a lehetséges alternatív eljárások, módszerek,

g) az ellátás folyama és várható kimenetele,

h) a további ellátások, valamint

i) a javasolt életmód13.

 

A betegek általában valamely szövődmény vagy más káros következmény kialakulása miatt érvényesítenek kártérítési igényt a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltatóval szemben, s ezen igény alapos lehet abban az esetben, ha a betegnek nyújtott tájékoztatás nem volt teljes körű. Mind a beteg önrendelkezési joga, mind pedig az orvos kártérítési felelőssége szempontjából tehát a beteg tájékoztatása során kiemelt figyelmet kell fordítani a kezelés általánosan ismert, jelentős mellékhatásaira, az esetleges szövődményekre és a beavatkozások kockázataira, lehetséges következményeire, azok előfordulási gyakoriságára. A beavatkozás előnyei és várható kimenetele mellett tájékoztatni kell a beteget mind arról, hogy milyen következményekkel, kockázatokkal kell számolnia a javasolt beavatkozás elmaradása, visszautasítása esetén14, mind pedig annak lehetőségéről, hogy a műtét után a vártnál rosszabb eredmény, akár negatív következmény is előállhat. Ha a beteg már meglévő egészségromlása, vagy más egyéni adottsága fokozza a szövődmények bekövetkezésének lehetőségét, erre külön figyelmeztetni kell15. A kezelés kockázatairól és várható szövődményeiről – a beteg aktuális állapotából kiindulva – olyan tájékoztatást kell nyújtani a beteg számára, amelynek eredményeként olyan helyzetbe kerül, amelyben önrendelkezési jogát gyakorolhatja16. A műtétet végző orvos számára az egészségügyi törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség az adott műtétre, az adott betegségre és az adott körülményre kiterjedő teljes körű tájékoztatást jelent. Márpedig a tájékoztatás csak akkor tekinthető teljes körűnek, ha a várható valószínűséggel előforduló, a beteg gyógyulása szempontjából kockázatos szövődményekre kiterjed17.

 

Ami a beavatkozás lehetséges szövődményeiről, illetve a szövődménynek nem minősülő műtéti következményekről való tájékoztatás terjedelmét, megkívánt tartalmi részletességét illeti, megállapítható, hogy ebben a vonatkozásban a joggyakorlat nem tekinthető egységesnek. Az egyik irányzat szerint „a műtéti beavatkozással nem szükségszerűen együtt járó, kivételesen vagy ritkán előforduló esetre vonatkozó tájékoztatás elmaradása nem jelenti a kötelezettség elmulasztását.18Az orvos tájékoztatási kötelezettsége nem terjed ki az olyan, a beteg ritkán előforduló egyéni adottságai által kiváltott szövődményre, amelynek valószínűsége százalékosan alig fejezhető ki19. Hasonlóan, az egyik újabb eseti döntésből az a következtetés vonható le, hogy a tájékoztatás során elegendő általánosságban megemlíteni az egyes lehetséges szövődményeket, nem szükséges ugyanakkor „prognózist” adni arra vonatkozóan, hogy az egyes szövődmények bizonyosan bekövetkeznek-e, s ha igen, azok milyen súlyosak és időtartamúak lesznek20.

 

Másrészről viszont a joggyakorlatban ugyancsak tetten érhető szigorúbb megközelítés szerint még a szövődménynek nem minősülő műtéti következményekről is tájékoztatni kell a beteget21. A bírói gyakorlat ugyanis különbséget tesz „szövődmény” és „műtéti következmény” között. A bírói értelmezés szerint „a szövődmény egy adott beavatkozáshoz kapcsolódóan előforduló, általánosan ismert következmény”, míg a szövődménynek nem minősülő egyéb következmények a beteg egyéni hajlamától függenek. Ezen, szövődménynek nem minősülő következmények vonatkozásában a tájékoztatási kötelezettség csak olyan tényen alapulhat, amelyet az orvos ismer, illetőleg az elvárható gondosság mellett ismernie kell és ebből következően a betegnél a következmény lehetséges voltával számolni lehet. A szövődménynek nem minősülő műtéti következmények tekintetében „az egyéniesített tájékoztatás során a beteg kórház által ismert, vagy felismerhető alkati tulajdonságait, egészségi állapotát kell figyelembe venni”. Ezen értelmezés szerint tehát – bár a szövődménynek nem minősülő műtéti következmények vonatkozásában szűkebb a tájékoztatási kötelezettség terjedelme – az ezen következménnyel kapcsolatos tájékoztatás hiánya is megalapozhatja az orvos felelősségét, ha a szóban forgó következmény kialakulásával az adott beteg vonatkozásában – tekintettel egyéni állapotára, fizikális és mentális tulajdonságaira – reálisan számolni lehetett. Ezen körülmény is a „személyre szabott”, egyéniesített tájékoztatás fontosságát emeli ki, szemben a formális, általános és ezért a legtöbb esetben mindenre kiterjedőnek nem minősülő tájékoztatással. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor határt is szabott a lehetséges műtéti következményekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségnek, amikor kifejtette, hogy a „valamennyi" általában lehetséges következményekre vonatkozó tájékoztatásra az orvos kötelezettsége nem terjeszthető ki akkor sem, ha az elvárható gondos eljárással nem állapítható meg és nem is zárható ki olyan körülmény, amely a beavatkozás eredményére káros kihatással lehet”. Nyilvánvaló az is, hogy az orvos által előre nem látható következményekről nem lehet tájékoztatni a beteget. Említést érdemel ugyanakkor, hogy található olyan bírósági ítélet is, mely még „a szövődmények esetleges fellépte esetén várható következményekről” való tájékoztatás hiányát is felrója az egészségügyi szolgáltatónak. Ez a felfogás tehát már nem elégszik meg a beavatkozás közvetlen következményeiről való tájékoztatással, hanem a közvetett következményekre, vagyis a következmény következményeire való figyelemfelhívást is megköveteli, legalábbis a legsúlyosabb közvetett következmények (pl. közvetlen életveszély, elhalálozás) vonatkozásában.

 

Ugyancsak a szigorúbb megközelítésre példa a Legfelsőbb Bíróság a 428/2001. számú elvi bírósági határozata, melyben a legfőbb bírói fórum kiemelte, hogy azokról a szövődményekről is tájékoztatni kell a beteget, melyek ugyan nem túl gyakoriak, viszont lehetségesek és súlyos károsodást eredményezhetnek. Ebből a megközelítésből az a következtetés vonható le a tájékoztatás szükséges terjedelme vonatkozásában, hogy a súlyos következményekkel járó szövődményekre még kis előfordulási gyakoriság esetén is fel kell hívni a beteg figyelmét, vagyis a legsúlyosabb szövődményekre mindenképpen ki kell terjednie a tájékoztatásnak.

 

Ráadásul, a Legfelsőbb Bíróság egyik határozata értelmében a szövődmények leírása során nem lehet megelégedni az adott lehetséges szövődmény egyszerű orvosszakmai megnevezésével (pl. „hegesedés”), hanem a beteg számára érthető módon tájékoztatást kell adni arról, hogy a beavatkozás következményeként esetlegesen kialakuló folyamat (vagyis a szövődmény) pontosan milyen számára is érzékelhető következményekkel járhat (pl állapotrosszabbodás, mozgáskorlátozottság, fájdalomérzet, rossz közérzet stb.). A laikus beteg szempontjából lényeges következmény ugyanis nem maga a biológiai folyamat, illetve változás, hanem az, hogy ezen biológiai változás rá nézve milyen érzékelhető, a mindennapi életét befolyásoló hátrányos következménnyel járhat. Ennek hiányában a tájékoztatás nem minősíthető teljes körűnek, egyéniesítettnek, mert a beteg nem tudhatja, hogy az – adott esetben orvosi szakkifejezéssel – megjelölt szövődmény számárs okozhat-e, és ha igen, milyen mértékű állapotrosszabbodást, vagy más egyéb káros következményt okozhat. Ezen okból kifolyólag a Pfv.III.21.037/2010/5. számú ítéletében a Legfelsőbb Bíróság, a „hegesedés” mint szövődmény pontos jelentéséről, következményeiről való érthető tájékoztatás elmaradása miatt állapította meg a a kórház felelősségét: „az alperes nem bizonyította, hogy a kezelőorvos a felperes által is elismert műtét előtti szóbeli tájékoztatás során tájékoztatta a felperest arról, hogy a szövődményként feltüntetett hegesedés mit jelent az adott műtétnél, az okozhat-e következményt. E nélkül, pusztán a hegesedés leírása, illetőleg említése a laikus beteg számára semmit nem jelent, azt végképpen nem, hogy a hegesedés okozhat rosszabb állapotot. A kezelőorvos a műtéti előjegyzés során előadása szerint tájékoztatta a felperest arról, hogy mi lehet annak a következménye, ha nem kerül sor a műtétre, de nincs adat arra, hogy akár ekkor, akár később, az írásbeli beleegyező nyilatkozat aláírásakor tájékoztatást adott volna a betegnek arról, hogy a műtétnek lehet olyan következménye is, hogy a hegesedés kialakulása miatt nála fájdalommal járó mozgáskorlátozottság, tehát emiatt állapotrosszabbodás alakulhat ki.

 

Összefoglalva a fentieket: a beteget számára érthető módon tájékoztatni kell az adott beavatkozás általánosan ismert, lehetséges szövődményeiről, a súlyos következményekkel járó szövődményekről, még abban az esetben is, ha ezek viszonylag kis valószínűséggel fordulnak elő, valamint a beavatkozás olyan következményeiről, melyek ugyan általánosnak nem tekinthetők, ám a konkrét beteg esetén azokkal mégis számolni lehet.

 

Az egészségügyi szolgáltató pedig a kártérítési perben azzal védekezhet, hogy a kialakult szövődménnyel, vagy következménnyel – annak rendkívül alacsony előfordulási valószínűségére tekintettel - sem a tudomány aktuális állása alapján, sem pedig az elvárható gondossággal kezelt beteg állapotára, egyéni hajlamára tekintettel nem kellett számolnia, az nem volt előre látható, ezért arra a tájékoztatási kötelezettsége nem terjedt ki. Ezt az állítást az alperes egészségügyi szolgálható természetesen bizonyítani köteles. 

 

A tájékoztatásnak ki kell terjednie továbbá a lehetséges alternatív beavatkozásokra és azok kockázataira is. A reálisan szóba jöhető alternatív kezelési módokról akkor is tájékoztatni kell a beteget, ha az adott alternatív kezelési mód korábban nem hozott eredményt, vagy azt az orvos egyéb okból nem javasolja22. A műtét elvégzéséről ugyanis nem dönthet az orvos: az a beteg döntési jogosultsága.

 

A törvény azt is az egészségügyi szolgáltató kötelezettségévé teszi, hogy győződjön meg arról, hogy a beteg a tájékoztatást megértette, továbbá szükség esetén gondoskodni kell a tájékoztatott lelki gondozásáról. Célszerű, ha a beleegyező nyilatkozat rögzíti mind a tájékoztatás, mind pedig a beleegyezés megtörténtének pontos időpontját, mert ennek alapján ellenőrizhető, hogy a betegnek rendelkezésre állt-e elegendő idő döntése meghozatalához.

 

1       Eü.tv. 13.§ (8)

2       Eü.tv. 134.§ (3)

3       Pfv.III.22.087/2009/5.szám

4       Eütv. 134.§, BH. 2010. 331

5       Eütv. 134.§ (2)

6       Eütv. 13.§

7       EBH 428/2001

8       Pfv.III.21.570/2012/5.szám, Pfv.III.21.633/2010/5.szám

9       Pfv.III.21.037/2010/5.szám

10     Pfv.III.21.633/2010/5.szám

11     Eütv. 14.§ (1) és (2)

12     Eütv. 14.§ (8a)

13     Eü.tv. 13.§ (2)

14     BH. 2000. 536

15     Pfv.III.21.037/2010/5.szám

16     BH. 2013. 219

17     ÍH. 2005. 72

18     ÍH. 2005. 72

19     ÍH. 2008. 105

20     BH. 2013. 219

21     BH. 2010. 331

22     Pfv.III.21.570/2012/5.szám

Dr. Fülöp Botond

 

2014. szeptember 13.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

 

 

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com