Zsarolás bűntette 1.

Ezt a védőbeszédet az első fokú bíróság előtt II.r. vádlott kirendelt védőjeként mondtam el. A bíróság védencemet az ellene társtettesként elkövetett zsarolás bűntettétenek kísérlete miatt emelt vád alól felmentette. A személyek az ABC nagy betűivel vannak megjelölve a szövegben.
 

Tisztelt Bíróság!

 

Ahhoz, hogy egy cselekmény büntetőjogi értelemben zsarolásnak minősüljön, a következő konjunktív feltételeknek kell teljesülniük:

 

1. jogtalan haszonszerzésre való törekvés,

2. erőszak, vagy fenyegetés alkalmazása a passzív alannyal szemben, s végül

3. kár, illetve – az új Btk. alkalmazásában – vagyoni hátrány okozása.

 

Jelen esetben az nem képezi vita tárgyát, hogy a zsarolás befejezett alakzata – a tényállásban foglalt eredmény hiányában – nem állapítható meg, ezért csupán kísérletről, mégpedig – a 4/2002. számú BJE hat. értelmében – befejezetlen kísérletről beszélhetünk. (Utalok ezzel kapcsolatban a BH 2009.344 illetve a BH 2014. 136 számon közzétett eseti döntésekre is.)

 

A jogtalan haszonszerzési célzat, valamint az erőszak vagy fenyegetés e célból történő alkalmazása ugyanakkor a kísérleti szakaszban maradt zsarolás megállapíthatóságának is feltételét képezi, másként fogalmazva: amennyiben e két tényállási elem közül bármelyik hiányzik, a cselekmény – tényállásszerűség hiányában – zsarolásként nem értékelhető.

 

Kezdjük e kettő közül az utóbbival, vagyis vizsgáljuk meg azt, hogy jelen ügyben – a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján – megállapítható-e kétséget kizáró, teljes bizonyossággal, hogy a vádlottak erőszakot, vagy fenyegetést alkalmaztak a sértettekkel szemben a vádban foglalt cselekmény elkövetése során. Mielőtt azonban az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat értékelném, röviden összefoglalom, hogy a törvény, illetve a joggyakorlat alapján milyen feltételek teljesülése esetén minősíthető valamely cselekmény - a zsarolás tényállása szempontjából – fenyegetésnek. A törvény értelmében a fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Fenyegetésről tehát akkor beszélhetünk, ha a cselekmény komoly félelem kiváltására alkalmas. Ezen túl súlyos hátrány kilátásba helyezésével kell, hogy megvalósuljon, vagyis konkrétnak kell lennie olyan értelemben, hogy abból a megfenyegetett személy számára ki kell derülnie, hogy milyen következményekkel kell számolnia abban az esetben, ha ellenszegül a zsaroló akaratának. A zsarolás alapesete megállapíthatóságának feltétele tehát olyan fenyegetés, mely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen, s melyből kiderül, hogy milyen hátrány származhat a megfenyegetett számára ellenszegülés esetén. (Utalok ezzel kapcsolatban a BH 2013. 54. számon közzétett eseti döntésre.) Úgy is fogalmazhatunk, hogy a komoly félelem kiváltására nem alkalmas, illetve meghatározott hátrányt kilátásba nem helyező cselekménnyel elkövetett zsarolás kísérlete valójában alkalmatlan módon elkövetett kísérletként értékelhető, ami a büntetés korlátlan enyhítését, vagy mellőzését eredményezheti. A bírói joggyakorlat szintén következetes abban, hogy a zsarolás megállapításához megkívánt fenyegetésnek komoly félelem kiváltására alkalmas, legalább akaratot hajlító fenyegetésnek kell lennie.

 

Annak megítélése során, hogy a terhelt cselekménye megfelel-e ezen kritériumoknak, vagyis minősíthető-e komoly félelem kiváltására alkalmas, konkrét fenyegetésnek, az irányadó joggyakorlat értelmében az elkövetés összes körülményét értékelni kell. Ezen értékelés során figyelembe kell venni először is a fenyegetés módját, az elkövető magatartását, a passzív alannyal közölt kifejezéseket, a szóhasználatot, a kérdéses mondatok elhangzásának konkrét körülményeit, azt, hogy azok előre kitervelt módon ténylegesen fenyegetés céljából hangzottak el, vagy éppen a pillanat heve, a pillanatnyi indulatok szülték csupán a szóban forgó mondatokat. Az indulatkitörés, a szitkozódás, a heves vita során elhangzott meggondolatlan mondatok önmagukban zsarolás megállapítására alkalmas fenyegetésként nem értékelhetők, hiszen a másik fél számára is egyértelmű, hogy vitapartnerének csupán „elszállt az agya”, ezért benne az ominózus mondatokban foglaltak tényleges megvalósulása vonatkozásában komoly félelem nem fog kialakulni. Ezen túl nagyon lényeges, hogy – miként azt a 17/2013. sz. büntető elvi határozat is egyértelművé teszi – a zsarolás tényállásszerűsége szempontjából a fenyegetés komolyságát annak a sértettre gyakorolt hatása szempontjából kell megítélni. Ez pedig azt is jelenti, hogy a komoly félelem keltésére való alkalmasság szempontjából jelentősége van a két személy egymáshoz fűződő viszonyának, korábbi kapcsolatának is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy, a sértett által nem ismert elkövető fenyegetésénél sokkal kevésbé alkalmas komoly félelem kiváltására egy olyan személy megnyilvánulása, akit a megfenyegetett személy már régebb óta ismer, és korábban fenyegetően, erőszakosan soha nem lépett fel vele szemben.

 

Ezek után vetítsük rá ezen elméleti megállapításokat a jelen ügy tényeire!

 

A vádirat a fenyegetés vonatkozásában a következőket tartalmazza: „A követelés során I.r. vádlott A-t bántalmazás kilátásba helyezésével fenyegette, továbbá A-n keresztül férjét, B-t is fenyegette. (2. o. 7. bek)” Ezen túl, egy telefonhívás kapcsán az olvasható a vádiratban, hogy ennek során szintén sor került bántalmazás kilátásban helyezésére, majd pedig a vádlottak azt közölték A sértettel, hogy „ő és a férje fogják meginni a levét, ha nem fizetnek.” (3. o. 5. bek.) Végül még egy fenyegetésnek minősített cselekményt tartalmaz a vádirat, nevezetesen azt a mondatot, mely B sértett nemi szervéről történő bőrlehúzással kapcsolatos, illetve mellyel ugyanőt a vádlottak állítólag felszólították, hogy ne közlekedjen X községbe. (3. o. 8. bek.).

 

Ami a telefonhívást illeti, azt viszonylag gyorsan és könnyen elintézhetjük, mivel arra vonatkozó bizonyíték gyanánt, hogy a telefonhívás során fenyegetések hangzottak volna el – a vádlottak tagadásával szemben – legfeljebb csak valamelyik sértett – egyéb bizonyítékkal alá nem támasztott - állítása szolgálhat.

 

A komoly félelemmel, ijedtséggel kapcsolatos megállapítás a vádiratban két helyen szerepel, azonban mindkét megállapítással gond van. Az egyik komoly félelmet kiváltó cselekményt ugyanis nem a vádlottak, hanem C követte el, a másik, ijedtséget kiváltó cselekmény alanya pedig nem a sértettek, hanem azok kiskorú gyermeke volt. A sértettekben komoly félelmet kiváltó cselekményt tehát még a vádirat szerint sem a vádlottak, hanem az általuk nem ismert C követett el, amikor veréssel fenyegette meg őket! A vádirat ezt a problémát azzal a „csavarral” kívánja áthidalni, hogy a sértettek a vádlottak korábbi előadásából következtethettek arra, hogy az általuk uzsorásnak nevezett személy – a kb. 50 kg súlyú, és legfeljebb 160 cm magas C – a követelt összeg meg nem fizetése miatt kívánja őket bántalmazni. A vádirat tehát C megnyilvánulását kívánja mintegy betudni a vádlottaknak. Ez az érvelés azonban jogilag nem állja meg a helyét. C fenyegető magatartását ugyanis a zsarolás körében csak akkor lehetne a vádlottak terhére értékelni, ha C társtettesként terheltje lenne az eljárásnak, vagyis ha beavatottként, a vádlottak felhívására, vagy a vádlottakkal történt megállapodásnak megfelelően fenyegette volna meg veréssel a sértetteket. Mivel azonban C nem volt beavatva a cselekménybe, a fenyegetésre vonatkozóan a vádlottak neki megbízást nem adtak, s ezért ő az eljárásnak nem is terheltje, az ő saját elhatározásából, ahogy még maga a vádirat fogalmaz: a délutáni programja elhúzódása miatt kifejtett fenyegető magatartásának esetleges következményét – a komoly félelem kialakulását – a terhelteknek betudni sem tettesként, sem pedig felbújtóként nem lehet. Megjegyzem, C szerepével kapcsolatban még a vádirat is a „tévedésbe ejtés” kifejezést használja a vádlottak vonatkozásában, mely cselekmény azonban legfeljebb a csalás, de semmiképpen nem a zsarolás megállapítására alkalmas. Az pedig, hogy a sértettek és a vádlottak közötti vitától, szóváltástól az előbbiek egyik kiskorú gyermeke megijedt, teljesen indifferens a cselekmény büntetőjogi értékelése szempontjából, ugyanis ahhoz, hogy a zsarolás megállapítható legyen, a fenyegetésnek a megfenyegetettben és nem másban kell komoly félelmet kelteni.

 

Ennyit a vádiratról és most térjünk rá a bizonyítási eljárás eredményeinek értékelésére!

 

Tény, hogy a hangfelvételen fenyegetés nem szerepel: azon sem az I. r. vádlottnak a vádiratban tulajdonított mondatok, sem más fenyegető mondat nem hallható. A hangfelvételen csupán a C-től származó fenyegető mondatról esik szó, a szereplők arról vitáznak, azonban azt – és ez nagyon lényeges - maga a sértett is elismeri a párbeszéd során, hogy a fenyegetés nem a vádlottaktól származott. Megjegyzem, s ezt szintén nagyon lényegesnek tartom, hogy abból, hogy A sértett a C által mondottak miatt tiltakozik a beszélgetés során, s hogy azt sérelmezi a leginkább, indirekte az is következik, hogy a vádlottak vele szemben hasonló súlyú cselekményt nem követtek el. Ha ugyanis elkövettek volna, akkor A nyilván azt is megemlítette volna a titokban rögzített párbeszéd során, azonban ilyenről, vagyis a vádlottaktól származó fenyegetésről egy szóval sem tett említést a majdnem 5 perces beszélgetés során! Ennél fogva határozott meggyőződésem – s bízom benne, hogy a tisztelt bíróság is egyet fog érteni velem -, hogy a hangfelvétel sokkal inkább mentő, mint terhelő bizonyítékként értékelendő.

 

Ami a tanúvallomásokat illeti, A sértett a bíróság előtti meghallgatása során szintén csupán a C általi fenyegetésről tett említést (2013. október 28-i tárgy.-i jkv. 6. o.). Szó szerint a következőket mondta: „Amikor a faluban találkoztam velük, ők kocsival voltak. Köszöntem nekik és egy szőke nő odaugrott hozzám, és azt kérdezte tőlem, hogy mit szólnál, ha le... egy taslit.” Nem említett ugyanakkor semmilyen, a vádlottaktól származó konkrét fenyegetést. B sértett ugyanekkor szó szerint a következőket mondta, s ezt szeretném kiemelni: „A vádlottak engem nem fenyegettek meg, nem beszéltem egyikükkel sem telefonon” (2013. október 28-i tárgy.-i jkv. 12. o.). D tanú mind a nyomozás során (nyom. ir. 139. o.), mind pedig a tárgyaláson (2014. január 22-i tárgy. jkv. 11. o.) úgy nyilatkozott, hogy semmiféle fenyegetőzést nem hallott, s szó szerint a következőket mondta: „I.r. vádlott normális emberi hangon beszélt (u.o. 12. o.). E tanú szintén végig, következetesen úgy nyilatkozott, hogy egyik vádlott részéről sem hallott fenyegetést és nincsen tudomása arról, hogy a vádlottak bárkit bármikor megfenyegettek volna a faluban (nyom. ir. 123. o, illetve 2014. január 22-i tárgy. jkv. 5. o.). Az állítólagos fenyegetést a nyomozás során továbbá sem F, sem pedig G tanúk nem erősítették meg. H tanú a nyomozás és a tárgyalás során is úgy nyilatkozott, hogy a vádlottak azt mondták A sértettnek, hogy „Írd alá a papírt, különben elviszik az autót” (21.o., 2014. január 22.-i tárgy. jkv. 16.o.). Tekintettel arra, hogy a vádlottak – amennyiben igaz az, amit H tanú állít – a saját, nem pedig a sértettek autójának elvételéről tettek említést, ez a megjegyzés legfeljebb tévedésbe ejtést célzó magatartásként, nem pedig a sértettekkel szembeni fenyegetésként értékelhető.

 

Egyedül I tett említést az eljárás során arról, hogy I.r. vádlott állítólag azzal fenyegette meg B sértettet, hogy letépi a nemi szervét (2014. január 22-i tárgy. jkv. 8.o.). I ezen vallomásának hitelességét azonban három tényező is gyengíti. Egyrészt, a szóban forgó mondat nem ugyanaz, mint ami a vádiratban szerepel. Másrészt a szóban forgó mondat nem szerepel a hangfelvételen. Harmadrészt pedig a szóban forgó mondatra nem emlékezett az esetnél ugyancsak jelen lévő D tanú.

 

A lefolytatott nyomozás, illetve a bizonyítási eljárás alapján tehát nem állapítható meg kétséget kizáró teljes bizonyossággal, hogy a vádlottak megfenyegették a sértetteket. Az egyik sértett kifejezetten kijelentette, hogy a vádlottak nem fenyegették meg, a másik sértett pedig szinte az egész eljárás során csupán a C-től származó mondatot sérelmezte. Egyetlen egy tanú volt, aki állítólag hallott egy fenyegető mondatot az I.r. sértett részéről, ám ezen állítását – ahogy előbb említettem – több tényező is gyengíti. Ha ugyanis tényleg elhangzott ez a mondat, akkor miért nem hallható a hangfelvételen? Miért nem hallotta azt a szintén jelenlévő, A-tól csupán pár méterre álló D?

 

Azonban feltéve, de meg nem engedve, hogy a valóságban elhangzottak I.r. vádlott részéről a vádiratban foglalt inkriminált mondatok, akkor is erősen kétségbe vonhatók, hogy azok alkalmasak lettek volna arra, hogy a sértettekben komoly félelmet keltsenek. Először is, a bizonyítási eljárás eredményei tükrében egyáltalán nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a sértettek meghallották I.r. vádlott állítólagos, vádiratban szereplő szavait. Azokról ugyanis csupán I tett említést, aki viszont nem passzív alanya a cselekménynek, így az, hogy ő mit hallott és mit nem, a cselekmény minősítése szempontjából teljességgel irreleváns. A kérdés az, hogy a sértettek mit hallottak, s hogy amit hallottak, bennük komoly félelmet váltott-e ki. Ismételten ki szeretném emelni B szavait, miszerint „A vádlottak engem nem fenyegettek meg, nem beszéltem egyikükkel sem telefonon” (2013. október 28-i tárgy.-i jkv. 12. o.). A vonatkozásában pedig abból, hogy az eljárás során végig a C-től származó, s a vádlottaknak ily módon be nem tudható fenyegetésre hivatkozott, álláspontom szerint egyértelműen következik, hogy a vádlottak részéről fenyegetés nem érte. Mert ha érte volna, akkor ugyan amiatt miért nem tiltakozott a hangfelvételen rögzített párbeszéd során? Másrészt ugyancsak komolyan kétségbe vonható a komoly félelem kialakulására való alkalmasság az ügy előzményeinek, a tanúk vallomásainak, valamint a sértettek magatartásának vizsgálata alapján.

 

A vádlottak a cselekményt megelőzően többször is jártak Y községben és különböző dolgokat adtak el a helyieknek. A tanúk elmondása szerint soha semmilyen konfliktusuk nem alakult ki senkivel, soha senkit semmivel nem fenyegettek meg, az általuk eladott dolgok után kamatot nem kértek és senki nem félt tőlük a faluban Így nyilatkoztak E, valamint D tanúk a tisztelt bíróság előtt (2014. január 22-i tárgy. jkv., 4.o., ill. 12.o.). Sőt maguk a sértettek is kértek, illetve kaptak korábban is többször kölcsönt a vádlottaktól és soha semmilyen probléma nem merült fel közöttük a kölcsönökkel összefüggésben. Nyilván az sem véletlen, hogy a megszorult anyagi helyzetben lévő sértettek éppen a vádlottakhoz fordultak segítségért, ez szintén arra utal, hogy a korábbi ismeretségük alapján bizalommal voltak irántuk. A vádlottak korábbi magatartásából, a falubeliekkel, köztük a sértettekkel való kapcsolatukból az következik, hogy még ha a vita hevében el is hangoztak volna az inkriminált mondatok I.r. vádlott részéről és azokat valamelyik sértett meg is hallotta – mely tények azonban, miként az előzőekben kifejtettem, korántsem állíthatók teljes bizonyossággal – azok a sértettekben komoly félelem kiváltására alkalmatlanok voltak. A sértettek magatartását tekintve sem utal semmi arra, hogy bennük a vádlottak magatartása komoly félelmet váltott volna ki. Az – úgy gondolom – aligha vitatható, hogy az emberi természetből adódóan egy zsarolási ügy sértettje a vádlott cselekményei közül arra emlékezik leginkább, ami benne a legnagyobb traumát, a legnagyobb félelmet okozta. Márpedig ez – jelen esetben – az a bizonyos, C-től származó mondat, aki nem terheltje az eljárásnak, aki teljesen más okból, önszántából mondta azt amit mondott, s akinek a cselekményét a vádlottak terhére értékelni ennél fogva nem lehet. Nyomatékosan hangsúlyozni szeretném, hogy a sértettek az eljárás során soha semmilyen konkrét, a vádlottaktól származó fenyegetésről nem tettek említést! A sértettek egyetlen fenyegető mondatot sem tudtak szó szerint visszaadni. Feltehető-e, hogy ha a vádlottak komolyan megfenyegették volna a sértetteket úgy, hogy ezen fenyegetések bennük komoly félelmet okoztak, akkor ez utóbbiak ne emlékeznének a vádlottak szavaira? Feltehető-e ez különösen annak tükrében, hogy a C-től származó fenyegető mondatra ellenben teljes bizonyossággal szó szerint emlékezik A? Nyilvánvalóan nem. Ami bennünk komoly félelmet okoz, arra bizony nagyon hosszú ideig emlékezünk, az emberi természet már csak ilyen.

 

Mindenesetre, a vádiratban foglalt mondatok alapján még abban az esetben sem lehetne védencem vonatkozásában a zsarolásban való társtettesi minőséget megállapítani, ha azok – feltéve, de meg nem engedve – I.r. vádlott részéről valóban elhangoztak, azokat valamelyik sértett meghallotta, s azok benne komoly félelmet keltettek. Tény ugyanis – és ezt is hangsúlyozni szeretném – hogy senki, ismétlem: senki nem állította az eljárás folyamán, hogy védencem bárkit, bármivel, bármilyen módon konkrétan megfenyegetett volna. Ezt sem a sértettek, sem I nem állították sem a nyomozás során, sem pedig a tisztelt bíróság előtt. (A sértett csupán annyit állított a tisztelt bíróság előtt az általánosság szintjén maradva, hogy védencem – idézem - „mocskosul fenyegette”,nem utalt azonban semmilyen konkrét fenyegetésre.) Sőt, még az I. r. vádlott állítólagos fenyegető mondatát hallani vélő I tanú is úgy nyilatkozott a nyomozás során, hogy „A II.r. vádlott csak kiabált...” (nyom. ir. 87. o.). Elfogadom, hogy a társtettesi minőség megállapításának nem feltétele, hogy az adott elkövető minden tényállási elemet önmaga megvalósítson, ám a társtettesi minőség mégiscsak feltételez egyfajta szándékegységet, mely szándékegységnek nem csupán a célra, hanem az elkövetés módjára is ki kell terjednie. A társtettes szándékának a tényállásban értékelt valamennyi tényállási elemre ki kell terjednie. Jelen esetben azonban az égvilágon semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy a bizonyíthatóan senkit semmivel semmilyen módon meg nem fenyegető II.r. vádlott szándéka kiterjedt volna a sértettek fenyegetésére. A jogállami büntetőjoggal és a jogállami büntető igazságszolgáltatással szembeni követelményekkel összeférhetetlen módon túlságosan szélesre nyitná a büntetőjogi felelősség kapuját, és ezért elfogadhatatlan eredménnyel járna, ha a jogtalan haszonszerzésre törekvő tettesek közül valamelyikük által egy vita során elmondott meggondolatlan mondat alapján az összes tettest zsarolónak minősítenénk anélkül, hogy a bíróság megvizsgálná, hogy a szándéka kiterjedt-e a fenyegetésre is.

 

Összefoglalva az eddig elmondottakat: nem állapítható meg minden kétséget kizáró, teljes bizonyossággal, hogy a vádlottak a sértetteket félelem kialakulására alkalmas módon megfenyegették volna. B sértett kifejezetten kijelentette, hogy őt a vádlottak nem fenyegették meg. A sértett konkrétan csak a C által elmondott fenyegető mondatra emlékezett, C cselekménye azonban a vádlottaknak nem tudható be. C a vádlottakkal történő előzetes megállapodás nélkül, a vádirat szerint az ügy szempontjából indifferens okból („a délutáni programja elhúzódik”), teljes mértékben saját elhatározásából fenyegette meg A-t. A vádlottak C szerepével kapcsolatban legfeljebb csak megkísérelték tévedésbe ejteni a sértetteket, ez a cselekmény azonban fenyegetésként nem értékelhető. Azonban még ha megállapítható is lenne a bizonyítási eljárás alapján, hogy az 1.r. vádlottnak tulajdonított szavak elhangoztak, azokat a sértettek közül valamelyik meghallotta és azok benne komoly félelmet keltettek, pusztán ez alapján védencem büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg, mert nem bizonyított, hogy a sértetteket nem fenyegető védencem szándéka kiterjedt a sértettek fenyegetésére is. 

 

Mindezen okokból kifolyólag indítványozom, hogy a tisztelt Járásbíróság védencemet az ellene emelt vád alól mentse fel.

 

Arra a nem várt esetre, ha a tisztelt Járásbíróság védencem büntetőjogi felelősségének megállapítását a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján mégis lehetségesnek látja, az alábbiakat szeretném elmondani.

 

Az alkalmazandó törvény meghatározása összetett értékelést igényel és az ezzel kapcsolatos döntés meghozatala során a kiszabott büntetésnek van jelentősége. Ezzel kapcsolatban a következő szempontokat kell figyelembe venni:

 

1. a két törvény vonatkozásában a büntetési tételek között nincs eltérés;

2. a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége tekintetében az új törvény tartalmaz kedvezőbb szabályokat, mivel a régi Btk. 47. § (2) bekezdése alapján a börtönben végrehajtandó szabadságvesztésből az elítélt a büntetés ¾, míg az új Btk. 38. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a büntetés 2/3 részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. E mellett az új Btk. a büntetés fele részének letöltését követő feltételes szabadságra bocsátást öt évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén teszi lehetővé, szemben a régivel, mely csak három évig terjedő szabadságvesztés esetén irányozta elő ezt a lehetőséget;

3. az elkövetés időpontjában hatályos törvény ugyanakkor lehetővé teszi a szabadságvesztés végrehajtásának részbeni felfüggesztését két évet meghaladó szabadságvesztés esetén is.

 

Végül, ami az enyhítő körülményeket illeti, az alábbiak figyelembe vételére kérem a tisztelt bíróságot:

 

- ő maga nem fenyegette meg a sértetteket, erőszakot nem alkalmazott velük szemben,

- büntetlen előélet,

- kiskorú eltartásáról gondoskodik,

- befejezetlen kísérleti szakaszban maradt a cselekmény,

- jelentős időmúlás (3 év).

 

Mindezen enyhítő körülmények mellett, hivatkozva mindenek előtt védencem büntetlen előéletére, illetve arra, hogy kiskorú gyermek ellátásáról gondoskodik, úgy gondolom, hogy abban a nem várt esetben, ha a tisztelt bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján védencem büntetőjogi felelősségét mégis megállapíthatónak tartja, a büntetés célja végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztéssel is elérhető.

 

Végül megjegyzem, hogy – a vádiratban foglalt indítvánnyal ellentétben – egyik törvény alapján sincs jogi lehetőség a korábbi bűncselekmény miatt alkalmazott próbára bocsátás megszüntetésére, mivel a jelen ügyben elkövetett cselekményt védencem a próbára bocsátást megelőzően követte el és az elítélésig a próbaidő már letelt (lsd. régi Btk. 72.§ (2), illetve új Btk. 66.§ (1) a)).

 

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft vagy havi 1.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

 

 

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a http://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com