Közérdekű üzem megzavarása, lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése

Tisztelt Járásbíróság!

 

A III. rendű vádlott védőjeként az általam kifejtendő indokok alapján úgy vélem, hogy védencem büntetőjogi felelősségének megállapítására legfeljebb csupán egy rendbeli, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége, valamint közérdekű üzem gondatlan megzavarása vétsége vonatkozásában van lehetőség. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette vonatkozásában indítványozom védencem felmentését. Mivel védencem az 5. és 6. vádpontban foglalt cselekményben nem vett részt, terhére sem a folytatólagosság, sem a csoportos elkövetés, sem pedig a társtettesség nem állapítható meg egyik bűncselekmény vonatkozásában sem.

 

A vádiratban szereplő egyes bűncselekményekkel kapcsolatban a következőket szeretném elmondani.

 

1. Lopás

Álláspontom szerint védencem büntetőjogi felelőssége – a lopás bűncselekménye vonatkozásában – legfeljebb egy rendbeli, a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d) pontja szerint büntetendő lopás vétségében állapítható meg.

 

A vádhatóság védencemet két lopási cselekmény elkövetésével vádolta meg (5. és 7. vádpont), melyeket folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal, és – a tárgyszakértő szakvéleménye alapján módosított vád szerint – nagyobb értékre elkövetettként minősített.

 

Ezzel szemben véleményem szerint védencem bűnössége legfeljebb a 7. vádpontban szereplő cselekmény vonatkozásában állapítható meg, mely a vádiratban foglalt lopási kárt alapul véve csupán szabálysértési értékre elkövetettként, a tárgyszakértői szakvélemény alapján pedig kisebb értékre elkövetettként minősítendő.

 

1.

 

Arra nézve, hogy védencem az 5. vádpontban foglalt cselekményben részt vett volna, az eljárás során semmiféle komoly, hitelt érdemlő bizonyíték nem merült fel. Védencem az eljárás folyamán mindvégig elismerte a 7. vádpontban szereplő cselekmény elkövetését, ám következetesen tagadta azt, hogy ezen kívül más lopási cselekményben részt vett volna. A védencem által vallomásaiban elmondottakkal egyezően nyilatkozott több ízben is A tanú, aki elmondta, hogy csupán egy alkalommal, mégpedig a 7. vádpontban szereplő cselekményt követően vitte be védencemet ...re kábelhulladékot leadni (nyom. ir. 365.-368. o., 1. tárgy. jkv. 16.o. ). I. rendű vádlott az első tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy védencemmel – idézem – „inkább köszönő viszonyban van”, ( 1. tárgy. jkv. 4. o.), ami szintén arra enged következtetni, hogy nem vettek részt közösen bűncselekmény elkövetésében.

 

Az eljárás során – védencemen kívül - két vádlott, a IV. és az V. rendű vádlott tett feltáró jellegű beismerő vallomást, ám ők az 5. és 7. vádpontban foglalt cselekményekkel kapcsolatban nem tettek vallomást. Tekintettel arra, hogy védencem a 7. vádpontban szereplő cselekmény elkövetését elismerte, a fennmaradó, 5. vádpontban foglalt cselekmény vonatkozásában az elkövetők tekintetében a bizonyítottság teljes hiánya áll fenn, így védencem büntetőjogi felelőssége ezen cselekménnyel kapcsolatban nem állapítható meg.

 

2.

 

A 7. vádpontban foglalt lopással okozott lopási kárt a nyomozó hatóság és a vádhatóság is a sértett tájékoztatása alapján állapította meg. A tárgyszakértő szakvéleményében – ezen cselekmény vonatkozásában – az eltulajdonított kábelek értékét ennél mintegy 20.000,- Ft-tal magasabb értékben határozta meg. A különbség oka, hogy a szakértő a – fiktív amortizációs értékkel csökkentett - bruttó kiskereskedelmi forgalmi értékeket vette alapul, a sértett azonban közvetlenül a gyártótól vásárolja a szóban forgó kábeleket, mégpedig - méretéből, beszerzési volumeneiből adódóan - jelentős árkedvezménnyel. A vádhatóság a szakvélemény ismeretében a tárgyaláson módosította a vádiratot a lopási kár vonatkozásában

 

Véleményem szerint abban az esetben, ha a bűncselekménnyel okozott kárt a sértett közli a hatósággal, s ez az érték a szakértő által megállapítottnál alacsonyabb, a bűncselekmény minősítésekor nem a szakértő, hanem a sértett által megadott lopási kárt kell alapul venni. A Btk. 137. § 5. pontja értelmében a bűncselekménnyel okozott kár a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés. Ez az értékcsökkenés nyilvánvalóan a sértett vagyonában következik be, így a bűncselekménnyel okozott kár mindig egy konkrét sértett konkrét vagyonához kapcsolódik. A bűncselekménnyel okozott kárt nem lehet a sértettől, s annak vagyonától elvonatkoztatva, lényegében fiktív alapon megállapítani. Ha jelen esetben a lopási kárt a szakvélemény – egyes, hasonló kábeleket forgalmazó cégek közlései alapján kidolgozott – adatai alapján állapítanánk meg, úgy a kár büntetőjogi fogalmát teljes mértékben elszakítanánk a sértett vagyonától, s tulajdonképpen egy fiktív sértett fiktív vagyonában beálló fiktív értékcsökkenés alapján minősítenénk a vádlottak cselekményét. Ráadásul ebben az esetben egy olyan fiktív sértettet vennénk alapul a minősítés során, melynek beszerzési forrásai, lehetőségei lényegesen különböznének a konkrét sértett által elérhető kondícióktól, melyek, ez utóbbi mérete, piaci részesedése, beszerzési volumenei következtében, lényegesen kedvezőbbek. Arról nem is beszélve, hogy a szakértő – az adatszolgáltatás sértett általi megtagadása következtében - lényegében véve találomra vett amortizációs értékeket használt szakvéleménye elkészítésekor. Márpedig a büntetőeljárás alapelveivel – mindenek előtt a lehető legteljesebb bizonyosságra való törekvés követelményével - lenne ellentétes, ha a cselekmény büntetőjogi minősítésekor a fiktív értékeken alapuló szakvélemény élvezne előnyt a pontos és reális adatokon nyugvó sértetti tájékoztatással szemben!

 

Vádlottak cselekményükkel B-nek – és nem másnak – okoztak kárt, az értékcsökkenés B vagyonában állt be, ezért a vádlottak cselekményét is ezen konkrét értékcsökkenés alapján kell minősíteni. Utalok arra, hogy a számviteli törvény szerint a tárgyi eszközöket – főszabály szerint – az ún. bekerülési értéken kell a vagyonban nyilvántartani, mely érték a beszerzési áron, mégpedig „az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételáron” alapul (lsd. 2000. évi C. tv., 47. § (1)). Nyilvánvaló, hogy a bűncselekmény által a vagyonban okozott értékcsökkenés meghatározásakor is az eltulajdonított tárgyi eszközök sértett által nyilvántartott értékéből kell kiindulni, mely érték, mint arra az imént utaltam, a szóban forgó tárgyi eszközök „engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárán” alapul.

 

Mivel a lopással okozott kár a sértett vagyonát csökkentette, ezért a lopási érték meghatározásakor abból kell kiindulni, hogy az eltulajdonított tárgyi eszközök a sértett vagyonleltárában milyen értéken voltak nyilvántartva. Erre nézve pedig a sértett az eljárás során nyilatkozott, ezért az ebben a nyilatkozatban foglalt konkrét és pontos értékek, és nem pedig a szakértő által, becsült amortizációs értékek alapján meghatározott kiskereskedelmi forgalmi értékek alapul vételévek kell a vádlottak cselekményét minősíteni.

 

Megítélésem szerint tehát a vádnak a tárgyszakértői szakvélemény alapján történő módosítása a kár büntetőjogi fogalmának téves értelmezésén alapul.

 

Ezen túl a vád módosítása logikailag is érthetetlen a számomra. Ha ugyanis a vádhatóság szerint a cselekmény minősítésekor a szakértői véleményt kell alapul venni, akkor logikusan merül fel a kérdés, hogy az eljárás során – a bűncselekménnyel okozott kár megállapítása érdekében – a hatóság miért a sértettet kereste meg, s miért nem szakértőt rendelt ki. Ha az a vádhatóság jogi álláspontja, hogy a cselekménnyel okozott kárt szakértői vizsgálattal kell megállapítani, akkor szakértőt kellett volna kirendelnie, illetve – a bírósági eljárás során - ilyen tartamú indítványt kellett volna tennie. Ha viszont nem így járt el, s a cselekményt a sértett közlése alapján minősítette, akkor nem módosíthatta volna a vádat a szakértői vélemény alapján. Az ugyanis nem tűnik elfogadható és kiforrott jogi álláspontnak, hogy a két lehetőség közül mindig azt kell választani, ami adott esetben a vádlottakra nézve hátrányosabb.

 

Bár ennek sokkal inkább a közérdekű üzem megzavarásával kapcsolatos vádpont vonatkozásában (mégpedig a csoportos elkövetésen alapuló minősített eset alkalmazhatósága tekintetében) van jelentősége, már most szeretném megjegyezni, hogy arra sincs semmiféle bizonyíték, hogy a 7. vádpontban szereplő cselekményben védencemen kívül mások is részt vettek volna. Védencem az eljárás során mindvégig következetesen állította, hogy a lopást egyedül követte el, s ezt A tanú, valamint I. és II. rendű vádlottak vallomásai is alátámasztják. Mind I. rendű vádlott, mind pedig a felesége egybehangzóan azt vallották az eljárás során, hogy védencem a 7. vádpontban foglalt cselekmény elkövetését a lakásukon mesélte el nekik, így abban I. r. vádlott nyilvánvalóan nem vehetett részt (lsd. pl. I. r. vádlott első tárgyaláson tett vallomását – 5. o. , illetve nyom. iratok 565.o.). Védencem és I. r. vádlott az eljárás során mindvégig egymással teljesen egybehangzóan állították, hogy a 7. vádpontban foglalt cselekményt védencem egyedül követte el. A cselekmény egyedül történő elkövetését az is alátámasztja, hogy védencem – A-val – egyedül vitte ...re leadni az eltulajdonított kábeleket (lsd. A tanú első tárgyaláson tett vallomását – 16. o.).

 

Összefoglalva: védencem részvételét az 5. vádpontban foglalt lopási cselekményben semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, így büntetőjogi felelőssége legfeljebb csupán a 7. vádpontban szereplő cselekmény elkövetésében állapítható meg, mellyel csak szabálysértési értékű lopási kárt okozott.

 

2. Közérdekű üzem megzavarása

Álláspontom szerint védencem büntetőjogi felelőssége – a közérdekű üzem működésének megzavarása bűncselekménye vonatkozásában – legfeljebb egy rendbeli, a Btk. 260. (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés szerint minősülő, közérdekű üzem gondatlan megzavarása vétségében állapítható meg.

 

A közérdekű üzem megzavarása nyitott eredménytényállás, a bűncselekmény csak akkor tekinthető befejezettnek, ha a közérdekű üzem működésének jelentős mértékű zavara bekövetkezett. Nem elég tehát az, hogy az elkövető cselekményével a közérdekű üzem működésében zavart idézzen elő, ennek a zavarnak jelentősnek kell lennie. A Btk. Kommentárja és a vonatkozó joggyakorlat is egyértelművé teszi, hogy a térben és időben korlátozott, szűkebb kört érintő, könnyen elhárítható zavar ezt a szintet nem éri el.

 

Eredménytényállások esetén a szándékos elkövetés csak abban az esetben állapítható meg, ha az elkövetői szándék a magatartáson túl az eredményre is kiterjedt. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy az elkövetői szándéknak – legalább eshetőleges formában – ki kellett terjednie a távközlési üzem működésének jelentős mértékű megzavarására is.

 

Az nem vitatott, hogy egyenes szándék jelen esetben nem állapítható meg: az elkövetők egyértelműen haszonszerzési célból és nem a távközlési üzem megzavarása céljából tulajdonították el a kábeleket. A kérdés tehát az, hogy megállapítható-e az eshetőleges szándék, vagyis, hogy az elkövetők belenyugodtak-e abba, hogy cselekményükkel jelentős mértékben megzavarják a távközlési üzem működését.

 

Nem állapítható meg ugyanis a közérdekű üzem megzavarása bűncselekményének szándékos alakzata, ha az elkövető belenyugodott ugyan abba, hogy cselekményével bizonyos mértékű zavart elő fog idézni a közérdekű üzem működésében, ám nem állapítható meg egyértelműen, hogy ez a következményekbe való belenyugvása kiterjedt a jelentős mértékű zavarra is.

 

A szándékosság és a gondatlanság, vagy pontosabban az eshetőleges szándék és a tudatos gondatlanság közötti elhatárolás különösen nehéz az olyan nyitott törvényi tényállások esetén, melyek nem csupán egy objektív eredményt, hanem minősített eredményt tartalmaznak, s ráadásul az eredmény minősítése céljából olyan bizonytalan, nehezen meghatározható fogalmakat használnak, mint például a „jelentős mérték”. Ilyen esetben csak akkor állapítható meg az eshetőleges szándék, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy az elkövetőnek a tőle elvárható ismeretek és élettapasztalatok alapján valóban számolnia kellett azzal, hogy a tényállásban foglalt eredmény az ott írt módon be fog következni, s ezen következmények ilyen módon való bekövetkezésébe belenyugodott. Az elkövető tudattatartalmának – ahhoz, hogy a szándékosság megállapítható legyen – az ilyen tényállások esetén tehát nem csupán az eredmény objektív elemének (jelen esetben a zavar) bekövetkezésének lehetőségére kell kiterjednie, hanem át kell fognia a minősített eredmény (jelen esetben a jelentős mértékű zavar) bekövetkeztének lehetőségét is.

 

Márpedig, ha ez egyértelműen nem állapítható meg, az erre vonatkozó bizonyítottság hiányát, valamint a cselekmény eredménye tekintetében alkalmazott jogfogalom bizonytalanságait a szándékosság és gondtalanság elhatárolása során az elkövető előnyére kell értékelni.

 

Különösen nagy gonddal kell vizsgálni a szándékosság kérdését olyan halmazat esetén, melyben – miként a jelen ügyben is - a közérdekű üzem megzavarása pusztán járulékos jelleggel, az egyenes szándékkal elkövetett alapbűncselekmény következményeként valósult meg.

 

Jelen esetben, véleményem szerint, nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy védencemnek a 7. vádpontban foglalt cselekmény elkövetése során számolnia kellett azzal, hogy cselekményével a távközlési üzem működésében „jelentős mértékű” zavart fog előidézni, s hogy ebbe belenyugodva követte el a cselekményt. Túl azon, hogy a „jelentős mértékű zavar” már önmagában is nehezen meghatározható fogalom, annak előzetes megállapításához, hogy a cselekménnyel előidézett zavar jelentős lesz-e, olyan fokú szakértelemre és szakmai tapasztalatra lett volna szükség, amilyennek védencem nem rendelkezett. Ezzel kapcsolatban szeretnék hivatkozni C-re, a D Kft. projektvezetőjére, aki a nyomozás során tett tanúvallomásában azt nyilatkozta, hogy szerinte biztosra vehető, hogy az elkövetőknek nincs mély szakmai tapasztalatuk, mivel nem folyó vezetékeket tulajdonítottak el, melyekből sokkal több fém lenne kinyerhető (nyom ir. 434.o.). Ez is azt támasztja alá, amit egyébként védencem a tárgyaláson is elmondott, vagyis hogy nem tudta, hogy mire szolgálnak a kábelek, nem tudta, hogy élő kábelekről van-e szó, s hogy az ellopásuk milyen következménnyel fog járni (második tárgy. jkv. 5.o.). Nem állapítható meg tehát egyértelműen, hogy abba belenyugodva követte el a cselekményét, hogy azzal jelentős mértékű zavart idéz elő. Ennél fogva a közérdekű üzem megzavarásának legfeljebb a gondatlan elkövetési alakzata állapítható meg a terhére.

 

A vádhatóság védencemet a közérdekű üzem megzavarása bűncselekményének minősített esetével vádolta meg, csoportosan (és egyben folytatólagosan) elkövetettnek minősítve a cselekményt. Márpedig, ahogy azt az előzőekben már kifejtettem, a nyomozási és a bizonyítási eljárásban semmiféle bizonyíték nem merült fel arra vonatkozóan, hogy a 7. vádpontban foglalt cselekmény elkövetésében védencemen kívül más is részt vett volna, mint ahogy arra sem, hogy az 5. vádpontban foglalt cselekmény elkövetésében védencem részt vett volna. Ennél fogva védencem vonatkozásában a közérdekű üzem megzavarása bűncselekménye vonatkozásában sem a csoportos, sem pedig a folytatólagos elkövetés nem bizonyított.

 

3. Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése

Indítványozom, hogy a t. Bíróság védencemet a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól – elsődlegesen bűncselekmény hiányában, másodlagosan pedig a Btk. 27. § (2) bekezdése alapján - mentse fel.

 

1.

 

Elöljáróban szeretném megemlíteni, hogy véleményem szerint a Btk 281/A §-a Alaptörvény-ellenes, ezen szakasz alapján tehát büntetőjogi felelősséget alkotmányosan megállapítani nem lehet. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekményének törvényi tényállása, ahogy az a büntető törvénykönyvben megfogalmazást nyert, a jogbiztonság követelményéből levezethető normavilágosság kritériumainak ugyanis nem felel meg. Ez egy tisztán formális bűncselekmény, melynek törvényi tényállása blankettáris keretdiszpozíció, tele van bizonytalan, nehezen értelmezhető jogfogalmakkal, s ráadásul a szankciórendszer is differenciálatlan. Valószínűleg unikum ez a tényállás abban a vonatkozásban is, hogy sem az elkövetési tárgyat, sem pedig az elkövetési magatartások nagy részét nem a büntető törvény határozza meg. A jogalkotó azonban kétségkívül azzal tette fel a koronát a művére, hogy olyan bizonytalan jogfogalmakat illesztett be a tényállásba, mint a „hatóság”, az „engedély”, illetve a „más jogellenes tevékenység végzése”.

 

Önmagában a kerettényállásos kodifikációs technika természetesen nem Alaptörvény-ellenes, hiszen a keretdiszpozíció bizonyos esetekben elkerülhetetlen megoldás. Az Alkotmánybíróság azonban egy korábbi határozatában kifejtette, hogy „a keretkitöltő szabályok létezése csak jogi technikaként szolgálhat, és nem idézhet elő zavarokat a büntetőjog működése során, illetve a jogalanyok számára nem teremthet kiszámíthatatlan és követhetetlen állapotot.” ¹

 

Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a jogbiztonság érvényesülésének elengedhetetlen feltétele, hogy a büntetőjog által védett jogtárgy és a szankcionált magatartás mind az állampolgár, mind pedig a jogalkalmazó számára határozottan, világosan és körülhatároltan kiderüljön. A bűncselekménynek mindenki számára felismerhetőnek kell lennie, ezért a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom követelménye a büntetőjogi normák tekintetében különösen fontos². Az Alkotmánybíróságnak a büntetőjogi tárgyú határozatokban rendre visszatérő megállapítása szerint a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akaratot a diszpozíciónak világosan kifejezésre kell juttatnia. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést, s ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről.

 

Jelen esetben annak megállapítása érdekében, hogy megvalósult-e bűncselekmény, a nyomozó hatóság igazságügyi környezetvédelmi szakértő kirendelését látta szükségesnek. Összesen 9 kérdést tett fel a szakértőnek, mely kérdések a törvényi tényállás lényegében minden elemét, fogalmát lefedték. Nem volt tehát egy olyan eleme a tényállásnak, ideértve az elkövetési tárgyat és az elkövetési magatartást is, melyet a nyomozó hatóság szakértő nélkül értelmezni tudott volna. Számomra különösen elgondolkoztató az, hogy a szakmai jellegű kérdéseken túl a nyomozó hatóság jogi felvilágosítást is kért a környezetvédelmi szakértőtől. Márpedig, ha a nyomozó hatóság egy tényállást jogilag nem tud értelmezni, ott bizony vagy a hatósággal, vagy a tényállással baj van. Ez a körülmény világos bizonyítéka annak, hogy a szóban forgó bűncselekmény esetén nem teljesül az az Alkotmánybíróság által több határozatban is kiemelt követelmény, hogy a védett jogtárgynak és a szankcionált magatartásnak a jogalkalmazó számára a tényállásból kideríthetőnek kell lennie. Joggal tehető fel a kérdés, hogy ha a nyomozó hatóságnak szakértőre van szüksége ahhoz, hogy megállapítsa a büntetőeljárás során alkalmazandó jogot, valamint hogy eldöntse, megvalósult-e a bűncselekmény törvényi tényállása, akkor hogy várható el a laikus jogalanyoktól, hogy értelmezni tudják a büntető törvényben foglalt előírásokat, s hogy azokhoz tudják igazítani magatartásukat.

 

Véleményem szerint továbbá azok a körülmények, melyek miatt az Alkotmánybíróság a kábítószerrel visszaélés tényállásának bizonyos elemeit – így pl. a hatósági engedélyre vonatkozó szövegrészt – alkotmányellenesnek minősítette³, jelen esetben, vagyis a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése tényállása esetén is fennállnak. Említett határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a „hatóság” és az „engedély” fogalmak - bizonytalanságuk, nehezen értelmezhető voltuk következtében – alkotmányellenesek. A határozatban kifejtettek szerint – idézem – „A hatóság - közelebbi körülírás nélkül - bizonytalan jogfogalom, s annak közvetlenül a Btk.-ból kell kitűnnie, hogy a jogalkotó a törvény alkalmazása szempontjából pontosan mely hatóságokra gondol”. Az Alkotmánybíróság ezen határozatában a büntetőjogi norma egyértelműségének követelményével, illetve a keretdiszpozíciós kodifikációs technikával kapcsolatban számos olyan, jelen ügyben is megfontolásra érdemes megállapítást tett, melyek teljes mértékben ráillenek a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének törvényi tényállására is⁴. Korántsem zárható ki tehát, hogy a testület hasonló eredményre jutna, ha – pl. az Alaptörvény 24. Cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti bírói kezdeményezésre - ez utóbbi tényállás képezné vizsgálata tárgyát!

 

Természetesen nem vitatom, hogy az egészséges környezethez való jog biztosítása alapvető társadalmi érdek, s hogy ezért annak érvényesülését az államnak – ultima ratioként - a büntetőjog eszközeivel is biztosítani kell. Ennek során azonban a jogalkotó nem áldozhatja fel a jogbiztonságból fakadó normavilágosság követelményét. Márpedig a szóban forgó tényállás vonatkozásában azt lehet mondani, hogy nincs benne egy fogalom sem, ami kellően pontos és körülhatárolt, a jogalanyok és a jogalkalmazók által különösebb nehézség nélkül értelmezhető lenne.

 

A fenti általános elvi megállapításoknak gyakorlati jelentősége is van, mégpedig a büntethetőséget kizáró tévedés megállapítása körében. A nem világos, homályos, nem csupán a laikus, de még a szakértő számára is nehezen értelmezhető normatartalom ugyanis – miként a jelen esetben is - megalapozhatja azt a téves feltevést, hogy a cselekmény nem veszélyes a társadalomra, s így alapja lehet a Btk. 27. §-a alkalmazásának.

 

2.

 

Mindazonáltal, az előzőekben kifejtettektől függetlenül, jelen esetben a bűncselekmény nem valósult meg, mivel a vádirat szerinti elkövetési tárgy, vagyis a telefonkábel-darabok műanyag borítása – a szakértő megállapítása szerint – a büntető törvény értelmében nem minősülnek hulladéknak, márpedig elkövetési tárgy hiányában a vádlottak a bűncselekményt nem követhették el. A szakértő ezen megállapítása megfelel a törvényhozó szándékának, aki a „hulladék” büntetőjogi fogalmát a hulladékgazdálkodás rendjéről szóló törvényben foglalt fogalomnál szűkebben határozta meg, s csak az élővilág és a természeti környezet veszélyeztetésére alkalmas hulladékokkal kapcsolatos jogsértéseket szankcionálja. Márpedig, a távközlési kábel műanyag burkolata, bár a hulladékgazdálkodás rendjéről szóló törvény értelmében elvileg hulladéknak minősülhet, a környezet és az élővilág veszélyeztetésére önmagában nem alkalmas. A büntető törvény egyértelmű fogalom-meghatározása szerint ugyanis a hulladéknak magának kell alkalmasnak lennie a környezet veszélyeztetésére, nem pedig az azzal végzett tevékenységnek, például égetésnek. Ha az lett volna a törvényhozó szándéka, hogy azokat a hulladékokat is a büntetőjogi értelemben vett hulladék fogalmának körébe vonja, melyek önmagukban nem, ám bizonyos tevékenység végzése (pl. égetés) révén veszélyt jelenthetnek a környezetre, akkor nyilván így határozta volna meg a hulladék büntetőjogi fogalmát.

 

Egy büntetőjogi értelemben hulladéknak nem minősülő dolog égetése szabálysértést ugyan megvalósíthat, bűncselekményt azonban – elkövetési tárgy hiányában – nem. Ezt támasztja alá a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. április 18-án kelt tájékoztatása is, mely szerint a kábel műanyag burkolatának leégetése levegőtisztasági szabálysértés, mely első fokon a kistérségi körzetközponti feladatot ellátó települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik (nyom. ir. 289.o.).

 

Mivel a telefonkábel műanyag borítása büntetőjogi értelemben hulladéknak nem minősül, nincs szükség annak vizsgálatára, hogy veszélyes hulladéknak tekintendő-e. Csupán megjegyezni szeretném, hogy az eljárás során nem bizonyosodott be, hogy a szóban forgó kábelborítások veszélyes hulladéknak tekintendők, így az ilyetén történő minősítésre vonatkozó vádirati indítvány minden alapot nélkülöz.

 

A szakértő a kábelek veszélyes hulladékként való minősítéséről – annak anyagai ismeretének hiányában - érdemben nem tudott nyilatkozni, csupán a tanúk által a nyomozás során elmondottakra utalt, ami egyébként egy szakvélemény esetén elfogadhatatlan, hiszen annak a szakértő szakmai megállapításait kell tartalmaznia. Különösen elfogadhatatlan az, hogy olyan - egyébként laikus - tanú vallomására is hivatkozik szakvéleményében, aki nem is a vád tárgyává tett cselekménnyel kapcsolatban tett vallomást. A szakvélemény csupán azt a releváns és lényeges megállapítást tartalmazza, hogy a kátrány, vagy ólom jelenléte esetén minősülnek veszélyes hulladéknak a kábelek.

 

Márpedig, arra vonatkozó bizonyíték, hogy a szóban forgó kábelek ólmot, vagy kátrányt tartalmaznának, nem áll rendelkezésre. Ellenkezőleg: C, a D Kft. projektvezetője szerint a lefoglalt kábelek poliuretán, valamint polietilén műanyag borításúak, a kábelben levő vezeték 86 %-os tisztaságú réz. A B Zrt. 2011. június 16-án kelt tájékoztatása sem tartalmazott arra vonatkozó utalást, hogy az eltulajdonított kábelek kátrányt, illetve ólmot tartalmaztak volna. E, a B Zrt. kábelszerelője is „vazelines kábeleknek” titulálta a számára bemutatott kábeleket (nyom. ir. 455. o.). Ugyanő folytatólagos tanúvallomásában a következő kijelentést tette: „...az eltulajdonított kábelek mindegyike polietilén szigetelésű, vazelinnel töltött réz erű kábel. Veszélyes hulladéknak nem minősül, azonban megsemmisítésükkor a veszélyes hulladékokra vonatkozó rendelkezések szerint járunk el.” (Nyom. ir. 458. o.) Vagyis a B Zrt. munkatársa szerint az eltulajdonított kábelek nem minősülnek veszélyes hulladéknak!

 

Mindezek alapján az eltulajdonított kábeldarabokat, illetve azok műanyag borítását – erre vonatkozó egyértelmű bizonyítékok hiányában - még akkor sem lehetne veszélyes hulladéknak minősíteni, amennyiben – quod non - büntetőjogi értelemben hulladékok lennének!

 

Másodlagosan, arra az esetre, ha a t. Bíróság mégis úgy ítélné meg, hogy védencem megvalósította a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése törvényi tényállását - hivatkozva az értelmezhetetlen, homályos normatartalommal kapcsolatban ez előzőekben elmondottakra - indítványozom, hogy a t. Bíróság védencemet ezen bűncselekmény vádja alól a Btk. 27. § (2) bekezdése alapján mentse fel.

 

Összefoglalva: védencem legfeljebb egy, a 7. vádpontban foglalt lopási cselekményt követett el, ezen cselekményével – a szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségén túl – legfeljebb a közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségét követhette el. Az 5. és 6. vádpontban foglalt cselekmények elkövetésében nem vett részt. Folytatólagosság megállapításának ennél fogva nincs helye. Az egyedül történő elkövetés folytán ugyancsak nem állapítható meg csoportos elkövetés, mint ahogy társtettesség sem. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekményét védencem nem követte el, mivel sem a távközlési kábel, sem pedig annak műanyag burkolata büntetőjogi értelemben nem minősül hulladéknak. A szóban forgó törvényi tényállás homályos, értelmezhetetlen megfogalmazása pedig, mint alapos ok, megalapozza a Btk. 27. § (2) bekezdésének alkalmazását.

 

 

4. Enyhítő körülmények

 

Végezetül kérem a t. Bíróságot, hogy a büntetés kiszabása során szíveskedjék figyelembe venni, hogy védencem a hatósággal a tényállás feltárását és a nyomozás eredményességét elősegítő módon mindvégig együttműködött, a nyomozó hatóságot a kihallgatások és a szembesítések során az általa ismert tényekről kimerítően tájékoztatta. Az általa elkövetett cselekmény vonatkozásában a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett, büntetőjogi felelősségét elismerte.

 

Amennyiben a t. Bíróság mégis úgy dönt, hogy védencem a közérdekű üzem megzavarása bűncselekményének szándékos alakzatát követte el, kérem, vegye figyelembe, hogy a szándékosságnak csupán az enyhébb formája valósult meg.

 

A személyi körülmények körében kérem, hogy a t. Bíróság értékelje védencemnek a cselekmény elkövetésének idején fennállott nehéz anyagi helyzetét, azt a tényt, hogy munkája nem volt, jövedelemmel nem rendelkezett, pusztán szociális segélyből élt.

 

Kérem továbbá a tisztelt Bíróságot, hogy enyhítő körülményként értékelje azt a tényt, hogy a cselekmény elkövetése óta már több, mint két év eltelt, s védencem ennek folytán csaknem két éve áll a büntetőeljárás alatt.

 

Végezetül szeretném megjegyezni, hogy a vádhatóság által indítványozott pénzbüntetés kiszabására a Btk. 51. § (2) bekezdése alapján – megfelelő jövedelem és vagyon hiányában, s hivatkozva a Bkv25. számú kollégiumi véleményben foglaltakra is – védencem esetén nincs lehetőség. Bár a hivatkozott kollégiumi vélemény a pénzmellékbüntetés vonatkozásában értelmezi a „megfelelő kereset és jövedelem” fogalmát, tekintettel az azonos törvényi megfogalmazásra, az abban foglaltak a Btk.51. § (2) bekezdése szerinti pénzbüntetés vonatkozásában is irányadónak tekintendők.

 

 

 

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!