Szülő által nyújtott vagyoni hozzájárulás

 
"Lányom házassága bontófélben van.Vejem megcsalta és már egy éve elküldte közös lakásukból.Lányomnak a lakásból nem akar semmit adni,pedig mi a férjemmel kb 6 millió forintot adtunk nekik.Időközben férjem elhunyt,én visszakövetelhetem-e a pénzt,amit a lakásba fektettek.?Természetesen mint ajándékot adtuk a pénzt."
 
Tisztelt Kérdező!
 
Nincs akadálya annak, hogy az ajándék visszakövetelése iránt - az annak alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulására hivatkozva - pert indítsanak a vejükkel szemben, sőt ezen igényüket akár a lányukra is engedményezhetik. Ez utóbbi esetben ez az igény a házastársak vagyonjogi elszámolásának keretében, az Önök perbenállása nélkül is elbírálható.
 
Ugyanakkor az a lehetőség is fennáll, hogy a lányuk lépjen fel arra irányuló igénnyel a férjével szemben, hogy az ingatlan tulajdonai viszonyait az Önök által nyújtott - és a bírói joggyakorlat alapján inkább különvagyoninak minősíthető - hozzájárulás alapján módosítsa a bíróság, és ezzel egyidejűleg lehetőség van a közös tulajdon megszüntetésének kezdeményezésére is. A bíróság ekkor a tulajdoni hányadokat - részletes bizonyítási eljárás alapján - részítélettel állapítja meg, és a részítélet jogerőre emelkedését követően meg is szüntetheti a közös tulajdont.
 
Több jogi lehetőség is van tehát a kérdés rendezésére, s ezek közül a legkedvezőbbet, a leginkább sikerrel kecsegtetőt és a legköltséghatékonyabbat a részletek (és az iratok) megismerését követően, személyes konzultáció keretében lehetne kiválasztani. Amennyiben szeretnének velem személyesen konzultálni, kérem, hogy valamelyik elérhetőségemen szíveskedjenek keresni!
 

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 

Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

 


Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.



Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.


Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517