Öröklési igény

"Jó napot kívánok segítséget szeretnék kérni! Az öcsém felvete velem a kapcsolatot 23 év után azal hogy szeretne megismerni, eközben kiderult hogy a nagymamám 7 éve elhunyt, és alitolagosan a közjegyző nem talált meg! Az ő alitasa szerint így lezajlot a hagyatéki és ő őrökölte meg az ingatlant, ő elata! És még a tetejébe nem volt végrendelet sem! A kérdés hogy én ezt meg támathatom van e lehetőségem ezel így kezdeni valamit követelhetem e a köteles részt vagy a felét is esetleg? Előre is köszönöm a válaszát!"
 
Tisztelt Kérdező!
 
Igen, érvényesítheti a hagyaték felére kiterjedő öröklési igényét az öccsével szemben. Arra azonban gondolni kell, hogy az öccsének is támadhatnak követelései Önnel szemben, pl. a hagyatéki tartozások tekintetében, hiszen az örökösöknek nem csak a hagyaték pozitív, hanem a negatív vagyont (a tartozásokat) megtestesítő részében is osztozniuk kell egymással. Így például adott esetben az öccse követelheti Öntől a temetési és a közjegyzői költségek felének megfizetését (beszámítását).  Ha pedig az öccse az ingatlanon értéknövelő beruházásokat hajtott végre, akkor az azok által keletkezett értéknövekmény kizárólag az öccsét illeti meg. Az öröklési igény nem évül el, az ingatlan vonatkozásában pedig az elbirtoklás - álláspontom szerint - nem következett be, mert az öccse tulajdonjogának fennállása alatt Ön mindvégig menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy tulajdonosi jogait gyakorolhassa. Mindazonáltal, ne késlekedjen feleslegesen igénye érvényesítésével, mert ha - jogvita esetén - a bíróság valamilyen okból kifolyólag mégis úgy ítélné meg hogy követelése elévülés alá esik, akkor az elévülés nyugvásának szabályát alkalmazná, mely szerint az örökségről való tudomásszerzést követően egy éve van csupán igénye érvényesítésére. Javaslom, hogy igényének gyors, szakszerű és eredményes érvényesítése érdekében forduljon ügyvédhez!
 
Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 
 
Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések-válaszok) 1. Polgári és kereskedelmi ügyek című e-bookot,  csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.

Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517