Lemondás az örökségről

"Tisztelt Ügyvéd Úr! Édesanyám időskori házassága 18 évig tartott. 2013 májusában beköltöztek férjével egy szegedi nyugdíjas otthonba, ahol 3 hónappal később férje meghalt 86 évesen. Édesanyám is 83 éves, nagyon gyenge, gyakran vannak zavart időszakai a nap folyamán mikor "kizökken" a beszélgetésből. 10 éve parkinson kórral kezelik és neurológiai vizsgálattal igazolt, kimutatható agyi károsodása van. Férje halála után annak gyermekei aláíratták vele egy lemondó nyilatkozatot az édesapjuk nevén lévő lakásról úgy, hogy nem is adtak lehetőséget, hogy valaki őt is képviselje a családjából. Zavaros elbeszéléséből jöttünk rá, hogy megtörtént a vagyoni nyilatkozat aláíratása. Kérdésem, nem törvénytelen egy kiszolgáltatott nénivel, aki a haláleset miatt még felzaklatott állapotban van úgy lemondatni az őt megillető részéről, hogy nincs is tisztában vele miről mond le?! Szeptemberben halt meg a férje és a novemberi Halottak napjára elhoztam az otthonból hozzánk. Minden áron meg szerette volna nézni a régi otthonukat, melyben 18 évig laktak a papával. Ezt a kérését továbbítottam a gyerekeinek és nem engedték meg. Arra hivatkoztak, hogy nem esne jól a Mamának ha felforgatva látná a volt közös otthonukat.... Hónapokig panaszolta édesanyám, hogy miért nem nézhet ki utoljára az ablakán...Lehetséges ilyen mostohán kirakni valakit? Megjegyzem ők megállapodtak szóban a férjével, hogy nem tart igényt a lakásra de kérdem én, jogszerűen történt a lemondó nyilatkozat aláíratása? Rengeteget dolgozott anyukám a kertben, sokáig ő ápolta a papát, mosott, főzött, takarított az utolsó pillanatig....Kérem segítsen eligazodnunk! Nagyon méltánytalannak érezzük ezt az eljárást."
 
Tisztelt Kérdező! 
 
A levele alapján nem teljesen egyértelmű számomra, hogy pontosan mit írt alá az édesanyja. Ahogy írja, 2013 szeptemberében halt meg az édesanyja férje, ekkor még a "régi" Ptk. volt hatályban, melynek rendelkezései szerint - a 2014. március 15-től hatályos új Ptk. szabályaival ellentétben - a házastárs a törvényes öröklés rendje szerint gyermekrészt nem, csak ún. özvegyi jogot örökölt. Mivel leveléből úgy tűnik, hogy édesanyja férje nem hagyott hátra végrendeletet, valószínűleg vagy az örökség visszautasítását, vagy az özvegyi jog megváltását, vagy pedig azt tartalmazza az édesanyja által aláírt nyilatkozat, hogy házastársi vagyonközösség alapján nem támaszt igényt a férje nevén lévő ingatlanra vonatkozóan. (Persze, attól, hogy házastársi vagyonközösség alapján nincs tulajdoni igénye, a haszonélvezeti jogot még megörökli.) Megjegyzem, hogy amennyiben az özvegyi jogot az ingatlannyilvántartásba már bejegyezték, úgy annak törlése - az ingatlannyilvántartásról szóló törvény rendelkezései szerint - csak közokirat, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat alapján lehetséges, vagyis a bejegyzett haszonélvezeti jog törléséhez mindenképpen bíróság, közjegyző, vagy ügyvéd közreműködése szükséges. Mindenek előtt tehát azt kellene pontosan tisztázni, hogy milyen tartalmú nyilatkozatot írt alá az édesanyja. Ugyancsak szükséges lenne tisztázni, hogy édesanyja haszonélvezeti joga be van-e jegyezve az ingatlan tulajdoni lapjára, mivel ha fennáll a haszonélvezeti jog, akkor ezen jog alapján édesanyja továbbra is jogosult az ingatlan használatára.
 
A következő lényeges kérdés, hogy édesanyja - a levelében foglalt betegségeiből adódóan - cselekvőképességet kizáró, vagy korlátozó gondnokság alatt állt-e a jognyilatkozat megtételekor. Ha ugyanis ez az eset áll fenn, akkor az édesanyja által megtett jognyilatkozat csak akkor érvényes, ha azt gondnoka tette (cselekvőképtelenség esetén), vagy ahhoz gondnoka hozzájárult (korlátozott cselekvőképesség esetén). Ráadásul - tekintettel a nyilatkozat tartalmára - a jognyilatkozat megtételének időpontjában hatályos Ptk. 16.§ (1) bekezdése alapján mindkét esetben szükséges a gyámhatóság jóváhagyása is. Ezen alakiságok hiányában a gondnokság alatt álló személy jognyilatkozata semmis.
 
Ha édesanyja a jognyilatkozat megtételekor nem állt gondnokság alatt, ez még önmagában nem jelenti, hogy jognyilatkozata érvényes lenne. Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen ugyanis az, aki olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - tartósan vagy a jognyilatkozata megtételekor átmenetileg - teljesen hiányzik. A gondnokság alá helyezés nélkül cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis, kivéve, ha tartalmából és körülményeiből, arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat a fél cselekvőképessége esetében is indokolt lett volna. (Ez utóbbi szabály nem vonatkozik a végintézkedésre.)
 
A levelében foglaltak alapján nem tartom teljes mértékben kizártnak, hogy édesanyja ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - neurológiai betegségeiből és pillanatnyi lelki állapotából adódóan - a jognyilatkozat megtételekor teljesen hiányzott. A jognyilatkozat semmisségének megállapítása és a semmisség jogkövetkezményeinek alkalmazása érdekében - ha nem sikerül az ellenérdekű felekkel peren kívül megállapodni - pert kell indítani, melynek során a bíróság azt fogja vizsgálni, hogy hiányzott-e édesanyja belátási képessége a jognyilatkozat megtételekor. Ezen kérdés tisztázása nagy valószínűséggel igazságügyi orvosszakértő közreműködését is szükségessé tenné. A jognyilatkozat semmissége azonban még ebben az esetben is csak akkor állapítható meg, ha az - tartalmából és körülményeiből ítélve - nem lett volna indokolt a jognyilatkozatot tevő fél cselekvőképessége esetén. Ebben a körben - véleményem szerint - jelentősége van annak a körülménynek, hogy édesanyja a férjével - annak halála előtt - nyugdíjas otthonba költözött, s ebből alighanem arra lehet következtetni, hogy az ingatlan további használatára nem tartott igényt. Ráadásul, ahogy Ön is írja, megállapodott férjével abban, hogy a lakással kapcsolatban nem támaszt igényt az utóbbi halála esetén. Mindezen körülmények alapján nem zárható ki, hogy édesanyja a szóban forgó jognyilatkozatot belátási képessége teljes birtokában is megtette volna.
 
Amennyiben édesanyja nem olyan tartalmú nyilatkozatot írt alá, hogy házastársi vagyonközösség alapján nem támaszt igényt az ingatlanra vonatkozóan, azt is érdemes lennemegvizsgálni, hogy nem lehet-e esetleg ilyen igénye, illetve hogy a 18 évig tartó házastársi életközösség során nem történtek-e olyan ráfordítások, beruházások az ingatlanon, melyek alapján édesanyja megtérítésre, vagy akár tulajdoni hányadra tarthatna igényt.
 
Végül megjegyzem, hogy a levelében foglalt probléma emberi, érzelmi vetületeinek kezeléséhez a jog sajnos kevés...ehhez - mint az életben oly sokszor - mindenek előtt emberség és jóakarat kell(ene). Ezek hiányát azonban sajnos a jogszabályok sem pótolhatják.
 
Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására.
 

Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

 

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.



Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.


Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517