Házastárs ellen vezetett végrehajtás

"Tisztelt Ügyvéd Úr! Szeretném a tanácsát kérni. Tíz évvel ezelőtt elváltam, majd újra egyedül teremtettem meg a saját életemet. Hitelre vettem egy lakást, berendeztem. Megismerkedtem a mostani férjemmel, akivel egy éve házasok vagyunk. Neki több, közel tíz éves tartozásai vannak, amelyeket már több behajtó cégnek is átadtak. A minap felhívott egy hölgy, adategyezteté a céljából, postai csomagra hivatkozva, elkérte a férjem adatait, lakcímét, én, mint jóhiszemű ember pedig megadtam. Kérdésem az lenne, hogy mivel házasok vagyunk, jöhetnek a behajtók? A férjem semmit nem hozott ide, ami itt van, az minden az enyém. Egészségi állapota miatt munkát még nem talált, így még a tb járulékot is én fizetem utána. Félnem kell attól, hogy elvisznek mindent, amiért keményen megdolgoztam? Egyáltalán köteles vagyok beengedni őket? Jogos volt a hölgy részéről, hogy tisztességtelen módon tőlem kért információt a férjemről? Egyszer próbáltunk egyezséget kötni a behajtó cégekkel, a nehéz anyagi körülmények ellenére is fizettük volna a részletet, de nem engedtek a tartozás egyösszegű megfizetéséből. Válaszát előre is köszönöm. Szép estét kívánok!"
 
Tisztelt Kérdező!
 
A férjének a házassági életközösségüket megelőzően keletkezett tartozásaiért Ön nem felel sem a különvagyonával, sem pedig a közös vagyonuk Önre eső részével. A házastársi vagyonközösség létrejöttekor már meglévő valamennyi vagyontárgya az Ön különvagyonát képezi, így a végrehajtó ezeket az Ön különvagyonához tartozó ingóságokat a férje ellen vezetett végrehajtás keretében nem foglalhatja le. Ha mégis ezt tenné, a végrehajtó intézkedését feltétlenül és haladéktalanul támadja meg végrehajtási kifogással, ha pedig a lefoglalás már megtörtént, végrehajtási igénypert indíthat a végrehajtást kérő ellen. A problémákat elkerülendő, nem ártana szerintem egy ügyvéd által ellenjegyzett okiratban rögzíteni a házassági életközösségük kezdetének időpontját, valamint azok vagyontárgyak pontos és részletes listáját, melyek - mint a vagyonközösság létrejöttekor meglévő vagyontárgyak - az Ön különvagyonát képezik.
 
Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 
 
Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések-válaszok) 1. Polgári és kereskedelmi ügyek című e-bookot,  csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.

Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517