Egészségügyi intézmény dolgozói által elkövetett személyiségi jogsértés

"Tisztelt Ügyvéd Úr! Kérem, hogy tiszteljen meg azzal, hogy a problémámmal kapcsolatban véleményt (segítséget) nyújt! Epilepsziás betegségem miatt klinikára kerültem kivizsgálásra, ahol orvoshoz nem méltó viselkedésükkel megaláztak. Fizikai (és főleg LELKI) sérüléseimet talán soha nem fogom tudom feldolgozni. Emberi méltóságomat semmibe vették. (Letegeztek, úgy beszéltek, mint egy állattal). Számomra ismeretlen gyógyszerről kérdeztem, mert láttam, hogy más, mint amit szedek. De nem mondták meg. Hátra csavarták a kezem és beletömték a számba, az egészet. Ki szerettem volna menni mosdóba, de nem engedtek. Először a folyosón le kellett feküdni egy fém padra, de amikor már több mint egy óra után nagy fájdalmaim voltak fel akartam kelni. Az ápoló felkapott ledobott az ágyra, letépte rólam az alsóneműmet, körbetekert egy pelenkával, kikötözte a kezem az ágyhoz és így, szétterpesztett lábbal kellett feküdni reggelig, takaró nélkül. A reggeli viziten az orvosnak mutattam a sérüléseimet, de nem foglalkozott vele. Az éjszakai orvos az arcába hazudta: „elesett”, és a vizitelő orvos elhitte. Ezután elmehettem haza. (Mintha semmi nem történt volna!) A Zárójelentés ezeket az adatokat NEM tartalmazza. Sőt! Ezt írták. „észlelésünk alatt rohammentes volt, hangulata javult, nyugodtabb, szorongásai csökkentek, magatartása irányítható”. Panaszlevelet írtam a professzornak, de nem válaszolt. Felkerestem a betegjogi képviselőt, aki jogosnak találta a panaszomat. Felvette velük a kapcsolatos és ezek után két levelet is írtak, elnézést kértek és sajnálkoznak, hogy ezt tapasztaltam náluk. Az válaszolták, hogy az ügyet kivizsgálták, de hiába kérünk másolatot róla -főleg a korlátozást elrendelő nyilatkozatról- nem hajlandóak küldeni. Legalább azt elértük, március 19-én találkoztunk volna a klinikai dolgozókkal, mert legalább annyit elvárok, hogy bocsánatot kérjenek személyesen. De ezt a találkozást lemondták, illetve -bizonytalan időre- elhalasztották.Az lenne a kérdésem, hogy...sérelemdíj jár-e nekem? És mi a teendőm? 60 éves vagyok, -35 éve epilepsziás-, többször előfordult már az utcán, hogy ott lettem rosszul, onnan vitt be a mentő. Ezért félek kimenni az utcára. Mi lesz, ha megint bevisznek? Éjszaka aludni nem tudok, félek, ha rosszul leszek mi lesz velem? Ez már szinte pánikbetegség. (l7-18 kg-t fogytam.) Nagyon kérem szíveskedjék véleményt, útmutatást, segítséget adni és főleg válaszolni!"

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben az egészségügyi ellátása során megsértették Önt emberi méltóságban és megsértették a személyiségi jogait, akkor természetesen jogos a sérelemdíj iránti igénye. Az egészségügyről szóló 1997. CLIV. törvény (Eütv.) az egészségügyi szolgáltatóktól, illetve azok alkalmazottaiktól az átlagos mértékűt meghaladó fokozott gondosságot vár el, hiszen kimondja, hogy minden beteget - az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül - az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni. Az egészségügyben dolgozó valamennyi személlyel szemben - beosztásától és munkakörétől függetlenül - alapvető jogi és erkölcsi elvárás, hogy a hozzájuk forduló, tőlük segítséget és támogatást váró, beléjük a bizalmát helyező és a gyógyulását tőlük váró beteg méltóságát és személyiségi jogait maradéktalanul betartva járjanak el munkájuk során. Aki erre nem képes, arról bizony kimondható, hogy szellemileg és/vagy morálisan alkalmatlan arra. hogy az egészségügyben dolgozzon, és az ilyen eljárásra semmilyen munkateherre, munkakörülményekre vagy alacsony bérezésre vonatkozó hivatkozás nem lehet mentség. Azzal szemben, aki emberekkel, ráadásul beteg emberekkel foglalkozik, az emberiességből eredő követelmények betartása alapvető szakmai elvárásnak tekintetik, aminek semmibe vétele nem maradhat szankció nélkül!

Az egészségügyi szolgáltatás keretében végzett ellátás során okozott kárért és személyiségi jogsértésért az Eütv rendelkezése alapján az egészségügyi szolgáltató tartozik felelősséggel, illetve helytállással, kivéve, ha a törvény alapján az egészségügyi dolgozó a saját nevében és felelősségére nyújtott egészségügyi szolgáltatást. Az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben elkövetett személyiségi jogsértések esetén követelhető igényekre pedig a Ptk.-nak a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A Ptk. 2:52.§-a szerint akit személyiségi jogában megsértenek, sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatására - tekintettel, egy összegben határozza meg.

Az Ön levelében írtak - az eset körülményeire, mindenekelőtt a jogsértés alapvető szakmai szabályok és elvárosok megsértésével történt elkövetésére, valamint az Ön betegségére és az ebből eredő kiszolgálgatott helyzetére, illetve a jogsértésnek az Ön betegségére és további életére kiható következményeire tekintettel - az emberi méltósághoz és a becsülethez, sőt adott esetben akár a testi épséghez és a személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogok súlyos sérelmének megállapítására adnak alapot.

Javaslom tehát, hogy keressen fel egy ügyvédet, aki az Ön nevében és megbízásából felszólítja az egészségügyi szolgáltatót az Önnek jogosan járó sérelemdíj megfizetésére. Ha pedig a jövedelmi és vagyoni viszonyai alapján indokolt, akkor az ügyvédi felszólító levél jogi segítő általi elkészítése érdekében ingyenes jogi segítségnyújtás iránti kérelemmel fordulhat a Kormányhivatalhoz. Ebben az esetben az állam az Ön képviseletében eljáró jogi segítő díját Ön helyett megelőlegezi, vagyy azt Öntől átvállalja.

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 
 
Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Mivel az online jogi tanácsadás nem alkalmas a probléma teljes körű feltárására, az így adott válasz sem lehet minden kétséget kizáróan pontos. Az online jogi tanácsadás ezen formájában az Ön által vázolt eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs mód személyes konzultációra, az iratanyag áttekintésére, illetve a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, álláspontja megismerésére. Az online jogi tanácsadás ennél fogva nem alkalmas minden szempont figyelembe vételével megadott, teljes körű válasz megadására. 

Kérem, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre adott válaszok alapját minden esetben az adott időpontban hatályos jogszabályok és bírósági jogyakorlat képezi, ám mivel a jogszabályok folyamatosan változnak, ezért nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a válaszok az olvasás időpontjában is helytállóak még jogilag.
 
Mindezen előbbi okokra tekintettel e szolgáltatás igénybevételével adott tanácsért semmilyen felelősséget nem áll módomban vállalni! Kérem, hogy válaszaimat iránymutatásnak tekintve esetleges jogi lépések megtétele előtt mindeképpen konzultáljon szakemberrel!

Az ingyenes online tanácsadás igénybevételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb körben érdeklődésre számot tartó kérdései, illetve az ezekre adott válaszok - anonimizált formában, az Ön bármilyen módon történő azonosítását kizáró módon - honlapomon közzétételre kerüljenek.

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book-ot, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, valamint egyes, nyilvános tárgyalásokon elmondott védőbeszédeimet, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.

Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.

Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517