Hitelsértés vétsége 2.

Tisztelt Törvényszék!

A védencem bűncselekmény hiányában történő felmentésére irányuló fellebbezésemet írásban részletesen indokoltam, az ott leírtakat szóban megismételni nem, csupán összefoglalni kívánom.

Az első fokú bíróság tévesen, a büntető anyagi jog szabályainak hibás alkalmazásával, a bizonyítékok téves jogi értékelésével állapította meg védencem büntetőjogi felelősségét. Jelen esetben az a ritka helyzet állt elő, hogy védencem esetében a bűncselekmény megállapíthatóságának három konjunktív feltétele közül egy sem teljesül: az ítéletben foglalt cselekménye ugyanis nem volt veszélyes a társadalomra, nem volt tényállásszerű, – a tényállásban foglalt eredmény tekintetében - nem volt szándékos, ráadásul még – az első fokú bíróság által a védőbeszédben foglaltak ellenére egyáltalán nem értékelt - büntethetőséget kizáró okok is fennállnak.

Társadalomra veszélyesség hiányában hitelsértés/tartozás fedezetének elvonása vétsége miatt nem állapítható meg a büntetőjogi felelőssége azon adósnak, aki – a felek kártól való megóvása céljából – kétséget kizáróan bizonyított módon azért adja bérbe a tartozás fedezetéül szolgáló vagyontárgyat, hogy a bérleti díjból eleget tudjon tenni a szerződésben vállalt kötelezettségeinek és ezáltal ne kerüljön sor a szerződés felmondására. Határozott véleményem szerint a jogkereső polgárok jogállamba vetett hite rendülne meg akkor, ha a bíróságok társadalomra veszélyesnek minősítenék egy olyan adós magatartását, aki a szerződésben vállalt kötelezettségeinek a megnehezült feltételek és a hitelező tisztességtelen magatartása ellenére történő teljesítése érdekében – személyes áldozatot vállalva - kész lemondani a tulajdonjogából eredő jogosítványok gyakorlásáról! Ez a magatartás – a Btk. szövegének az Alaptörvény 28.cikk szerinti értelmezése mellett - erkölcsileg nemhogy nem elítélendő, hanem kifejezetten pozitívnak tekintendő, ennél fogva büntetőjogi felelősség megállapításának alapjául nem szolgálhat!

Védencem vádiratban értékelt magatartása tekintetében nem állapítható meg annak tényállásszerűsége sem. Jelen esetben – és ezt nagyon lényeges körülménynek tartom – a tényállásban foglalt eredmény, vagyis a tartozás kiegyenlítésének részben vagy egészben történő meghiúsítása ugyanis kizárólag azért következett be, mert a tartozás fedezetéül szolgáló gépjárművet védencemtől ellopták. Ez pedig teljes mértékben független attól, hogy a lopást megelőzően a gépjárművet védencem bérbe adta. Más szóval: a tényállásban értékelt eredményt nem védencem magatartása idézte elő, a kétszeri egy hónapra történő bérbeadással védencem a követelés fedezetéül szolgáló vagyont nem „vonta el”, azért pedig, hogy tőle a gépjárművet ellopták, védencem felelőssé nyilvánvalóan nem tehető. Az első bérleti szerződés lejáratának időpontjában a hitelező fedezetből történő kielégítési joga még nem nyílt meg, a bérleti szerződés értelmében a kölcsönszerződés felmondásakor a gépjárműnek védencem birtokában kellett volna lennie, s az, hogy nem így volt, olyan körülményeknek tudható be, mely körülményeket a bíróságnak büntethetőségi akadályként kellett volna értékelnie (lsd. később).Nem minősíthető követelés fedezetéül szolgáló vagyon elvonásaként, s ennél fogva nem tényállásszerű annak az adósnak a magatartása, aki kifejezetten azért adja bérbe a tartozás fedezetéül szolgáló vagyontárgyat, hogy a bérleti díjból eleget tudjon tenni a szerződésben vállalt fizetési kötelezettségeinek. A fedezetelvonó szándékra utaló körülmények hiányában a bérbeadás önmagában fedezetelvonásként nem értékelhető. Egy blankettaszerződésekben foglalt általános szerződési feltétel valamely cselekmény büntetőjogi értékelése során figyelembe nem vehető. A hitelező közvetlen birtokba vételi jogának hiányában a cselekmény tényállásszerűsége szempontjából nem releváns az a körülmény, hogy a biztosítékul szolgáló vagyontárgy a szerződés megszűnésének pillanatában az adós birtokában van-e.

Ami pedig védencem bűnösségét illeti, a hitelsértés/tartozás fedezetének elvonása tekintetében nem minősíthető szándékosnak azon elkövető magatartása, aki a bérleti szerződésben foglaltaknak megfelelő, valós szerződési akarattal, a kölcsön törlesztése céljából adja rövid időre bérbe a kölcsön fedezetéül szolgáló vagyontárgyat és a tartozás kiegyenlítésének meghiúsulása kizárólag a bérbe vevő(k) szerződésszegő magatartása, vagy más, a vádlottól független körülmény folytán következik be, mivel a jóhiszeműen szerződő félnek még eshetőlegesen sem kell számolnia a másik fél szerződésszegésével, vagy azzal, hogy a másik fél bűncselekményt követ el. A tartozás kiegyenlítésére irányuló célzat kizárja a szándékosság megállapíthatóságát a tartozás kiegyenlítésének meghiúsulása tekintetében. Ha a bíróság megállapította, hogy védencem szándéka és célja a gépjármű birtokának visszaszerzése volt, akkor nem állapíthatta volna meg egyszersmind azt, hogy belenyugodott abba, hogy nem fogja visszakapni a gépjárművet, hiszen a két megállapítás kizárja egymást Ez súlyos logikai hiba. Megállapítható tehát – és ezt nagyon lényeges körülménynek tekintem – hogy ha a bérleti szerződések a tartalmuknak és védencem ügyleti akaratának megfelelően teljesedésbe mentek volna, ez a büntetőügy nem is lenne.

Ami pedig a büntethetőséget kizáró okokat illeti, mindenek előtt szeretném kiemelni, hogy védencemnek továbbá alapos oka volt azt hinni, hogy az a magatartása, hogy a bankkal szemben fennálló, szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése, vagyis, lényegében véve, a felek kártól való megóvása érdekében, személyes áldozatot vállalva, lemond a tulajdonát képező gépjármű használatáról, nem veszélyes a társadalomra. Ebben az esetben ugyanis a szerződés fennmaradt volna és elkerülhetők lettek volna a szerződés felmondásából eredő károk. Védencemnek egész egyszerűen azért volt alapos oka azt hinni, hogy ez a cselekménye nem veszélyes a társadalomra, mert minden józanul gondolkozó, egészséges jogérzékkel és normális értékrenddel megáldott ember úgy gondolkozott volna, mint ő, vagyis, hogy jobb, ha bérbe adom az autót és a bérleti díjból fizetem az adósságomat, mint hogy ha bedöntöm a hitelt és utánam az özönvíz. Védencem alappal gondolhatta azt, hogy egy jogállamban nem lehet társadalomra veszélyes az, hogy személyes áldozatot is vállalva megpróbál eleget tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Ezen túl, tekintettel arra, hogy az ügyletkötésnél eljárt képviselő annak tudatában, hogy védencem nem képes olvasni, nem tartotta fontosnak, hogy a tulajdonjogának lényeges korlátozását jelentő, a bérbe adást megtiltó általános szerződési feltételre felhívja az ügyfél figyelmét, álláspontom szerint védencem javára még a Btk. 20. § (1) bekezdésében foglalt, ténybeli tévedés esete is megállapítható, mivel a szerződéskötés körülményeire tekintettel alappal feltehető, hogy – miként ő maga a bíróság előtt elmondta - valóban nem tudott arról, hogy nem adhatja bérbe az autóját. Egy olvasni nem tudó személy esetén annak puszta aláírással történő deklarálása, hogy a szerződésben foglaltakat megértette és magára nézve kötelezőnek elfogadta, nem elegendő annak bizonyítására, hogy ténylegesen tudomással bírt a szerződés rendelkezéseiről. Ezt az elvet a 2014. március 15-től hatályos új Ptk. már expressis verbis tartalmazza. A szerződés megkötésekor a bank által elkövetett jogsértés és felróható magatartás kockázatát a banknak, nem pedig a fogyasztónak kell viselnie. Védencem a 2014. július 02-án megtartott tárgyaláson maga is úgy nyilatkozott, hogy nem tudta, hogy az autót nem lehetett volna bérbe adni. Az első fokú bíróság tehát a bizonyítékok helyes, okszerű mérlegelése esetén nem juthatott volna arra a következtetésre, hogy az olvasni nem képes védencem, akivel a szerződés lényeges rendelkezéseit sem ismertették szóban az ügylet létrejöttekor, tudott a bérbe adásra vonatkozó tilalomról, következésképpen védencem büntetőjogi felelősségének megállapíthatóságát a Btk. 20.§ (1) bekezdése (is) kizárja. Fellebbezésem célját, valamint az első fokú bíróság által alkalmazott szankciót tekintve gyakorlati jelentőséggel ugyan nem bír, de azért mindenképpen megjegyzendő az a tény, hogy az első fokú bíróság nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a 2. vádpont tekintetében megállapítható-e a Btk. 19.§ (1) bekezdésében foglalt büntethetőségi akadály, nevezetesen az, hogy védencemet kényszerrel és/vagy fenyegetéssel vették rá a második bérleti szerződés megkötésére.

Téves továbbá az első fokú bíróság azon megállapítása is, hogy a hitelsértés/tartozás fedezetének elvonása vétségét tettesként csak az követheti el, aki a hitel nyújtójával szerződéses kapcsolatban áll, mivel ilyen jellegű következtetés a törvény szövegéből nem vezethető le. Az a személy, a tényállást (szándékosan) megvalósítja, vagyis a fedezetet (szándékosan) elvonva (szándékosan) meghiúsítja a tartozás kiegyenlítését, akkor is tettese a cselekménynek, ha nem alanya a hitelszerződésnek. Mindennek jelen ügyben azért van jelentősége, mert míg a bűnsegédi elkövető alakzat járulékos jellegű, addig a társtettesi nem az. Ha tehát elfogadjuk azt, hogy a hitelsértés/tartozás fedezetének elvonása vétségét tettesként kizárólag az adós követheti el, akkor ezzel egyszersmind azt is elfogadjuk, hogy az adós büntethetőségének hiányában nem büntethetők azok a személyek, akik adott esetben egyenes, csalárd szándékkal, az adóst megtévesztő, megkárosító, adott esetben bűncselekményt (lopást, rablást, csalást, zsarolást stb.) megvalósító magatartással vonták el a tartozás fedezetét, s hiúsították meg a tartozás kiegyenlítését. Álláspontom szerint ez a jogértelmezés nem egyezik meg a jogalkotó céljával, aki a tényállás megfogalmazásakor valószínűleg nem véletlenül nem alkalmazta a tényállásban az „adós” kifejezést, továbbá azzal az elfogadhatatlan eredménnyel járna, hogy a bíróságnak ahhoz, hogy a hitel nyújtójával szerződéses viszonyban nem álló, adott esetben az adóssal szemben is bűncselekményt elkövető és a fedezetet kifejezetten az adós szándéka ellenére szándékosan elvonó személyek büntetőjogi felelősségét megállapíthassa, mindenképpen szükséges az adós büntetőjogi felelősségének megállapítása is, akár az Alaptörvény 28.cikkét sértő jogértelmezés és a büntetőjog szabályainak „megerőszakolása” árán is.

A fentiekben, illetve a fellebbezésem indokolásában részletesen előadott indokok alapján természetesen arra teszek indítványt, hogy a tisztelt Törvényszék az első fokú bíróság ítéletét változtassa meg és védencemet az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel.

Amennyiben erre a tisztelt Törvényszék nem lát lehetőséget, a fellebbezésem írásbeli indokolásában részletesen kifejtett okokból kifolyólag másodlagosan indítványozom, hogy a Be. 266.§ (1) bekezdésének b) pontja alapján az eljárást függessze fel és az 1978. évi IV. törvény 330.§-a, valamint a 2012. évi C. törvény 405.§-a alaptörvény-ellenességének megállapítása érdekében kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását.

Álláspontom szerint az első fokú bíróság eljárása során feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést nem követett el, így ítélete a Be. 372.§ (1) bekezdése alapján megváltoztatható. Tekintettel arra, hogy védencem nem vak, hanem látásában korlátozott és képes volt személyesen védekezni, kötelező védelem hiányában az ítélet hatályon kívül helyezésének a Be. 373.§ (1) bekezdés II. pontjának d) alpontja alapján nincs helye azért, mert az első fokú bíróság 2014. július 02-án védő részvétele nélkül tartott tárgyalást.

Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!

Regisztráljon honlapomra! 

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!