Külföldön elszenvedett közlekedési balesetből eredő károk érvényesítése

Ügyfelem idegen hibás közlekedési balesetet szenvedett Németországban egy autópályán oly módon, hogy a forgalmi akadály miatt álló gépkocsijába a mögötte közlekedő gépjármű hátulról belehajtott vagy az azt követő gépjármű belelökte. A balesetet követően az illetékes Autobahnpolizei (autópálya-rendőrség) egysége útján rendőri intézkedésre is sor került, a helyszínre érkező mentőorvos pedig ügyfelemet megvizsgálta és megállapította, hogy a baleset során személyi sérülést nem szenvedett. Ügyfelem üzemképtelenné vált gépjárművét elszállították egy telephelyre, ahol helyszíni kárfelmérésre is sor került. A balesetet követően ügyfelemnek egy éjszakát szállodában kellett töltenie, míg meg tudta oldani a hazautazását. A balesetben megsérült gépjárművét saját költségén hazaszállíttatta Magyarországra. Itthon – munkavégzés céljából - gépjármű bérlésére kényszerült. Ügyfelem a német rendőrségtől nem kapott semmilyen értesítést vagy tájékoztatást, így nem rendelkezett semmilyen információval a balesetben vétkes személygépkocsival, annak felelősségbiztosítójával, illetve vezetőjével (üzemben tartójával) kapcsolatban sem.

 

Ügyfelem megbízást adott a németországi közlekedési balesetből eredő kárai érvényesítésére. Ezen károk a gépjárműben okozott káron kívül a sérült gépjármű elszállításából, tárolásának és hazaszállításának költségéből, valamint a helyszíni mentőorvosi vizsgálat és az autóbérlés díjából tevődtek össze, és együttesen milliós nagyságrendet értek el.

 

A megbízás teljesítése érdekében először az illetékes német rendőri szervvel vettem fel a kapcsolatot, hogy megtudjuk a balesetben vétkes gépjármű, illetve személy adatait. Megkeresésem sikerrel járt, a német rendőrség ugyanis megküldte részemre a közlekedési balesettel kapcsolatos feljelentés kivonatát, melyben a balesetért felelős gépjármű és személy adatai is szerepeltek. Ezen adatok birtokában online adatigényléssel fordultam a Zentralruf für Autoversicherer nevű szervezethez (Gépjármű-biztosítók Központi Segélyhívórendszere), melytől még aznap (!) megkaptam a vétkes gépjármű kötelező felelősségbiztosításával kapcsolatos adatokat, beleértve a külföldi biztosító magyarországi kárképviselőjének adatait is.

 

Ezt követően ügyfelem kárigényét bejelentettem a németországi biztosító magyarországi kárképviselőjénél, aki ügyfelem kárát – a németországi biztosító fedezet-igazolásának és rendezési engedélyének beérkezését követően - végül megtérítette, ennek során ügyfelem részére mintegy 1,3 millió forint kifizetést teljesített.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

 

Hasonló jogi problémája van? Lépjen velem kapcsolatba itt!

Regisztráljon honlapomra! 3.000,- Ft/év használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, melyek jelenleg az alábbiak:

a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című e-book,

a "Követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések-válaszok) 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book,

az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyek rendszeresen aktualizált listája.

 

Ezen túl, a regisztrált felhasználókat e-mailben tájékoztatom, valahányszor új tartalom kerül a honlapra.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

 


Új regisztráció






Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu  honlapon találhatók.



Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.


Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517