A 2014. évi XL. tv. 37.§-a értelmében a törvény hatálya alá tartozó deviza alapú kölcsönszerződések tekintetében a szerződés érvénytelensége esetén két lehetséges jogkövetkezmény alkalmazása jöhet csupán szóba: a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítása. Jelen írás tárgyát azon alapvető elvek alkotják, melyeket - álláspontom szerint - a bíróságnak a felek között megejtendő elszámolás során alkalmaznia kell, ha egy deviza alapú kölcsönszerződést teljes egészében érvénytelenné, s - ennek jogkövetkezményeként - a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánít. Gondolataimat annak tudatában teszem közzé, hogy nincs semmiféle biztosíték arra nézve, hogy azok a joggyakorlatban is meg fognak jelenni.

Az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazása, vagyis a felek teljesítéseinek egymással szembeni, kölcsönös elszámolása során abból kell kiindulni, hogy ha a bíróság egy szerződést létre nem jöttnek, vagy az érvénytelenség orvoslása nélkül érvénytelenné nyilvánít, feltétlenül érvényesülnie kell az érvénytelenség elsődleges jogkövetkezményének, ami nem más, mint a joghatás kiváltására való alkalmatlanság. „A szerződés érvénytelensége azt jelenti, hogy az ilyen ügyletnek nincs kötelemkeletkeztető hatálya, az ilyen szerződés joghatás kiváltására alkalmatlan. A Ptk. 198. § (1) bekezdés terminológiáját használva: az érvénytelen szerződés nem hoz létre kötelezettséget a szolgáltatás teljesítésére, illetve jogosultságot a szolgáltatás követelésére. Az érvénytelenség általános jogkövetkezménye tehát az, hogy az ilyen szerződéshez nem fűződhetnek a felek által célzott joghatások.” (1/2010. (VI. 28.) PK vélemény, 2. pont). Következésképpen abban az esetben, ha a bíróság a szerződést nem nyilvánítja érvényessé, a hatályossá nyilvánítás körében alkalmazott elszámolás során az érvénytelenség ezen elsődleges jogkövetkezményének feltétlenül érvényesülnie kell, a bíróság nem kapcsolhat joghatást a szerződés egyetlen rendelkezéséhez sem.

Ebből pedig logikusan következik, hogy a felek ügyleti akarata ebben a vonatkozásban teljes mértékben irreleváns, mivel akármi is volt a felek ügyleti akarata, azt valamilyen oknál fogva „nem sikerült” nekik joghatás kiváltására alkalmas módon kinyilvánítaniuk és szerződésbe foglalniuk. A bíróság az érvénytelenné (vagy létre nem jötté) nyilvánítással nem valamiféle „pótszerződést” hoz létre a felek között az eredeti ügyleti akaratuk figyelembe vételével, hanem megtagadja a létrejött szerződés joghatás kiváltására való alkalmasságát.

Nagyon lényeges körülmény tehát, hogy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítás nem érinti, nem érintheti az érvénytelenség elsődleges jogkövetkezményét, a joghatások hiányát. „Az érvénytelenség általános jogkövetkezménye az, hogy az ilyen ügyletre nem lehet jogot alapítani, vagyis a felek által célzott joghatások nem érhetők el.” (1/2010. (VI. 28.) PK vélemény, 1. pont.) A hatályossá nyilvánítás még részlegesen sem eredményezheti a szerződés érvényessé nyilvánítását. Egy érvénytelen szerződés határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítása valójában azt jelenti, hogy a bíróság az ítélet meghozataláig teljesített szolgáltatások, mint jogalap nélküli tények elfogadása mellett rendelkezik a még ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről, anélkül azonban, hogy az érvénytelen szerződés bármely rendelkezéséhez joghatást fűzne. Ez az elv fejeződik ki az 1/2005. PJE határozatban is: „A szerződésnek az ítélethozatalig terjedő időre szóló hatályossá nyilvánítása - bár a bekövetkezett tényhelyzet elismerését jelenti - nem azonosítható a jogügylet időben korlátozott érvényessé tételével, mert nem állnak be az érvényes szerződéshez fűződő joghatások, ugyanakkor a jogviszony visszamenőleges felszámolására nem kerül sor.”