C-333/13 számú ügy: a gazdaságilag nem aktív, migráns uniós polgárok szociális ellátáshoz való joga (2014. november 11.)

Valamely uniós polgár a szociális ellátásokhoz való hozzáférést illetően csak akkor igényelhet a fogadó tagállam állampolgárainak járóval egyenlő bánásmódot, ha a fogadó tagállam területén tartózkodása megfelel a 2004/38 irányelv feltételeinek. A tagállamok megtagadhatják a szociális ellátások nyújtását a gazdaságilag nem aktív olyan uniós polgárok esetében, akik kizárólag azzal a céllal gyakorolják szabad mozgáshoz való jogukat, hogy szociális segélyben részesüljenek valamely másik tagállamban, noha nem rendelkeznek elegendő forrásokkal ahhoz, hogy tartózkodási jog illesse meg őket.
 
Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ), vagyis az Unió "Alapszerződésének" 18. Cikke az uniós jog alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül tiltja az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetést. Minden uniós polgár hivatkozhat tehát az EUMSZ 18. cikkben foglalt, az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmára minden olyan helyzetben, amely az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik. Ilyen helyzet többek között a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlása. Ugyanakkor nem lehet megfeledkezni arról, hogy az állampolgárság szerinti megkülönböztetés tilalmának elve az uniós jogban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül érvényesül, a szabad mozgáshoz való jog pedig a Szerződésekben és a végrehajtásukra hozott intézkedésekben megállapított korlátozások és feltételek tiszteletben tartásával gyakorolható. Ily módon egy konkrét jogterület vonatkozásában az uniós jogalkotó kivételeket fogalmazhat meg az állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalma alól és feltételekhez kötheti az uniós polgárokat megillető szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlását.
 
Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat a 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv tartalmazza. Az irányelv az uniós polgárokat megillető tartózkodási jog tekintetében egy három lépcsős szabályozást tartalmaz, mivel a tartózkodási jog gyakorlásának feltételeit három hónapig tartó, három hónaptól öt évig tartó, valamint az öt évet meghaladó, huzamos tartózkodás vonatkozásában szabályozza. Kielemelendő, hogy már a három hónapot meg nem haladó tartózkodásnak is az a feltétele, hogy a uniós polgár és családtagjai nem jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére. A huzamos tartózkodáshoz való jogot ugyanakkor, annak elnyerését követően, már nem lehet feltételhez kötni.
 
Az alapügy felperesei, anya és fia, Lipcsében élő román állampolgárok, előbbi Romániában, utóbbi Németországban született. Az anya gyermeke után 184 euró összegű családi pótlékot ("Kindergeldet"), valamint 133 euró összegű, állam által megelőlegezett tartásdíjat kap. Semmilyen szakképzettsége nincs, és mindeddig semmilyen keresőtevékenységet nem folytatott sem Németországban, sem Romániában. Noha munkaképességét soha nem vitatták, semmi nem utal arra, hogy munkát keresett volna.
 
Felperesek  a német szociális törvénykönyv szerinti alapellátások biztosítására irányuló kérelmet nyújtottak be, amit azonban az illetékes szerv, a Jobcenter Leipzig elutasított. A kérelmüket elutasító határozatot a Sozialgericht Leipzig (Lipcsei szociális bíróság) előtt megtámadták és keresetükben ismételten kérték az álláskeresők alapellátásainak részükre történő megítélését. A német szociális törvénykönyv releváns rendelkezése azonban kizárja az álláskeresők alapellátásából azokat a külföldieket, akik nem munkavállalók vagy önálló vállalkozók a Németországi Szövetségi Köztársaságban, és nem rendelkeznek az uniós polgárok szabad mozgásáról szóló törvény alapján a szabad mozgáshoz való joggal, továbbá azokat a külföldieket is, akik kizárólag munkakeresés céljából rendelkeznek tartózkodási joggal. A kizárás vonatkozik ezen személyek családtagjaira is. Ugyanezen törvénykönyv továbbá úgy rendelkezik, hogy az államterületre csak a szociális segély elnyerése céljából belépő külföldiek, illetve azok, akik kizárólag munkakeresés céljából rendelkeznek tartózkodási joggal, továbbá családtagjaik nem jogosultak szociális segélyre. A lipcsei bíróság úgy ítélte meg, hogy az szociális törvénykönyv előbbiekben hivatkozott rendelkezései, vagyis a német jog alapján felperesek nem jogosultak az alapellátásokra, ugyanakkor kételyeinek adott hangot a tekintetben, hogy az uniós jog rendelkezéseivel nem ellentétesek‑e a német jog említett rendelkezései. Ezen okból kifolyólag a lipcsei bíróság előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához, melyben négy kérdést tett fel az ügyben releváns uniós jog értelmezésére vonatkozóan.
 
A német bíróság által feltett első kérdés a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet azon rendelkezésének értelmezésére irányult, melynek értelmében a rendelet eltérő rendelkezései hiányában a rendelet hatálya alá tartozó személyeket bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan jogok illetik meg, és ugyanolyan kötelezettségek terhelik, mint az adott tagállam állampolgárait. A kérdés lényegében arra vonatkozott, hogy ezen, egyenlő elbánást előíró szabály hatálya kiterjed-e a felperesek által igényelthez hasonló, különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokra is. E kérdésre a luxemburgi bíróság - a 883/2004/EK rendelet, valamint az 1408/71 rendelet értelmezésével - igennel felelt, vagyis megállapította, hogy a 883/2004/EK rendelet egyenlő elbánást előíró szabályának hatálya kiterjed a különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokra is.
 
Második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kívánt választ kapni, hogy az uniós jogot akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a tagállami szabályozás, amelynek értelmében más tagállamoknak a gazdaságilag nem aktív állampolgárait teljes egészében vagy részlegesen kizárják a 883/2004 rendelet szerinti bizonyos „különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokból”, holott ezeket az ellátásokat biztosítják az érintett tagállam azonos helyzetben lévő állampolgárai számára. E kérdések megválaszolása során a luxemburgi bírák mindenek előtt emlékeztettek a Bíróságnak az uniós polgársággal, illetve az ezen státuszból eredő jogokkal kapcsolatos, kiforrott joggyakorlatára. Eszerint az uniós polgárság intézményének célja, hogy biztosítsa a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállását, lehetővé téve az azonos helyzetben lévő tagállami állampolgárok számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül és az e tekintetben kifejezetten előírt kivételek sérelme nélkül ugyanolyan jogi bánásmódban részesüljenek azokon a területeken, amelyekre az uniós jog tárgyi hatálya kiterjed. 
 
A 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt az uniós jog alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet meg e tagállam állampolgáraival. Következésképpen valamely uniós polgár – az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló szociális ellátásokhoz való hozzáférést illetően – csak akkor igényelhet a fogadó tagállam állampolgárainak járóval egyenlő bánásmódot, ha a fogadó tagállam területén tartózkodása megfelel a 2004/38 irányelv feltételeinek. Annak elismerése ugyanis, hogy a 2004/38 irányelv értelmében tartózkodási joggal nem rendelkező személyek az állampolgárokra vonatkozókkal azonos feltételek mellett igényelhetnek a szociális ellátásokra való jogosultságot, szembemenne az említett irányelvnek az irányelv céljával, amely annak elkerülésére irányul, hogy a más tagállamok állampolgárságával rendelkező uniós polgárok indokolatlan terhet jelentsenek a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére. Márpedig, az irányelv lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a három hónapot meghaladó, de az öt évet el nem érő tartózkodás feltételeként határozzák meg a gazdaságilag nem aktív, vagyis keresőtevékenységet nem folytató uniós polgár azon kötelezettségét, hogy elegendő forrásokkal rendelkezzen önmaga és családtagjai számára. Az irányelv tehát annak megakadályozására törekszik, hogy a gazdaságilag nem aktív uniós polgárok létfenntartásukhoz igénybe vegyék a fogadó tagállam szociális ellátó rendszerét. A tagállamoknak tehát lehetőséggel kell rendelkezniük arra, hogy megtagadják a szociális ellátások nyújtását a gazdaságilag nem aktív olyan uniós polgárok esetében, akik kizárólag azzal a céllal gyakorolják szabad mozgáshoz való jogukat, hogy szociális segélyben részesüljenek valamely másik tagállamban, noha nem rendelkeznek elegendő forrásokkal ahhoz, hogy tartózkodási jog illesse meg őket. Az érintett tagállam e lehetőségtől való megfosztása azzal a következménnyel járna, hogy azok a személyek, akik valamely másik tagállam területére érkezésükkor nem rendelkeznek elegendő forrásokkal szükségleteik kielégítéséhez, automatikusan rendelkeznének azokkal egy olyan különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátás nyújtása folytán, amelynek célja a kedvezményezett megélhetésének biztosítása. Ennél fogva konkrétan és az igényelt szociális ellátások figyelmen kívül hagyásával kell megvizsgálni minden egyes érintett személy gazdasági helyzetét annak értékelése céljából, hogy esetében teljesül‑e az elegendő forrásokkal rendelkezés feltétele ahhoz, hogy a 2004/38 irányelv alapján tartózkodási joggal rendelkezhessen.
 
A fentiekre tekintettel a lipcsei bíróság második és a harmadik kérdésre azt a választ adta az Európai Unió Bírósága, hogy az uniós joggal nem ellentétes az a tagállami szabályozás, amelynek értelmében más tagállamok állampolgárait kizárják bizonyos „különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokból”, holott ezeket az ellátásokat biztosítják a fogadó tagállam azonos helyzetben lévő állampolgárai számára, amennyiben a más tagállamok ezen állampolgárai nem rendelkeznek a 2004/38 irányelv alapján tartózkodási joggal a fogadó tagállamban.
 
Az előterjesztő bíróság negyedik, az Európai Unió Alapjogi Chartája egyes rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó kérdésére válaszolva, a luxemburgi bíróság egyértelművé tette, hogy  a Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit. Hasonlóképp, a  Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat. Mivel pedig a különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátások nyújtásával kapcsolatos feltételek és azok mértékének a meghatározása a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, az Alapjogi Charta rendelkezései ebben a tekintetben nem relevánsak. Ebből következően a Bíróság megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a negyedik kérdés megválaszolására.
 
A Bíróság ítéletét itt, az arról készült sajtóközleményt pedig itt találja.
 
Dr. Fülöp Botond
2014. november 29.

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.



Elérhetőség

Dr. Fülöp Botond

Pécs, Király u. 15.

Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.


Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517